Iskola

Együtt, tanulunk! – nemcsak a digitális oktatást, egymást is

Szombaton kihirdették az iskolák bezárását a koronavírus megelőzése okán, a diákok digitális oktatásban részesülnek majd. Különleges napokat élünk, nehéz, de egyben tanulságos idők vannak, jönnek, amikor a tanár, a szülő és a diák együttműködésén múlik sok minden. Most az összes generáció tanul, együtt, ki a feladat készítést, ki a napi rend és online oktatás fogyasztásának módszerét. Együtt tanulunk, egymástól. Épp ezért összeállításunkban, olyan linkek, jó gyakorlatok, feladatok szerepelnek, amik könnyítik a szülők és a tanárok életét és nem mellesleg játékos formában tanítják a gyerekeket. De ne felejtsétek, most kiváltképp fontos a pozitív visszajelzés, motiváció, érzelmi biztonság! - írja Tibenszky Moni Lisa a a Felelős Szülők Iskolája alapító ügyvezetője. 

Együtt, tanulunk! – nemcsak a digitális oktatást, egymást is

A kezdésnél a játékos, közösen megoldott feladatok segítenek

Ha eddig nem léptünk be gyermekünk online világába – mert még kicsi és nem is volt neki, vagy mert nagy és már nem engedi – akkor erre most szenteljünk időt. Közös játék, felfedezés. Együtt töltsük le az applikációkat, nézzünk weboldalakat. Oldjunk meg közösen kvízjátékokat, nem ciki rosszul válaszolni, az nagyobb baj, ha utána nem keressük meg a helyes választ együtt! A digitális tanulás sokszor nálunk még gyerekcipőben jár, de sebaj, most itt az alkalom a fejlődésre, senkinek nem válik kárára.

Ezt már olvastad? Megjelent az Oktatási Hivatal módszertani ajánlása - Így fog működni a távoktatás hétfőtől

Digitális tudástár

Bizonyára ezer platform és mód lesz az online oktatás megvalósítására, de az egyik legnagyobb és fix bázis lehet a Mozaik Kiadó online felülete. A www.mozaweb.hu megnyitotta az összes online tananyagát a felhasználók között – írta a szeretlekmagyarorszag.hu tegnap este. Mindenki számára

digitális formában, ingyenesen elérhetővé teszi az interneten minden közismereti tankönyvét.

“A könyvek a mozaweb.hu honlapon érhetők el a korábban regisztrált vagy újonnan regisztráló tanulók és tanáraik számára. A regisztráció ingyenes.

A könyvek IDE KATTINTVA érhetők el. A kiadványok a könyvborítók melletti “demó” gombbal nyithatók meg” – írták.

Ötlet és lelemény – átfogó szemlélet

Mindenből lehet és kell is tanulni, ezt kell most szem előtt tartani. Az iskolák bezárásával ránk zúdul egy nagy csomó szabadidő. Okosan, napirendet készítve lenne jó ezt beosztani, mert ez is fontos a gyermekek számára. Ne csak a számítógépes oktatást tervezzük be, hanem a házi munkát, a sok szabad levegőn való tartózkodást, mozgást és beszélgetéseket is. Mindannyiunknak szüksége van ingerekre, élményekre, ezt most korlátozottabb formában fogyaszthatjuk, de semmiképp nem a mozgás kárára, hisz az is a szervezet ellenálló képességét növeli, nem is beszélve a boldogsághormonokról!

Szóval, ha kirándulunk a természetben, ha otthon közösen sütünk, akkor mennyiségekről, kölcsönhatásokról, természeti folyamatokról is beszélhetünk a gyerekeknek. Különösen fontos a mostani lelkileg számukra is terhelt időben, hogy meséljünk, magyarázzunk nekik. A világ virtuális felfedezésére ajánljuk a Da Vinci Kids applikációt, mely akár már nagyobb óvodás számára is érdekesen mutatja be a környezetünket, történelmünket. Kisebb kvízjátékok is találhatóak az applikációban, ami saját tudásuk mérésére szolgál, azonnali játékos visszajelzés, amire erre a generációnak nagy szüksége van.

Napi menetrend, játékos feladatok, csoportos kommunikációra alkalmas felületek

A moderniskola.hu összefoglalója kiváló kiindulás, melyben az online tanulási felületeket listázzák ki igen alaposan, ebből emelünk ki egy részt:

Online tanulási lehetőségek I. rész

Jelen történések tükrében érdemes feltérképeznünk, milyen online tanítási/tanulási lehetőségek állnak rendelkezésünkre, ha szükség kerül rá. Milyen ingyenes platformok érhetők el, milyen digitális eszközök lehetnek hasznosak ilyenkor? Hogyan értékeljünk online? Bognár Amália (Mobility Győr) és Tóth Éva összefoglalója.

A nap beosztása otthon

Hogyan tudjuk megszervezni a napot, ha nem az iskolában vannak a diákok? Az online tartott órák több okból is hosszabbak, mint a valós életben: technológiai nehézségek, a tanári jelenlét és kontroll hiánya, a környezet zavarása stb. mind-mind befolyásolja az online oktatást, főleg, ha nincs benne (sok) tapasztalatunk. Mérlegelnünk kell azt is, hogy mely esetekben célratörőbb a szinkron vagy aszinkron módszerek használata. 

ÉS AMIT SOSEM SZABAD ELFELEJTÜNK: EZEK CSAK ESZKÖZÖK, MELYEK A MÓDSZERTANI ÉS PEDAGÓGIAI HÁTTÉR NÉLKÜL NEM FOGJÁK A TANULÁSI FOLYAMATOT SZOLGÁLNI.

–     Videókonferencia használata: egy rövid 10 perces videókonferencia megadhatja a nap alaphangját. Egyeztetni lehet a napi feladatokat, elérési útvonalakat, kódokat, amelyekkel el lehet érni egy-egy osztálytermet, feladatsort. Később a hét folyamán, fix időpontokban ‘találkozhat’ online az egész osztály, pl. heti kétszer 30 percet, ahol az adott téma feldolgozása történhet.

videó konferencia

https://www.theedublogger.com/files/2020/03/Compare-Zoom-Teams-Meet-1.png

–  Napi tennivalók listájának elkészítését is javasolhatjuk a diákoknak, ahol a kiadott feladatok sorrendjét ők maguk döntik el. Például: 30 perc olvasás, 30 perc írás, stb. Természetesen ez életkortól függ, hiszen alsó tagozatos gyermekek esetében ez pedagógus által irányított kell, hogy legyen, de ESÉLYT KELL ADNI AZ EGYÉNI TANULÁSI ÚTVONAL KIALAKÍTÁSÁRA is.

A tanulók által felmerülő problémákra és a pedagógus által megvalósítani kívánt pedagógiai lehetőségekre is figyelnünk kell az online tanítás-tanulás folyamatában.

ILYENEK LEHETNEK PÉLDÁUL:

– Időbeosztás, kérések felmérése: pl. igény szerinti videókonferencia: a diákok jelezhetik, hogy kitől van szükségük több videós jelenlétre. Egy doodle hasznos eszköz lehet az időpont egyeztetésére.

A cikk teljes terjedelmében a felelosszulokiskolaja.hu oldalán olvasható

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás