Merre tovább iskolai testnevelés? Avagy gyermekeink jövője mindannyiunk felelőssége!
A mindennapos testnevelés újra vitatéma lett, miután Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszter arról beszélt: a jelenlegi rendszer nem érte el a célját, vagyis önmagában a heti öt óra nem javította érdemben a gyerekek fittségi és egészségügyi mutatóit. Így az iskolák nagyobb szabadságot kapnak abban, hogy hány testnevelésórát szerveznek a tanrendbe: várhatóan nem lesz kötelező heti öt órában testnevelést tartani.
De mit lát ebből a mindennapokban egy gyakorló testnevelő tanár? Tényleg az óraszám a legfontosabb kérdés? És mit jelent valójában a „minőségi mozgás” egy mai gyerek számára?
Szekeres Lajos testnevelő tanár mindennapos testnevelés-párti, ugyanakkor azt is pontosan látja, hogy az ország különböző iskoláiban nagyon eltérőek a feltételek. Van, ahol a heti öt óra jól megvalósítható, máshol viszont hiányzik hozzá a megfelelő infrastruktúra, a tornaterem, az eszközpark vagy a személyi feltétel. Szerinte éppen ezért nem elég önmagában arról beszélni, hogy heti három vagy öt testnevelésóra legyen-e: legalább ilyen fontos kérdés, hogy milyen élményeket szereznek a gyerekek a mozgásról.
„A mozgás nemcsak a testnek, hanem a stresszkezelésnek és a mentális egészségnek is fontos” – mondja Szekeres Lajos, aki szerint a gyerekek életmódja gyökeresen megváltozott az elmúlt évtizedekben. A digitális világ beszippantja őket, miközben a természetes, hétköznapi mozgás lassan eltűnik az életükből.
Míg korábban magától értetődő volt, hogy a gyerekek gyalog mennek iskolába, biciklivel járnak a barátaikhoz, vagy délutánokat töltenek a szabadban, ma sok családban szinte minden út autóval történik. A gyerekek jelentős része ráadásul hosszú órákat tölt képernyő előtt, ami nemcsak a fizikai aktivitásukat csökkenti, hanem a közösségi működésükre, a figyelmükre és a stresszkezelésükre is hatással lehet.
A gyerekek lételeme a mozgás
Szekeres Lajos szerint az egyik legfontosabb alapvetés, hogy a gyerekeknek szükségük van mozgásra. Nemcsak azért, hogy egészségesebbek legyenek, hanem azért is, mert a mozgás hat a testi, lelki, szellemi és kognitív fejlődésükre is. Segítheti a feszültségek és szorongások levezetését, fejlesztheti a tanulási képességeket, és hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyerekek jobban működjenek közösségben.
A WHO ajánlása szerint a gyerekeknek és kamaszoknak naponta legalább 60 perc közepes vagy erőteljes intenzitású mozgásra lenne szüksége. A nemzetközi kutatások szerint azonban a gyerekek jelentős részének ez nincs meg. Szekeres szerint ezért az iskola szerepe felértékelődik, különösen azoknál a gyerekeknél, akik otthonról sem kapnak mozgásra ösztönző mintát.
Úgy látja, a mozgáshoz való viszony nagyon korán kialakul, és hosszú távon is meghatározhatja, hogy valaki felnőttként mennyire tud aktív, egészségtudatos életet élni.
„Ahhoz, hogy a mozgás felnőttkorban is az életünk része legyen, gyerekkorban kell elkezdeni az erre való szocializálást. Ha a mozgás iránti igény nem válik belsővé, felnőttként nagyon nehéz lesz megtenni az első lépéseket.” – fogalmaz.
A pedagógus szerint ezért a rendszeresség a kulcskérdés. Ha a gyerek minden nap találkozik a mozgással, az hosszú távon természetesebbé válhat számára.
A Z és Alfa generáció másfajta testnevelést igényel
Szekeres szerint a mai gyerekek sok szempontból mások, mint az előző generációk. A jelenleg iskolába járó gyerekek nagy része a Z és az Alfa generáció tagja: életüket erősen áthatja az online világ, fontos számukra az élmény, a döntés lehetősége, a gyors visszajelzés és a pozitív megerősítés. A gyerekek sokszor feszülten, túlingerelten érkeznek, nehezebben tűrik a monotonitást, sokszor azonnali sikereket szeretnének, miközben sok pedagógus tapasztalata szerint érzelmileg sérülékenyebben reagálhatnak, és gyakran több támogatásra van szükségük az együttműködésben.
Úgy fogalmaz, a mozgásnak ma már nem pusztán egészségmegőrző szerepe van, hanem fontos eszköz lehet a feszültségek levezetésében és a közösségi élmények megélésében is.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne szükségük keretekre. Sőt, a testnevelő tanár szerint a mai gyerekeknek is fontosak a felnőttek által szabott határok, csak nem mindegy, milyen pedagógiai közegben találkoznak ezekkel.
Alsó tagozatban szerinte mindenképpen szükség van a mindennapos testnevelésre
Bár a testnevelésórák számáról élénk vita zajlik, Szekeres Lajos egy dologban határozott álláspontot képvisel: az alsó tagozatos gyerekek esetében szerinte mindenképpen szükség van a heti öt testnevelésórára.
Ennek oka szerinte nem az, hogy minden gyerekből sportolót kellene nevelni, hanem az, hogy ebben az életkorban alakulnak ki azok az alapok, amelyek később meghatározhatják a mozgáshoz való viszonyt.
„Alsóban mindenképpen kell a heti öt óra testnevelés. A mozgásnál is a rendszeresség az egyik legfontosabb dolog.”
A pedagógus szerint a mozgás hosszú távon nemcsak a gyerekkori egészség miatt fontos. Felnőttkorban is meghatározó lehet, hogy valaki természetesnek érzi-e az aktív életmódot. Példaként említi, hogy ma már sokat hallani arról is: a rendszeres mozgásnak szerepe lehet bizonyos időskori betegségek, például a demencia vagy az Alzheimer-kór kockázatának csökkentésében. De ahhoz, hogy valaki felnőttként is mozogjon, a mozgáshoz való pozitív viszonyt gyerekkorban kell megalapozni.
Rugalmasabb rendszerre van szükség
Szekeres Lajos szerint ugyanakkor azt is el kell fogadni, hogy nem minden iskolában adottak ugyanazok a feltételek. Van, ahol a heti öt testnevelésóra valóban jól működik, máshol viszont a tornateremhiány, az eszközhiány vagy a szakemberhiány miatt sok feszültséget és csalódást okozhat.
Éppen ezért szerinte érdemes rugalmasabb rendszerben gondolkodni. Elképzelhetőnek tartana egy központilag meghatározott minimumot, amelytől az iskolák a saját lehetőségeik, partnereik és közösségük igényei alapján felfelé eltérhetnének. Így lenne olyan intézmény, ahol maradna a heti három óra, máshol továbbra is heti öt óra működne, megint máshol pedig dupla órákkal, sportegyesületi együttműködésekkel vagy más szervezési formákkal lehetne megoldani a mozgást.
Fontosnak tartja azonban, hogy az esetleges változtatásokról ne pusztán adminisztratív döntés szülessen, hanem legyen valódi egyeztetés a szakmával, az iskolákkal, a szülőkkel és a gyerekekkel is.
Nem az óraszám a legfontosabb, hanem a mozgás minősége
A testnevelő tanár szerint önmagában az óraszám még nem garancia semmire. A valódi kérdés az, hogy mit élnek át a gyerekek a testnevelésórán.
A „minőségi mozgás” szerinte nem feltétlenül a teljesítményről vagy a versenysport-logikáról szól. Sokkal inkább arról, hogy a gyerek megtalálja azt a mozgásformát, amelyben sikerélménye van, amit élvez, és amelyben képes önfeledten részt venni.
Ez különösen fontos lehet azoknál a gyerekeknél, akik túlsúllyal, szorongással vagy önbizalomhiánnyal érkeznek az órára. A pedagógus szerint a testnevelésnek nem szabadna kizárólag a legügyesebb vagy legsportosabb gyerekekre épülnie, hiszen a többség nem versenysportoló, hanem egyszerűen csak szeretne jól érezni magát mozgás közben.
Fontos természetesen a versenyeztetés és a tehetséggondozás is, de ez a tanulók kisebb részét érinti. A többiek számára legalább ilyen fontos, hogy fejlődhessenek, biztatást kapjanak, és ne kudarcélményekkel távozzanak a testnevelésóráról.
Az értékelés alapja az egyéni fejlődés kell legyen” – fogalmaz.
Példaként a kötélmászást említi, amit sok gyerek elsőre nehéznek vagy ijesztőnek él meg. Ő azonban nem egyetlen teljesítmény alapján osztályoz, hanem azt figyeli, honnan indul a gyerek, mennyit fejlődik, hogyan halad a saját tempójában.
Milyen mozgásformákra reagálnak ma jobban a gyerekek?
Szekeres tapasztalata szerint a mai gyerekek ugyanúgy szeretnek játszani, mint korábban. Egy fogójáték, egy kidobó vagy egy labdajáték ma is tud élményt adni, de a sport világa közben gyorsan változik, és egyre több új mozgásforma jelenik meg az iskolai testnevelés környezetében is.
A hagyományos sportjátékok, a fogójátékok, az akadálypályák vagy akár az újabb mozgásformák – például a floorball, a falmászás vagy a frizbi – szerinte akkor működnek jól, ha a gyerekek nem szorongva, hanem kíváncsian és örömmel kapcsolódnak be.
Nyilván iskolája válogatja, mire van lehetőség: van, ahol könnyen megoldható, hogy az osztály együtt menjen korcsolyázni, míg máshol tornaterem sincs. Szekeres Lajos is emlékszik olyan időszakra, amikor télen a folyosón, jó időben pedig a szabadban tartott testnevelésórát, mert még nem volt tornaterem az iskolában, ahol dolgozott.
Nem az osztályzat, hanem a sikerélmény a legfontosabb
Szekeres Lajos szerint a minőségi testnevelés nem azt jelenti, hogy a gyerekek kontroll nélkül azt csinálnak, amit akarnak. A keretekre és a következetességre szükség van, de az sem mindegy, hogyan értékeljük a gyerekeket.
„Az értékelés alapja az egyéni fejlődés kell legyen” – fogalmaz.
Példaként a kötélmászást említi, amit sok gyerek elsőre nehéznek vagy ijesztőnek él meg. Ő azonban nem egyetlen teljesítmény alapján osztályoz, hanem azt figyeli, honnan indul a gyerek, mennyit fejlődik, hogyan halad a saját tempójában.
Úgy látja, nagyon sok múlik azon is, hogyan „csomagolja” a pedagógus a feladatokat. Ha a gyerekek játékos, biztonságos és támogató közegben találkoznak a mozgással, sokkal nyitottabban kapcsolódnak be olyan gyakorlatokba is, amelyektől elsőre tartanának.
A játékosság szerinte nem pusztán szórakoztatás, hanem pedagógiai eszköz is. A fogójátékok, akadálypályák, csapatjátékok, zenés feladatok vagy állomásokra épülő „fesztivál jellegű” órák nemcsak megmozgatják a gyerekeket, hanem segíthetnek oldani a szorongást, fejlesztik az együttműködést, és pozitív élményekhez kapcsolhatják a mozgást.
A testnevelő tanárokat is fel kell készíteni az új szemléletre
Szekeres Lajos szerint a mai gyerekeket már nem lehet ugyanazzal a módszertannal motiválni, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Úgy látja, a testnevelésnek ma sokkal inkább élményt kellene adnia, különben a gyerekek könnyen elveszítik a kapcsolatukat a mozgással. A módszerek, a kommunikáció, a pedagógiai szemlélet és a felkészültség legalább annyira fontos lehet, mint az óraszám.
„Fejlődni szeretnének, jól szeretnék érezni magukat” – fogalmaz a pedagógus, aki szerint sokat számít az is, milyen hangulat veszi körül az órákat. A lendületes zene, a játékos feladatok, a fesztiválszerű hangulat vagy a pozitív visszajelzések mind segíthetnek abban, hogy a gyerekek ne kényszerként, hanem élményként gondoljanak a mozgásra.
Szekeres szerint ezért a pedagógusképzésnek és a szemléletformálásnak is nagy szerepe van. A változás nem rövid folyamat, de úgy látja, már elindult.
Mit tehetnek a szülők?
A testnevelő tanár szerint az iskola önmagában nem tudja megoldani a gyerekek mozgáshiányát. A család az elsődleges szocializációs közeg, ezért az otthon látott minták sokat számítanak.
Ha a gyerek azt látja, hogy a szülei sportolnak, és a család közösen is szervez mozgásos programokat, akkor a mozgás könnyebben válik természetessé. Ugyanez igaz az étkezésre is: ha a család irányt és példát ad, az sokat segíthet az egészségesebb életmód kialakításában.
Szekeres szerint az is fontos, hogy a szülők támogatóan álljanak a sporthoz. Ne büntetésként vegyék el a mozgás lehetőségét, ha rossz jegyet hoz a gyerek, és ne tekintsék felesleges időtöltésnek azt, ha a gyerek sportolni szeretne. A mozgás nem jutalom vagy extra, hanem a testi és mentális egészség egyik alapja.
A cél: hogy a gyerekek maguktól is vágyjanak a mozgásra
Szekeres Lajos szerint az iskolai testnevelés hosszú távú célja nem az, hogy minden gyerek élsportoló legyen, hanem az, hogy a mozgás természetes, szerethető része legyen az életének. Ha a gyerekek jó élményeket szereznek az iskolai testnevelésórákon, később sokkal motiváltabbak lehetnek arra is, hogy az iskolán kívül mozogjanak tovább – akár egy sportegyesületben, akár egyszerűen a saját örömükre.
Mert ha a mozgáshoz sikerélmény, közösség és jó hangulat kapcsolódik, nagyobb eséllyel választják később is az aktív életmódot. És talán ez a legfontosabb kérdés akkor is, ha éppen arról vitázunk, heti három vagy öt testnevelésóra szerepeljen-e az órarendben.
Fotó: 123rf
