Iskola

Matematikatanár: "Legrosszabb ötletünk is jobb, mint ez a felvételi"

Az idei központi felvételiről szakemberek általános meglátása az, hogy amíg a magyar feladatsor a tavalyihoz képest nehezebb volt, addig a matematika a szokásosan bonyolult feladványokat hozta. Egyes szakértők úgy értékelték, hogy aki jól meg tudta oldani az idei matematika feladatokat, az már kettesre át tudna menni az érettségi vizsgán. A szakmának nem okoztak tehát meglepetést a felvételi vizsgasorok, a szülőknek csalódást annál inkább.

Kíváncsiak voltunk, mire volt elég az a rengeteg gyakorlás, különóra, magántanár, amire a családok az első félévüket áldozták, ezért a felvételi napján körbe telefonáltuk az ismerős szülőket, hogy mondják el véleményüket, ők hogyan élték meg belülről a 2024-es középfokú felvételit.

– Rengeteget gyakoroltunk a nyolcadikos felvételire fiammal, Attilával. Lassan már egy éve csak erre az egy napra készülünk, Attilát külön felkészítő csoportba járattuk, iskola után sokszor fáradtan, kimerülten utazta át a várost, hogy szakszerű és hatékony segítséget kapjon, nyári felkészítő táborokba írattuk a gyereket, és ha nem oldottunk meg 100-100 feladatsort itthon külön, akkor egyet sem – meséli egy budapesti édesanya.

Attila ennek ellenére csalódottan, stresszesen érkezett haza. Dühe érthető volt, a matematika feladatok kifogtak rajta. Megannyi gyakorlás és mentális felkészítés ellenére sem tudott úgy teljesíteni a felvételi napján, mint bármikor máskor, az egészet kudarcként élte meg.

   Egyrészt leblokkolt a nehéz feladatoktól, másrészt nem volt elegendő a negyvenöt perc, ami rendelkezésre állt. Ha ugyanerre a matek feladatsorra lett volna mondjuk két órája, akkor hibátlanul megoldotta volna az egészet, de így!

 – mondta elkeseredetten az anyuka.

EZ IS ÉRDEKELHET: Nyolcadikos felvételi feladatok megoldásai lépésről-lépésre

"Borzalmas volt, de legalább egyszerre volt borzalmas mindenkinek" - szülői vélemény

Egy másik ismerősünk, Anita szintén arról számolt be, hogy habár a lánya jó matekos, sőt, matematikai osztályba jár, mégis sírva jött ki a vizsgáról. És volt olyan szülőtársunk is, aki nem kertelt: "A matek felvételi egy igazi gonosz szivatás volt..."
Túl sok pozitív visszajelzést tehát nem jutott vissza hozzánk, mondhatni, egy sem. Sovány vígasz, de talán többeket megnyugtat, amit egy szülői kibeszélő csoportban fogalmazott meg egy érintett hozzászóló: "A matematika borzalmas volt, de legalább egyszerre volt borzalmas mindenkinek".

EZ IS ÉRDEKELHET: A 2024-es felvételi legnagyobb újdonsága a módusz és a háromszög alapú hasáb térfogatának számítása volt

"Legrosszabb ötletünk is jobb, mint ez a felvételi" - tanári vélemény

A felvételi napján megkerestük Pánczél Róbertet, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium matematika-fizika szakos középiskolai tanárát, a matematika munkaközösség vezetőjét, a a REMx  és a JatekMatek tanulástámogatási felületek fejlesztőjét, hogy szaktanárként mondja el véleményét az idei felvételiről.

Pánczél Tanár úr, akinek köztudottan nincs túl jó véleménye a mostani felvételi rendszerről, elmondta, hogy

  a jelenlegi matematikai felvételi nem a tudásfelmérésről, sokkal inkább a stressztűrő képesség és a problémamegoldás gyorsaságának teszteléséről szól.

A tanárok a felvételi dolgozatok javításakor sokszor azt tapasztalják, hogy a gyerekek a stressz miatt olyan feladatokat hibáznak el, amit máskor a kisujjukból kiráznak.

    A matematika felvételi legnagyobb kihívása egyértelműen az idő rövidsége, tehát a gyorsaság, alaposság, íráskészség és az olvasott szöveg megértése mind kulcsszerepet játszanak

- hangsúlyozta a szaktanár.

Pánczél Tanár úr elmagyarázta, hogy ha két órát kapna egy diák, akkor biztosan könnyebben kiderülne, hogy valaki mennyire tudja a matekot, hiszen akkor már nem a stressz döntene, hanem az "előneveltség". – Egy olyan gyerek, aki két nyári felkészítő tábort elvégzett, találkozott azokkal a típusfeladatokkal, amik a vizsgán is előjönnek, akkor azokat gyorsabban is tudja megoldani – ez esetben a gyerekek valóban a képességeik szerint lennének rangsorolva – fűzi hozzá.

Kik képesek 40 pont feletti felvételit írni?

Kérdésünkre, hogy mégis kik azok a kakukktojások, akik képesek 40 pont feletti matematika felvételit írni, Pánczél Tanár úr rámutat a matematika tagozatos diákok sajátosságaira. – Ha valaki tagozatra jár, akkor versenyen "nevelkedik", a versenyek pedig kihozzák a gyerekekből azt a képességet, hogy nagyon rövid idő alatt kész modelleket ültessenek rá a mások által borzalmasnak ítélt feladványokra, olyanokra amiktől egy átlagos diák megretten.

    A versenyen edződött diákok gyorsabban is tudnak olvasni, gyorsabban felfogják a szöveget, mert hozzá vannak szokva a terjengős megfogalmazású kérdésekhez.

- Nem esnek kétségbe a becsapós megfogalmazástól, hanem a fejükben futó modellek közül rutinosan kiválasztják azt, amikkel aztán könnyen elő tudják hívni a cseles megoldásokat, ezáltal elkerülhetik például az egyenletrendezést, arányosságot, amivel nagyon gyorsan hatalmas vargabetűk vághatók le - magyarázza a tanár.

A mostani felvételi nem tudást mér, hanem stressztűrőképességet

    A felvételi sajnos nem tölti be a ráosztott szerepet. Nem igaz, hogy mostani matematika felvételi tudást mér

–. Milliószor derül ki, hogy gyengébb ponttal felvett gyerek év közben nagyon hasít, ha adunk neki időt és támogatjuk őt, míg egy 50 pontos felvételit író, színtiszta kitűnő diák évközben pusztul-gurul, mert más attitűdje viszont hiányzik – mondja. – Említhetnék olyan gyerekeket is, akik kevésbé voltak ügyesek, de jártak hozzánk nyári táborba, online képzésekre, és jobb eredményük született, mint azoknak, akiktől többet vártunk volna, és nem készültek hasonlóan alapossággal. Mert, aki rutinosabb és ismerősebbek neki a feladatok, jobban hozzá tudnak idomulni ehhez a fajta vizsgatípushoz - hangsúlyozza.

EZ IS ÉRDEKELHET: Mutatjuk a nyolcadikos matek feladatok megoldásait lépésről-lépésre

Sok múlik a szülői hozzáálláson

Szakértőnk úgy tartja, hogy a szülői hozzáálláson sok múlik, azon, hogy milyen szigorú elvárást közvetít a szülő a gyereke felé. Mint fogalmaz, a szülők sokszor azt gondolják, hogy negyven pont körüli felvételit kell írni ahhoz, hogy a gyerek egy átlagos középiskolába bekerüljön.

   Ha mindenki megértené ennek a felvételi rendszernek a lényegét, tudomásul venné, hogy ez egy olyan mérés, aminek a várható értéke 25 körüli, akkor kevesebb lenne a csalódottság, és ezáltal a feszültség.

– És, ha egy gyerek 20-30 pont közötti felvételit ír, akkor abban semmi szomorkodni való nincsen. Sok esetben már annyi elegendő lenne, ha a felvételiző 3-4 pontszámmal többet teljesítsen önmagához képest, hogy az átlag körüli eredményszintet elérje vagy túlhaladja - összegzi Pánczél Róbert matematika tanár.

Az AKG közzétette, milyen átlagpontszámokat értek el náluk a középiskolákba felvételizők.

Mindegyik írásbeli felvételin maximum 50 pontot lehet elérni. Ahogy az a Telex cikkéből kiderül: az idén az AKG-ban megírt vizsgadolgozatok átlagai a következők voltak, összehasonlítva az iskolában megírt dolgozatok tavalyi átlagával és a tavalyi országos átlaggal:

6.-os vizsgázók: magyar 30,7 (tavalyi iskolai átlag 36,0, országos átlag 35,6)
6.-os vizsgázók: matek 30,0 (tavalyi iskolai átlag 32,0, országos átlag 29,3)
8.-os vizsgázók: magyar 32,7 (tavalyi iskolai átlag 37,8, országos átlag 33,9)
8.-os vizsgázók: matek 29,1 (tavalyi iskolai átlag 29,5, országos átlag 21,9)

Az iskola honlapján olvasható elemzés szerint míg a hatosztályos és a négyosztályos matematika felvételi dolgozatok átlagos eredménye már negyedik éve közel azonos, a szövegértés feladatsor átlaga jelentősebb mértékben változik évről-évre. Most éppen egy tavalyinál nehezebb feladatsorral találkozhattak a vizsgázók (bár inkább a tavalyi volt a szokásosnál könnyebb).

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás