Iskola

Tilos lesz mobiltelefont használniuk az alsó tagozatos diákoknak Szlovákiában, a felső tagozaton is korlátozzák

Az indoklás: az OECD kutatásai szerint a tanulóknak bizonyíthatóan gyengébb az összpontosítási képességük, és ennek következményeként a tanulmányi eredményeik is rosszabbak, ha nem szabályozzák a mobiltelefonjaik használatát. (Nyitókép: Getty Images)

A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára - jelentette be Tomás Drucker szlovák oktatásügyi miniszter pozsonyi sajtótájékoztatóján csütörtökön.

A bejelentett rendelkezés szerint:

  • az általános iskolák első három évfolyamának tanulói számára az iskola területén, a tanítási órák alatt és a szünetekben is tilos lesz mobiltelefonok használata,
     
  • a negyedik és az attól magasabb évfolyamokban ugyancsak tilos lesz a mobiltelefonok használata, de az állami oktatási program néhány esetben kivételeket szabhat meg,
     
  • a hatodik és annál magasabb évfolyamokban a mobiltelefonok használatának tilalma alól a pedagógus is kivételt adhat, amennyiben úgy ítéli meg, hogy az eszközt az oktatási folyamat során és annak céljaira használják a tanulók.

A tiltást azzal indokolta az oktatási miniszter, hogy egyre több olyan jelzés érkezik hozzájuk, miszerint a mobiltelefonok iskolai használata negatív hatással van a tanulók előmenetelére és lelki nyugalmára.


Fotó: Freepik

   "Az OECD kutatásai szerint a gyerekeknek a mobiltelefonok használatát nem szabályozó közegben bizonyíthatóan gyengébb az összpontosítási képességük, és ennek következményeként a tanulmányi eredményeik is rosszabbak"

- jelentette ki Tomás Drucker, akinek szavait a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.

Az intézkedés bevezetésének pontos időpontját egyelőre nem közölte a szlovák szaktárca.

Forrás: MTI
Fotó: Freepik

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás