IskolaKülföldHogy csinálják máshol?

Külföld – Ázsiai oktatás

Kitekintés Ázsiába

A Kölöknet minisorozatot indít, ahol elsősorban azt vesszük górcső alá, hogyan nevelnek és tanulnak Ázsiában. Hogy ez miért érdekes? Túl azon, hogy Ázsia roppant vonzó a maga nagyságával, sokszínű népességével, hatalmas kulturális és filozófiai tradícióival, az is nyilvánvaló, hogy az ázsiai tanulók (és tanáraik, sőt inkább szüleik) valamit nagyon tudnak. A 2000 óta zajló nemzetközi tanulói teljesítményméréseken rendre az ázsiai országok szerepelnek az élen.

Nem újkeletű dolog ez. A matematikai és természettudományos felméréseken rendre első helyen szereplő japán tanulók miatt az amerikaiak már a nyolcvanas években is a szigetországra fordították vigyázó szemeiket, és az ottani tapasztalatokat próbálták beépíteni az amerikai oktatásba, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Akkor az egyik titkot abban látták, hogy az ázsiai anyák rendkívüli mértékben segítik gyerekeiket a tanulásban, és nagy energiát fektetnek a művészeti, elsősorban zenei képzésre már a koragyerekkorban. Valóban megfigyelhető volt az USA-ban is az ázsiai gyerekek által látogatott amerikai iskolákban, hogy jóval több tankönyv fogyott, mint korábban. Kiderült, hogy az ázsiai anyukák maguknak is vettek tankönyvet, hogy együtt tanulhassanak a gyerekeikkel és segíthessék fejlődésüket.

A nyolcvanas évek óta pedig újabb és újabb ázsiai szereplők lépnek a porondra, mint Szingapúr, Tajvan, Korea – és legújabban Kína. Ezek az országok nemcsak erőteljes gazdasági növekedésükkel, de a tanulóik teljesítményével is méltán kiérdemlik a csodálatunkat. Ráadásul ezekben az országokban tényleg a tanulók nagy hányada ér el kiemelkedő teljesítményt. A PISA 2009 vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy az ázsiai országokban a diákok több mint egynegyede (lásd táblázat) tűnik ki valamelyik területen (szövegértés, matematika vagy természettudomány).

A legalább egy területen kiváló diákok aránya (%)

Forrás: PISA 2009 Összefoglaló jelentés (44.o.)

http://oecd-pisa.hu/PISA2009Osszefoglalojelentes.pdf

Ha jobban szemügyre vesszük a táblázatot, azt is látjuk, hogy bizony a legjobbak közt csak egy európai uniós országot találunk, Finnországot. Az a tény pedig, hogy a sanghaji diákok fele kiváló valamiben, elképesztő. Persze azt is figyelembe kell venni, hogy Sanghaj, Hongkong vagy Tajvan iparosodott, erősen városias térségek, az ázsiai falusi népességet is magukba foglaló vizsgálatok valószínűleg mérsékeltebb teljesítményt mutatnának.

Ugyanakkor nem lehet elmenni szó nélkül amellett a tény mellett, hogy Magyarország még a térségében is lemarad a kiváló tanulók arányát illetően. A térségben középmezőnyt jelentő 12% azért is tűnik nagyon soványnak, mert jól tudjuk, hogy a magyar oktatási rendszer a legszelektívebben működő iskolarendszer, ahol nagy súlyt fektetnek a tehetségekre. Úgy tűnik, minél jobban szelektálunk és erőlködünk, annál inkább elvesztegetjük tehetségeinket. Jól láthatóan nem jó irányba megyünk.

Ezért is lehet érdekes számunkra, hogy vajon mi történik Ázsiában az iskolákban, a családokban. A sorozatban megpróbálunk kinyitni egy kis ablakot és bekukkantani e hatalmas földrész egy-két izgalmas helyszínére. Még egy jó tanács előzetesen: bár valóban elképesztő az a fejlődés, ami Ázsiában zajlik, azért nem kell „hasra esni” előtte. Célunk inkább az, hogy egy más világ megismerésével még inkább tisztába jöjjünk saját hibáinkkal és erényeinkkel – mert azért ilyenek is vannak.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás