IskolaKülföld

Napi egy óra videójáték jót tesz a gyereknek, de heti kilenc óra már káros

Komoly kihívást jelent a szülők számára, hogy mégis mennyi ideig hagyják videójátékozni a gyerekeket. Napi egy óra játék fejleszti a gyerek motoros képességeit, reakcióidejét, továbbá javítja iskolai teljesítményét is, ugyanakkor a túl sok játék már magatartásproblémákat okoz, és a közösségi életbe való beilleszkedést is hátráltatja.

Spanyol kutatók felfedezték, hogy a videójátékozás valamennyi pozitív hatása eltűnik, ha heti nyolc óránál többet tölt a gép előtt a gyerek. Azok pedig, akik kilenc órát vagy annál többet játszanak egy héten, kimondottan problémás gyerekeknek számítanak, mind magatartás, mint közösségi élet szempontjából.

„A legfontosabb, hogy heti egy-nyolc óra játék még akár hasznos is lehet a 7-11 éves gyerekek számára, de ennél több időt már senkinek sem javaslunk” – mondja a kutatást vezető Dr. Jesus Pujol.

A szakember ugyanakkor azt sem habozott kijelenteni, hogy a 2400 hét és tizenegy év közötti kisfiú és kislány bevonásával készült kutatásból nem derül ki egyértelműen, hogy a megfigyelt hatások egyértelmű okai-e a túl sok videójátékozásnak.

A kutatás az Annals of Neurology friss számában került publikálásra.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás