IskolaKülföld

Tinédzserek kontra szülők?

Kiabálás, ajtócsapkodás, duzzogás. Ismerős? Akkor bizonyára ön is egy tinédzserrel él együtt.

A Kalifornia Egyetem szakemberei a Journal of Youth and Adolescence című lapban közzétett tanulmányukban arról számoltak be, hogy amikor egy tini a szülei módszereit negatívabban ítéli meg, mint a szülők maguk, akkor jellemző, hogy válaszként ő maga hajlamosabb otthon az agresszív viselkedésre.

Misaki Natsuaki pszichológia professzor Laura Dimler pszichológus hallgatóval együttműködve arra voltak kíváncsiak, miként kezelik a szülők a tinédzser gyerekek néha nehezen viselhető tulajdonságait és viselkedéseit, illetve, hogy az egyik, valamint a másik fél miként éli meg a konfliktusos helyzeteket. A 220 család bevonásával készült kutatás során a szakemberek arra a felismerésre jutottak, hogy azok a tinik, akik negatívabbnak élték meg a szüleik nevelési módszereit, mint a szülők, agresszívabban reagáltak a helyzetre és problémásabban viselkedtek.

A tanulmányból az is kiderült, hogy minél eltérőbb módon ítélte meg a szülők nevelési módszereit a két fél, annál több volt a konfliktus a családban, ráadásul e téren az apák szerepe szembetűnőbb volt, a vele való kapcsolat problémás volta ugyanis különösen el tudja mérgesíteni a két fél közötti viszonyt.

Tinédzserek kontra szülők

Szeretnéd gyakrabban látni a Kölöknet cikkeit a Google-ben?
Mostantól a Google-ben beállíthatod a Kölöknetet kedvenc / előnyben részesített forrásként. Ha ezt megteszed, nagyobb eséllyel jelennek meg nálad a friss cikkeink a Google híres találatai között és egyes AI-alapú keresési felületeken.
Miért jó ez neked?
Így könnyebben megtalálod azokat a gyerekneveléssel, iskolával, családdal és kamaszokkal kapcsolatos tartalmakat, amelyekben már megbízol.