Iskola

Szabad-e vécét pucoltatni a harmadikosokkal?

A dunaújvárosi eset hatalmas port vert fel a magyar médiában, szinte nem volt olyan online felület, ahol a hír ne jelent volna meg. A Klik vizsgálódik, az iskolaigazgató sajnálkozik, sokan háborognak – a Facebook közösségét pedig alaposan megosztja a dolog. Nézzük, melyek az alapvető megnyilvánulások.

Klik

Közleményében leszögezte, hogy minden az emberi méltósággal nem összeegyeztethető, a diákok jogait, személyiségfejlődését és érdekeit sértő megnyilvánulást, pedagógiai módszert elítél.

Dunaújvárosi Tankerület

Soron kívül foglalkozik az üggyel, a vizsgálat lezárása után az állami intézményfenntartó megteszi a megfelelő jogi lépéseket, amennyiben ez szükséges.

Rideg István, iskolaigazgató

Az iskola honlapján olvasható közleményben arról tájékoztatta a szülőket, hogy az "intézményben csütörtökön történt sajnálatos esemény kapcsán felmerült panaszukat" feltétlenül szeretnék kivizsgálni. Erről már egyeztettek a szülői szervezet egyik képviselőjével.

1. szülő

„Faggassátok ki a gyerekeket, ki kente össze a WC-t tegnap napközi ideje alatt, mert ma [csütörtökön] az összes fiú a sz@ros WC-t takarította reggeli időben, s maradt 5 percük reggelizni. Több gyerkőc is elsírta magát. Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem azért engedem a gyerekemet az iskolába, hogy más sz@rát feltakarítsa!”

2. szülő

Egy osztályfőnök, akinek képviselnie, megvédenie és vigyáznia kellene a rábízott osztállyal, akik 3. osztályos 9-10 éves gyerekek,honnan veszi-vette a bátorságot,hogy akár emberileg, akár mint szülő, de legfőképp, mint jogi személy kitakarítsa a Petőfi Sándor Általános Iskola egyik WC-jét az osztály fiú tagjaival, amit végignézett másik két tanárnő (a 2./c és a 3./c osztályfőnökei) valamint a takarítónő (Edit néni),akik nemhogy nem szóltak rá az Emese néni-re, de még végig is nézték, ahogy a GYEREKEINK-et abban a megalázó helyzetben!

A fotó illusztráció


Nem szeretném elbagatellizálni az ügyet, de ahogy olvasom a fenti sorokat, kezd az egész egyfajta országos bohózatba átcsapni.

Megmondom miért.

Azt írja a 2. számú szülő, hogy a vécépucolás megalázó helyzet. Otthon biztos a fogtündér takarítja ki a mellékhelyiséget – másodállásban, mert egyszerűen ki más tenné, ha emberre nézve ez méltóságon aluli dolog. (Felteszem, a háztartások többségében anyunak szólítják a fusizó kitalált személyt...).

GYEREKEINK... csupa nagy betűvel... Szóval, a gyerekeink néha csinálnak ám olyan dolgokat, amikről jobb nem is tudni. Persze, amióta szülői zárt csoportok vannak a Facebookon, gyakorlatilag kevés dolog marad titokban, és ez a felület tökéletesen alkalmas arra is, hogy tisztelt anyukák és apukák alaposan felhergeljék egymást.

Azt írja az 1. számú szülő: "faggassátok ki a gyerekeket, ki kente össze...". Ha jól értelmezem az eseményeket, a pedagógus sem tett mást. De mivel ő nem egyetlen gyerekkel áll szemben, hanem egy egész osztállyal, nála nem állhat meg a dolog ott, hogy nem te, nem te, nem te stb. voltál, helló. Mert valaki csak volt. Lépéskényszerben van. A szülő is valójában ugyanúgy gondolkodik, mint a pedagógus, csak festi magát.

Elsírták magukat a gyerekek... Öööö... min is? Azon, hogy takarítaniuk kellett? A szaron? Az első nevelési kérdés, a második pszichológiai. De egyáltalán nem pedagógiai.

Sajnálatos esemény? Melyik? Az, hogy valamelyik gyerek összerandította a klotyót, vagy az, hogy a pedagógus megpróbálta kezelni a helyzetet? Mert nem mindegy. Az iskolaigazgató, a tantestület és maguk a pedagógusok is iszonyú nyomás alatt vannak. Éppen most volt az X. érettségi találkozónk, az egykori osztályunk fele pedagógus. Amiket meséltek a Klikről, az kimeríti a zaklatás, a zsarolás és a méltóság folyamatos megsértése fogalmakat. Mindebből arra következtetek, hogy a dunaújvárosi dirinek úgy kellett ez az egész, mint drótos tótnak a hanyattesés. Nem fog szembemenni 30 kakával dobálózó szülővel, inkább beáldoz egy embert: a saját kollégáját.

Nem tisztem eldönteni, mennyire volt jó ötlet kitakaríttatni a kölkökkel a budit. Ha nagyon mondani akarnék valamit, az az lenne: és akkor mi van? Több kommentelő azokat a japán iskolákat emlegeti, ahol maguk takarítanak a gyerekek, maguk tálalják az ebédet, nyilván, a kettő között maguk mosnak is kezet. Az egy komplett rendszer. Nem arra találták ki, hogy pedagógiai és/vagy megalázási céból fókáztassák a tanulókat, hanem azon egyszerű oknál fogva, hogy amit az ember magáénak érez, arra vigyáz is. Sőt: élvezi, hogy vigyázhat rá. Felteszem, a japán suliban nemhogy a szülőig, de a pedagógusig sem jutna el egy ilyen skandallum híre, mert a gyerekek azonnal lejátszanák maguk között a meccset.

Nos, ezen a honi, inkriminált meccsen a dunaújvárosi tanító kezében volt a síp. Gondolkodjunk el azon, mit tehetett volna? Megrántja a vállát, és beszól a takinéninek, hogy azért fizetik: pucolja ki a klotyót. Takinéni azonnal rohan az igazgatóhoz, ha nem egyenesen a Klik-hez, és közli, a vállalkozási szerződésében nincs benne az extraszar, úgyhogy kenjék a hajukra. Megtehette volna azt is a pedagógus, hogy maga nekiáll, de feltehetően a rengeteg adminisztráció mellett erre nem igazán jut ideje. Gondolta, vissza a feladóhoz, és kérdőre vonta a gyerekeket, de vagy szolidaritásból, vagy azért, mert tényleg fogalmuk sem volt a tettesről, mindegyik hallgatott. A mellékhelyiséget viszont valakinek ki kellett takarítani... A tanító feltételezhetően a szolidaritásra épített, amikor a közösségi pucevát elrendelte.

És akkor összedőlt a világ: egy csapat vécékefés gyerek felrobbantotta az internetet.

Jobban mondva a szüleik. Azok a szülők, akik egy szót sem ejtettek arról, hogy az iskolában rendszeresen megalázták volna a gyerekeket, senki sem mondta azt, hogy a tanító folyamatosan veszélyezteti a gyerekek testi-lelki egészségét, nem: egyetlen – számukra eléggé szaros – eset miatt azonnal ráhúzták a nőre a vizes lepedőt.

Szégyen, hogy a magyar online sajtó azonnal rákapott a dologra, és vastag betűvel hirdették, hogy harmadikosokat KÉNYSZERÍTETTEK wc-pucolásra. Nagyon drámai. A helyzet viszont egyáltalán nem az. Lehet róla beszélni, lehet róla vitatkozni, fel lehet tárni a mögöttes okokat, jöhet a pszichológus, a szociológus, Vekerdy és Zacher Gábor – én személy szerint úgy látom, hogy ez vihar a vécécsészében, és csak arra jó az egész, hogy egy pedagógust tönkretegyenek.

Meg arra, hogy észrevegyük, óriási bajok vannak a szülő-pedagógus viszonnyal, a pedagógus-iskolafenntartó viszonnyal, a médiával, a gyerekekkel – már ami a házi munkához való hozzáállást és a felelősségvállalást illeti, a takinéniről nem is beszélve.

Ezen a bizonyos X. érettségi találkozón felemlegettük azt az esetet, amikor a kuka fedelével kifrizbiztük a matek terem ablakát. Rendesen beparáztunk, hogy most statáriálisan kivégeznek minket (egy ablakért!!!). Összedugtuk a fejünket, mi a fene legyen, aztán a legegyszerűbb megoldást választottuk: a soron következő órán az aktuális szaktanárnak bevallottuk a dolgot. A jobban emlékezők szerint a tanárnő felnevetett, a képünket látva azt hitte ennél sokkal nagyobb a baj, és valahogy segített megoldani ezt az egészet – hogy intőt kaptunk-e arra nem is emlékszem, de a szüleink – hogy stílusos legyek – magasról leszarták a dolgot.

Ha kaki kerül a palacsintába, az persze egészen más, mert a magyar valami különleges viszonyban van az ürülékével: vagy viccet csinál belőle, vagy úgy tesz, mintha nem is létezne. Most az első történt meg, és valljuk be, ha röhögni nagyon nem is tudunk a dolgon, azért még ez nem a világ vége, mégha olyan büdös is.

Kedves 1. szülő: ön valóban nem azért engedi az iskolába a gyermekét, hogy vécét pucoljon, kivéve, ha nem vécépucoló szakiskolába jár az a gyerek. Ön azért engedi iskolába a gyermekét, hogy az alapműveletek mellett megtanuljon bizonyos alapvető dolgokat, amelyekre a társadalomba történő beilleszkedéshez még a technológia mai fejlettsége miatt is szükség van: tisztesség, felelősség, közösség – effélék. Lehet vitatkozni azon, hogy mely módszerek erre az igen s melyek a nagyon nem alkalmasak, de amit éppen a dunaújvárosi harmadikosok szülei tesznek – "akár emberileg, akár mint szülő" – , az nem más, mint amit az a bizonyos névtelen-arctalan gyerek művelt az iskolai vécében.

 

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás