Kérdések

Kedves Júlia! Érdeklődni szeretnék, hogy miért van szükség az időre íratott dolgozatokra 2. osztályban? A lányomnak ez ugyanis állandó problémát okoz, a matematikában íratnak időre, 5 perc vagy 10 perc alatt kell megoldani egy csomó feladatot. Ezekben a helyzetekben, az amúgy jó tanuló lányom sorozatban a szintje alatt teljesít. A mostani év végére már ott tartunk, hogy fáj a feje, fáj a hasa, innen tudom, hogy megint időre íratnak. Kérdésem amellett, hogy miért van erre szükség, az is, hogy mit tehetnék én? A lánynak modom, hogy sikerül ahogy sikerül, nem baj, stb, de ott a zöld jegy(!), amitől Ő mindig elkeseredik. Válaszát előre is köszönöm!


Szakértőnk válasza:

Kedves Kérdező,

Tökéletesen egyetértünk. Elhibázott dolog a tanító részéről a gyereket arra kényszeríteni, hogy a sajátjánál gyorsabb tempóban végezze el a feladatot. Az idő betartásának kötelezettsége feltételezhetően annyira igénybe veszi a kislányt, hogy alig marad energiája magára az elvégzendő feladatra. Ennek következtében nyilván a teljesítménye is elmarad a lehetségestől, s ez további frusztrációt okoz. Nem csoda, hogy ennek a  feszültségnek testi tünetei is vannak. Javaslom, hogy beszéljen a tanítóval, mondja el neki, hogy miként éli meg kislánya a sorozatos kudarcokat, gondolkodjanak el közösen a problémán, hátha sikerül megfelelő megoldást  találni. Próbálja meggyőzni a pedagógust arról, hogy engedje a saját tempójukban dolgozni a gyerekeket, és az időkorlátokkal ne állítson felesleges akadályokat eléjük, hiszen ezzel a tevékenység természetes örömétől is megfosztja őket. Feltételezhetően nem csupán az Ön kislánya számára jelent ez gondot. Remélem, sikerül mindenki számára megnyugató módon rendezni a helyzetet.

Kérem, jelezze, hogy mire jutottak.

Üdvözlettel Juli