Hová kiránduljunk anyák napján? 5 különleges hely, ahol az élmény a legszebb ajándék

Anyák napján szeretnénk együtt lenni, de nem feltétlenül egy éttermi asztal mellett vagy egy zsúfolt programon. Egy közös séta egy szép kertben sokszor többet ad: beszélgetést, nyugalmat, élményt, és egy olyan napot, amelyre jó lesz visszaemlékezni. Tavasszal ráadásul a kastélykertek különösen szépek: virágzó fák, színes ágyások, rendezett parkok várják a látogatókat. Összegyűjtöttünk öt olyan kastélyt, ahol az anyák napi kirándulás valóban élmény lehet, és azt is megnéztük, mire számíthatunk a helyszínen: van-e kávézó, étterem, játszótér vagy piknikezésre alkalmas terület.

A legismertebb klasszikus – elegáns séta történelmi környezetben

Gödöllői Királyi Kastély

A gödöllői kastély parkja tavasszal különösen szép, hiszen a gondosan kialakított virágágyások és a nagy zöld felületek egyszerre adnak ünnepi hangulatot és nyugalmat. Ez az a hely, ahol nem kell sietni: a széles sétányokon babakocsival is könnyű haladni, a park mérete pedig lehetővé teszi, hogy mindenki a saját tempójában fedezze fel a környezetet. Egy kényelmes séta akár egy-másfél órán át is eltarthat, miközben bőven akadnak padok, árnyékos részek és olyan pontok, ahol jólesik megállni egy rövid beszélgetésre vagy egy közös fotóra.

Extrák:

  • kávézó működik a kastélyban
  • ajándékbolt is van a múzeum mellett
  • mosdó és pelenkázó
  • nagy füves terület piknikhez

Nyitvatartás: a kastély parkja és a látogatóterek vasárnap 10 és 18 óra között látogathatók.

Gödöllői Királyi Kastély

Szép és meghitt: romantikus séta tavacskával és virágzó fákkal

Brunszvik-kastély, Martonvásár

A martonvásári kastély parkja igazi tavaszi helyszín: a virágzó fák, a tó körül kanyargó sétányok és a kis hidak olyan hangulatot teremtenek, amely különösen jól illik egy ünnepi alkalomhoz. A park nem túl nagy, ezért könnyen bejárható, mégis elég változatos ahhoz, hogy egy kellemes, nagyjából egyórás séta során mindig legyen mit felfedezni. A gondozott utak miatt a hely babakocsival vagy kisebb gyerekekkel is jól használható, és a vízparti részek kifejezetten kedvelt pihenőpontok.

Extrák:

  • a kastélyhoz kapcsolódó Agroverzum kávézóval is rendelkezik
  • nagy zöld területek piknikezéshez
  • játszótér a közelben
  • árnyékos padok

Nyitvatartás: a kastélypark vasárnap is látogatható, 9 és 18 óra között.

Brunszvik-kastély, Martonvásár

Virágzó díszfák és nagy, könnyen bejárható park

Wenckheim-kastély, Szabadkígyós

Az Alföld keleti részében található szabadkígyósi kastély parkja tavasszal kifejezetten szép arcát mutatja: a virágzó díszfák, a gondozott gyepfelületek és a széles sétányok együtt adják meg azt a nyugodt, ünnepi hangulatot, amely jól illik egy anyák napi programhoz. A park nagy kiterjedésű, mégis könnyen áttekinthető, ezért a séta nem megterhelő, inkább kellemesen elnyújtott beszélgetős program, amely során a család saját tempójában fedezheti fel a kert különböző részeit.

Extrák:

  • mosdó 
  • nagy füves területek pihenéshez vagy rövid piknikhez

Nyitvatartás: minden nap 10 és 18 között látogatható.

 Festetics-kastély, Keszthely

Nagy park, sok zöld és virágzó terület

Festetics-kastély, Keszthely

A dégi kastély parkja az egyik legnagyobb kastélykert Magyarországon, ezért ideális választás lehet azoknak, akik egy kicsit hosszabb sétát terveznek, vagy szeretnének több időt eltölteni a szabadban. Tavasszal a virágzó fák és a hatalmas zöld felületek különösen látványossá teszik a környezetet, és a park tágassága miatt még forgalmasabb napokon sem érződik zsúfoltnak.

Extrák:

  • büfé a bejáratnál
  • mosdó
  • kisvasút a kastélykertben
  • madárpark rengeteg szárnyassal
  • a toronyba is váltható belépő
  • piknikezésre alkalmas terület

Nyitvatartás: a park hétvégén is nyitva tart 10 és 17 óra között.

Károlyi-kastély, Füzérradvány

Természetközeli kastélykert különleges hangulattal

Károlyi-kastély, Füzérradvány

A füzérradványi kastély 140 hektáros (!) parkja inkább természetközeli hangulatú, ami különösen tavasszal válik vonzóvá, amikor a virágzó fák és bokrok szinte mindenütt színt visznek a tájba. Fénykorában (az 1930-as években) 18 lyukú golfpálya, sőt a hegyoldalban sípálya is várta a látogatókat. A park mérete miatt a séta itt kicsit kirándulósabb jellegű, de a kijelölt utaknak köszönhetően nem igényel különösebb felkészülést, és egy nyugodt tempójú, másfél órás programként jól tervezhető. Budapesttől meglehetősen messze, Zemplén vármegyében található, ezért a fővárosból inkább egy hétvégi kiruccanással érdemes kombinálni. A parkban egykor kialakított villákban ma is igénybe vehetőek a szálláshelyek, ahol a szállóvendégek a kastélyt övező romantikus hangulatot élvezhetik.

Extrák:

  • kávézó és étterem a kastélyban
  • mosdó
  • padok, piknikező helyek

Nyitvatartás: keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között látogatható.