Oviblog

5+1 dolog, amit megtehetsz, hogy megkönnyítsd a gyereknek az óvodai beszoktatást

Ha te is már hetek óta azon keseregsz magadban, - vagy épp mindenkinek, aki csak szembejön veled-, hogy észrevétlenül eltelt három év, mióta a gyermeked megszületett, akkor egy cipőben járunk: nagy valószínűséggel szinte minden gondolatod az óvodai beszoktatás körül zajlik.

ovikezdés, gyerek oviba megy
Minden első alkalom, amikor a gyerekét tartósan közösségbe engedi az ember, -legyen az bölcsi, vagy ovi-, óriási érvágás mind a szülő, mind pedig a kicsi számára. Nekünk, szülőknek szokatlan a szituáció, hogy már nem kizárólag mi vagyunk vele a nap túlnyomó részében, nem lehetünk ráhatással minden cselekedetére, tanulására, sőt, sokszor úgy is érezhetjük, hogy innentől fogva lemaradunk a nagy mérföldkövekről, amelyek ezentúl egy új helyszínen, nem pedig az otthonunkban történnek majd meg vele. Aztán ott van még a lelkifurdalás, amit minden egyes reggel érzünk elköszönéskor: hogy magára hagyjuk egy számára teljesen idegen helyen, új emberek, új szituációk, új szabályok között. Persze teljesen gyerekfüggő, hogy melyikük, hogy éli meg a megváltozott élethelyzetet. Hiszen vannak olyan kisgyerekek, akik sokáig sírnak az anyukájuk, vagy apukájuk után, vagy nehezen oldódnak fel ismeretlen környezetben, és akadnak olyanok is, akik mindezeket jóval rugalmasabban tudják kezelni, például az újdonság varázsának hatására. Néhány dolog azonban biztos: az, hogy az óvodai beszoktatás nem megy egyik napról a másikra; az, hogy szülőként minden vágyunk hamar túl lenni a nehéz részén; és az is, hogy szinte bármit hajlandók lennénk megtenni, hogy megkönnyítsük a gyerkőc számára az új rendszer befogadását, lehetőség szerint úgy, hogy hosszútávon tényleg szeressen is óvodába járni. Bár jól tudjuk, hogy ebben a kérdésben sajnos nincs egyféle, mindenki számára működő recept, azért mi igyekszünk néhány hasznos tippet adni ahhoz, hogy miként tehetjük mégis valamivel gördülékenyebbé a gyermekünk számára a változás elfogadását.

Tipp 1)) Szabadidőben is több gyerektársaság

Az a kicsi, akinek nincs testvére, a családban hasonló korú rokona, vagy napi szintű kapcsolata más, vele egykorú gyerekekkel, annak nem csak az óvoda, mint új élettér, hanem a megsokasodott gyereksereg is nehézséget okozhat. Hiszen gondoljunk csak bele: eddig egyedül volt, szinte mindig minden körülötte forgott, senkivel sem kellett a felnőttek figyelmén osztozkodnia. Furcsák lehetnek számára a más gyerekektől látott szokások, játékok, vagy épp a kommunikáció. Épp ezért érdemes minél többször gyerektársaságba vinni: barátok hasonló korú gyerekeihez, játszótérre, vagy akár játszóházba, ahol még ha nem is kapcsolódik bele a többiek játékába, megfigyelőként mindenképp részt vehet benne, így nem lesz olyan szokatlan számára a többi gyerek társasága.

Tipp 2)) Ovikezdő ismerkedős buli

Bár elsőre furcsán hangozhat, de akár az első szülői értekezlet, vagy közös találkozó alkalmával megszervezhetitek néhány lelkes szülővel együtt, hogy többen találkoztok adott időpontban egy óvodához közeli játszótéren, vagy akár valamelyik szülő otthonában, kertjében, hogy a gyerekeknek legyen az óvodától független tere is, kötetlenebb keretek között megismerkedni egymással. Ez lehet egy egyszeri, vagy egy heti-havi rendszerességgel megrendezett összeszokós-buli is, lényeg, hogy a kicsik felszabadultan élvezhessék az együtt töltött időt.

Tipp 3)) Ovis könyvek

Számtalan gyönyörű mesekönyv kapható már a könyvesboltokban, amely az óvoda témakörét dolgozza fel. Eleinte használhatod őket böngészőnek, amikor a képeken közösen végigmutogatjátok, hogy mi van az ovis csoportszobában, milyen játékkal játszanak, milyen foglalkozásokon vesznek részt a gyerekek, vagy hogy miket csinálnak az óvónénik. Ezt követően érdemes már elmesélni egy-egy rövid történetet is arról, hogy hogyan zajlik egy nap az óvodában és lassan csepegtetve az információt megerősíteni a gyerekben, hogy hamarosan ő is részese lesz ezeknek a szuper kalandoknak.

Tipp 4)) Ovis szerepjátékok otthon

Akár a már említett könyveket is segítségül hívhatjátok, vagy bevonhatjátok a játékba az éppen nagy kedvenc plüss állatokat is: a lényeg, hogy játszatok el egy-egy rövid ovis jelenetet úgy, hogy a kicsi is szereplőjévé válik a történetnek. Például: Micimackó és barátai most mennek először óvodába. Beérve az ajtón, átöltöznek benti ruhába, cipőbe, kezet mosnak... Kérd meg a gyereket, mutassa meg Micimackóéknak, hogyan kell egyedül ügyesen átöltözni, felakasztani a ruháját az óvodai jelével ellátott szekrénybe, stb. Akár arról is mesélhetsz neki, hogy neked mi volt a jeled az oviban, közösen lerajzolhatjátok a családból mindenkinek a régi jelét: ez is közelebb hozza a kicsit az ovi világához.

Tipp 5)) Séta az ovi felé

Hiába mondogattátok már akár hónapokkal az ovikezdés előtt, hogy „majd, ha szeptembertől te is ovis leszel”, ha a gyereknek fogalma sincs róla, mi is lehet az valójában. Ha még vissza van mondjuk egy évetek az éles beszoktatásig, akkor érdemes néhanapján együtt elsétálni az óvoda felé, megállni és nézni az udvaron szaladgáló nagyobb gyerekeket, elmenni nyílt napra (ha van ilyen), vagy esetleg pár héttel a rendes kezdés előtt fél napos beszoktatásra járni. Akkor is jó ötlet útba ejteni az óvoda épületét és közvetlen környékét, ha a kis ovisunk éppen valamelyik évközi szünetet élvezi újra az otthonában, ugyanis jó benne tudatosítani, hogy a szabadság csak egy átmeneti állapot lesz, utána mindenki visszatér az óvoda falai közé.

+1 tipp)) Immunerősítés

Köztudott, hogy az óvoda első éve, vagyis úgymond a kiscsoportos időszak a gyerekeknél az immunrendszerük megedződéséről is szól. Szinte nincs olyan gyerkőc, aki pár hetente ne hozna haza valamilyen kisebb-nagyobb vírust, amit aztán szépen átpasszol a család minden tagjának, ők esetleg visszafertőzik a kicsit és a kör kezdődik elölről. De ne légy ennyire pesszimista! Amit csak lehet, tegyél meg a gyermeked immunredszerének felvértezéséért: etess vele minél több vitamindús gyümölcsöt és zöldséget, ügyelj a változatosabb étrendre, vidd sokat levegőre és mozogni, öltöztesd valamivel nagyobb odafigyeléssel most az évszaknak megfelelően, kérd ki a gyerekorvosotok ajánlását a C és D vitamin bevitelével kapcsolatban, esetleg alkalmazz gyerekek számára is ajánlott immunerősítő illóolajokat akár a lakásban párologtatva, akár fürdővízhez adva, vagy reggel-este a gyermek mellkasába, hátába dörzsölve azokat.

És ami a legfontosabb: próbálj meg nyugalmat, természetességet sugározni a féltés, aggódás és sajnálkozás helyett, mert a gyerekeknek vannak a legjobb „antennáik” a világon. Megérzik, ha neked sem oké, hogy oviba megy, és ez a legkevésbé sem könnyíti meg az elválást.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás