9 észbontó dolog, amiért a gyerekem előhúzta a „dackorszak-kártyát”
Számomra mindig is az a mumus volt a „dackorszak”, amivel a nálam korábban szült barátnőim riogattak kismama korom óta: „várd csak ki a dackorszakot, na az lesz az igazi!”. Sosem értettem igazán, hogy minek kell ezen ennyire fennakadni...
”-Elmúlik, nem? -De igen, csak bírd ki idegekkel.” -jött gyakran a válasz, amit általában vagy egy sokatmondó mosoly, vagy egy kacsintás követett. Aztán 1 éves lett a kisfiam, majd másfél, majd 2...és nem történt szinte semmi. Megúsztuk? Lehet, hogy mi megúsztuk? Tettem fel a kérdést a férjemnek, amihez a fejemben kissé kárörvendően még a tenyereimet is összedörzsöltem. Aztán jött az óvoda és a gyermekünkön „benyomott egy gombot”. Ezt így utólag egy óriási piros gombnak képzelem, amin vastag fekete betűkkel ez áll: DAC. És ez a gomb nem ám valami finomkodó kis „csatornát” kapcsolt be nekünk élő egyenesben, hanem a „Pokolfajzat-mini reality showt”, abból is a sorozat-maratont, méghozzá végtelenítve. Tudom, most nagyon csúnya voltam, dehát mit szépítsem, ha ez az igazság? Hetekig izzott a képzeletbeli távirányító, mintha tudná, hogy minden erőmmel vissza akarok kapcsolni mondjuk arra a békés, összebújós kisnyuszis gyerekműsorra. De nem: „the show must go on” – jegyezte meg egyik nap Kati néni is az oviból, finoman utalva arra, hogy gyermekem apró ördögszarvacskákat kezd növeszteni. Minden mondat NEM-mel kezdődött, de legalábbis nyomokban tartalmazott egy, vagy két NEM-et és egy idő után már a fordított pszichológia is csődöt mondott otthon, amivel ideig-óráig sikeresen próbálkoztunk. Úgyhogy végül elengedtük a dolgot. Felültünk az érzelmi hullámvasútra a gyerek mögé és próbáltuk könnyedén venni a kanyarokat, meg a váratlanul érkező lejtős útszakaszokat. Persze nem árt az egészhez némi humorérzék, épp ezért hoztam most nektek egy privát gyűjtést ismerős szülőktől, akik elmesélték nekem, mik voltak a legbanálisabb dolgok, amikkel a saját gyermekünk előhúzta a „dackorszak-kártyát”. Fogadjátok szeretettel!
1# „Sokszor magammal viszem a kislányomat a drogériába. Általában beültetem a bevásárlókocsiba, amire újabban a legtöbb üzletben egy nagyítót is szereltek, bizonyára azért, hogy alá lehessen tartani a nehezen olvasható termékek címkéjét. Egyik nap pechemre egy olyan boltba mentünk, ahol nem volt nagyító a kocsin. A gyerek visított, hogy ő olyanba akar ülni, amin van, aztán be sem ült a kocsiba, az sem volt jó, hogy ő tolja. Csak pár dolgot vettem, nyilván szupersebességgel, de a finálé még hátra volt: amikor a pénztárhoz értünk, számonkérte a pénztárosnőt: „te szedted le a nagyítókat?” Ő persze mosolyogva válaszolt, de én még életemben nem égtem ennyire boltban.” (Reni, egy 5 éves kislány anyukája)
2# „A legkisebb fiam egy időben teljesen rá volt kattanva a müzliszeletekre. Minden nap elmondta, hogy milyet szeretne és általában azonnal meg is ette. Aztán elkezdte kapiskálni a „tulajdon” fogalmát és napról napra többet követelt. De nehogy azt hidd, hogy meg akarta mindet enni! Csak fogni akarta őket, és ha elvetted tőle, jött az „inferno”. (Luca, egy 3 és egy 6 éves fiú anyukája)
3# „Csabika azon akadt ki, hogy a TV-n bekapcsolt zenének máshogy nézett ki az album borítója, ha a Youtuberól és máshogy, ha a Spotifyról indítottuk el. Vérvörös fejjel toporzékolt a TV előtt, hogy ő a pirosat akarja, nem a rózsaszínt, miközben a zene teljesen ugyanaz volt.” (Csaba, egy 5 éves kisfiú apukája)
4# „Benti papucsban akart kimenni az udvarra a tél kellős közepén, mert hóember építéshez csak a Jégvarázsos lábbeli dukál. Vettem pár mély levegőt, előkerestem az Elzás matricákat, aztán rányomtam egyet-egyet a téli csizmákra.” (Brigi, két 5 éves kislány és egy 3 éves kisfiú anyukája)
5# „Minden nap citromot kellett facsarni az ivóvízbe, mert csak a limonádé jöhetett szóba. Egyik alkalommal nagyon siettem és csak kézzel nyomtam bele a fél citromot a poharába. Ne tudjátok meg mit kaptam, hogy nem vettem elő a citromfacsarót!” (Bella, egy 4 éves kisfiú anyukája)
6# „A labradorunk befeküdt az ebédlőasztal alá, mert azt remélte, hogy leesik majd neki néhány falat. Beni nem volt hajlandó megenni a húst, mert „nézi a kutya”. Bődületes hisztit rendezett, hogy ő úgy nem eszik, ha a kutya nézi.” (Anna, egy 5 éves ikerpár anyukája)
7# „Amikor Laura 2 éves volt, egy nyaraláson rendezett jelenetet, mert az étteremben kihozott spagetti vastagabb volt, mint amilyen otthon szokott lenni. Legszívesebben elsüllyedtem volna az asztal alá.” (Márti, egy 6 és egy 10 éves kislány anyukája)
8# „Hunornak voltak nálunk brutál ötletei: egyszer azon borult ki a bili, hogy nem engedtük, hogy ketchupot tegyen a fürdővízbe. Addig ment a balhé, amíg belenyomtuk a vízbe a ketchupot...aztán meg azon sírt, hogy piros kukacok úsznak a vízében. Visszagondolva mókás időszak volt!” (Áron, egy 5 és egy 7 éves kisfiú apukája)
9# „Én kis naiv, a szokásos nyugalommal akartam odaadni a lányomnak egyik nap a banánt, amit addig mindig felkarikáztam, hogy villára szúrva gyakorolja az önálló evést. Óriási cirkuszt csapott, mert az oviban állítólag mindig harapva eszik és az sokkal jobb. Úgyhogy a kezébe nyomtam egy egész banánt, mire zokogni kezdett és azt hüppögte: „de Gabi néni meg is szokta pucolni!” Legalább két hétig nem akartam banánt látni otthon.” (Erika, egy 6 éves kislány anyukája)
