Advertisement
FőoldalÓvodaSúlyos pénzhiánnyal küzdő óvodához kerülhettek az adófizetői forintok, az oligarchák nem tudták lenyúlni

Súlyos pénzhiánnyal küzdő óvodához kerülhettek az adófizetői forintok, az oligarchák nem tudták lenyúlni

210 millió forintot sikerült megszavazni a fóti Waldorf óvodának december 30-án, egy rendkívüli ülésen a Momentum kezdeményezésének köszönhetően – derül ki a párt december 31-i közleményéből. Hogy miért siker ez, a párt sajtóreferensét kérdeztük.

Hiteles tartalmak. Szakér­tői szem­lé­let. Szülők­nek és pedagógu­sok­nak. Kövess minket a Google-ben is!

Mint közleményükben írták: Az előző ülésen a Pest Megyei Közgyűlés határozatképtelen volt, ugyanis a kormánypárti képviselők inkább elbujdostak az épületben, csak ne kelljen szavazniuk a fóti Waldorf támogatásáról.

   Személyesen is elmentünk megnézni a fóti Waldorfot és azt látjuk, hogy jó helyen lesz a pénz, ugyanis az ország egyik olyan intézménye ez, ahol egészen óvodától a gimnázium végéig foglalkoznak a gyerekekkel. Örülök, hogy ma sikerült megszavazni nekik a támogatást"

– nyilatkozta Szemző Áron a Momentum politikusa.

Oligarchák helyett oktatási intézményhez juthatott a pénz

Kérdésünkre, hogy miért jelentős siker a támogatás megszavazása a Waldorf óvodának, a párt megírta: "Pest megye költségvetése a kormány megszorító rendelkezése miatt jelentősen csökken 2025-től kezdődően. Gödtől elvették a különleges gazdasági övezet státuszt, így megfosztották - az immáron ellenzéki többséggel rendelkező - megyei közgyűlést forrásainak jelentős részétől. Emiatt kulcsfontosságú volt, hogy még 2024-ben olyan helyekre kerüljenek a megye anyagi forrásai, amelyek nem a kormánypárt oligarchái és politikai érdekeit szolgálják.

   A Waldorf intézmények - mint sajnos megannyi állami oktatási- és közintézmény - súlyos forráshiánnyal küzdenek, miközben fontos szerepet töltenek be gyermekeink nevelésében.

A Kölöknet arra is kíváncsi volt, hogy vajon miért nem akarták megszavazni a kormánypárti képviselők a javaslatot, ahogyan az a közleményben is áll. A Momentum válasza szerint: "A Fidesz frakció ugyan nem indokolta távolmaradását, de az ő távollétükben nem volt határozatképes az első ülés, így nem tudott dönteni. Gyaníthatóan a módosításokkal nem voltak kibékülve, ugyanakkora Szemző Áron, a Momentum Pest megyei frakciójának vezetője arról számolt be, hogy még ott helyben határoztak az ellenzéki képviselőtársaikkal egy rendkívüli ülésről, amelyen meg tudják szavazni – immáron a Fidesz nélkül – a fóti óvoda és iskola támogatását.frakcióvezetőnk negyed órán keresztül győzködte az állampárti frakciót a részvételről (ugyanis az épületben tartózkodtak, csak inkább elbujkáltak), valamint az elnököt egy azonnali rendkívüli ülés összehívásáról. A rendkívüli ülés összehívása végül az ellenzéki frakciók kezdeményezésére valósult meg később".

A megyei közgyűlés azoknak tud támogatást adni, akik pályáznak. A fóti Waldorf-intézmény így tett, és miután fontos feladatot látnak el az oktatási rendszerben - továbbá szükségük van minden támogatásra -, ezért is büszke a Momentum arra, hogy nekik köszönhetően az adófizetői forintok jó helyre kerültek.

Kezdőkép: fotinfo.hu