Óvoda

Gyerek-kisokos az óvónéniknek: ezeket érdemes elmondanod a gyerekedről a beszoktatáskor

Korábbi cikkeinkben is írtunk már arról, hogy milyen nehéz dió is tud lenni az óvodai beszoktatás. Itt olvashatsz néhány ötletet ahhoz kapcsolódóan, hogy miként tudod megkönnyíteni a gyermekednek és saját magadnak is ezt az embert próbáló időszakot. Most azonban abban szeretnénk segíteni, hogy milyen fontos információkat érdemes elmondanod gyermekedről az óvodapedagógusnak, hiszen a nagy létszámú csoportokban aligha marad idejük minden gyerekről egyesével megtudakolni akár a legalapvetőbb dolgokat is. A most következő felsorolásban bizonyára találsz majd olyat is, ami számodra természetes, hogy megosztod a gyereked óvodai gondozóival, de esetleg akad köztük olyan hasznos ötlet is, amire korábban még nem gondoltál.

# Betegség, gyógyszer, orvosi kezelés

Ez elsőre triviálisnak tűnik, és az óvodában is kötelezően kikérdezik a szülőket a gyermek egészségügyi állapotáról, mielőtt megkezdi az intézménybe való beilleszkedést. Nem árt azonban szóban és írásban külön is tájékoztatni a pedagógusokat arról, ha a gyermek valamilyen orvosi kezelés alatt áll, különös tekintettel arra, ha ez érinti az óvodában töltött időszakot is. (pl. gyógyszert kell neki beadni napközben). Tipp: ha nálatok is indokolt az egészségügyi okok miatti alapos tájékoztatás, érdemes írnod és kinyomtatnod egy egy-oldalas „kézikönyvet” az óvónőknek a legfontosabb tudnivalókról.

# Allergia, étel intolerancia

Az óvodai menü rendelése mellett azt is érdemes átbeszélned a pedagógusokkal, hogy különleges esetekben (pl. óvodai szülinapozás, más étkezéshez kapcsolódó program) mi az az étel, ami egészségügyi okok miatt nálatok tiltólistán van. Ha úgy látod biztonságosnak, erről is készíthetsz egy listát, esetleg megkérheted az óvónőket és a többi szülőt, hogy jó előre jelezzék az ilyen eseményeket, így te is fel tudsz rá készülni (pl. hozol a gyermekednek olyan süteményt, amit ő is megehet, hogy ne maradjon ki az ünneplésből).

# Mozgásfejlődés, torna

Jó, ha még a beszoktatás elején elmondod a legfontosabb mozgással kapcsolatos tudnivalókat a gyerekedről. Például: mászókázik-e már egyedül, fél-e a csúszdán, ülhet-e pörgő játékszerekre, használhat-e trambulint, stb. Azt is jelezd, ha valamilyen oknál fogva a kicsi mozgásfejlesztéses tornán vesz részt az óvoda falain kívül. Ez azért is fontos, hogy a pedagógusok tudják, részt vehet-e a gyermek a benti testneveléses foglalkozásokon, és ha igen, milyen mértékben.

# Szobatisztaság alakulása

Ne ess kétségbe akkor sem, ha a gyereked még az ovi kezdésre sem vált teljesen szobatisztává! A pedagógusok nem először találkoznak ilyen helyzettel, így fel vannak rá készülve, hogy esetleg még pelenka cserére lesz szükség a gyerkőc esetében. Beszéld át velük az ezzel kapcsolatos otthoni rutinotokat, hátha könnyebb lesz az óvodaival összeegyeztetni.

# Alvással kapcsolatos tudnivalók

Mindenképp meséld el, hogy a gyermek otthon mikor és mennyit alszik. Azt is mondd el, ha már nem alszik délután, vagy ha éjjel még többször felébred, esetleg más gondok zavarják meg az alvását. (pl. éjjel még enni kér, kezdenek rémálmai lenni, gyakran kéretőzik át a szülőkhöz.) A pedagógusok sokszor tudnak segíteni egy megfelelő alvási ritmus kialakításában, és akár jótanáccsal is elláthatnak az otthoni pihenést illetően. Ne feledd: légy türelmes, az óvodai ottalvás sem megy egyik napról a másikra!

# Étkezési szokások, nehézségek

Mindenképp jó, ha elbeszélgetsz az óvónőkkel, dadussal arról, hogy otthon mikor, mit és mennyit eszik a gyermek. Ez azért is hasznos, mert így lesz viszonyítási alapjuk arra nézve, ha esetleg valamilyen oknál fogva az oviban nem fogadna el ételt-italt, vagy éppen repetázna.

# Kedvenc játékok, mesék, dalok, mondókák

A beszoktatás elején a pedagógusoknak is jó kapaszkodót jelent, ha minden gyerekről tudnak egy apró kis információt, amivel segíthetik a kicsi beilleszkedését. Mondj el néhány hasznos infót arról, hogy mik a kedvenc meséi, mondókái, dalai, amelyekkel egy esetleges sírás, vagy rossz kedv esetén ők is képesek lesznek hamarabb enyhíteni a kicsi diszkomfortján.

# Testvérrel való viszony

Hasznos információ lehet az óvónéniknek, ha tudják, hogyan viselkedik a gyermeked hasonló korúak társaságában. Épp ezért arról se felejts el beszámolni, ha van testvére: mesélj róla röviden, hogy milyenek az otthoni erőviszonyok, szívesen játszanak-e egymással, vagy ha esetleg nálatok is felütötte már a fejét a testvérféltékenység. Ezek a dolgok ugyanis a gyermek óvodás társakkal való viszonyát is könnyen befolyásolhatják.

# Otthoni rituálék, szokások, programok

Persze nem arról van szó, hogy számolj be minden egyes történésről, ami a családban megesik, de jó, ha az óvónők nagyjából tudják, hogy milyenek az otthoni körülményeitek. Egyszer-egyszer említsd meg, hogy milyen hétvégi programokat szoktatok csinálni, milyen otthoni játékokat találtok ki, vagy hogy egyáltalán miként zajlik a négy fal között a játék, közös tevékenység (pl. csak egyedül játszik a kicsi, vagy a szülőket is bevonja a játékába; szoktatok-e közösen sütni-főzni, kézműves foglalkozásokat csinálni; jártok-e kirándulni a szabadba, nyáron úszni, biciklizni, vagy bármi, ami érdekes lehet).

# Aktuális élethelyzettel kapcsolatos tudnivalók

Előfordul, hogy úgy kezdi a gyerkőc az ovis éveit, hogy épp valami más, igen meghatározó dolog is történik az életében. Ezek a külső tényezők gyakran megnehezíthetik az óvoda kezdést és beilleszkedést, így ezekről minden esetben érdemes tájékoztatni a pedagógusokat, hogy helyén tudják kezelni a gyerek esetleges negatívabb hangulatát, viselkedését, és hogy segíteni tudják őt ezek feldolgozásában. Ilyenek például: költözés, válás, kis testvér érkezése, közeli hozzátartozó halála, háziállat elvesztése, más jellegű veszteségek feldolgozása.

 

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás
 
X