Szülő- és gyereknevelés

5 tipp, hogyan vegyük rá gyermekünket az olvasásra

Amikor gyerekeket táboroztattam volt a csoportban egy iskolás kislány, aki a szabad játszás idejében rendszeresen elővette a könyvét, és olvasott. A táborban ott volt a saját lányom is. Ő szeptemberben kezdi az iskolát, de már magától megtanult olvasni. Olvasástudását használja nap mint nap, de addig még nem jutottunk el, hogy rendszeresen elővegyen egy könyvet, és lelkesen olvasson. Őszintén, még erőltetni sem akarom.

A héten viszont, a nagyobb kislányt látva, már a második nap egy könyvet tett a táskájába. (Könnyített kis történet, az ő szintjének megfelelő.) A szabad időben odaült a kislány mellé, és ő is olvasott. Tipikus példája volt annak, hogy mennyit számít a példamutatás!

Ekkor kezdtem el ötletelni azon, hogy milyen módon vehetjük rá a gyerekeket az olvasásra.

Példamutatás

Talán az egyik legfontosabb. Ráadásul kitűnő ürügy arra is, hogy mi felnőttek, a rengeteg teendőnk mellett elővegyünk egy könyvet, és mi is olvassunk. A szülői példamutatás pedig tudjuk, hogy a legjobb tanítómester. Vagyis ha mi leülünk olvasni, a gyermek egy olyan példát lát, ami felnőttes, és utánozni szeretné.

Olvassunk felváltva

Néha a gyerekeknek fárasztó az olvasás. Főleg, ha kötelező olvasmányról van szó, vagy egy olyan részről, ami esetleg nem annyira érdekes. Ilyenkor érdemes empátiát mutatni. Olvashatunk felváltva: egy részt a gyerek, egy részt pedig mi felolvasunk neki hangosan.

Teremtsünk hangulatot

Olvasni nem csak fotelben vagy ágyban lehet. Keressünk extrém helyeket! Építsünk bunkert, feküdjünk ki a fűbe, másszunk fel egy fára, olvassunk a tengerparton. Teremtsünk az olvasáshoz hangulatot! Gyújtsunk gyertyákat, tegyünk magunk mellé nassolni valót, gyümölcsöt, párologtassunk illóolajat. Ezek az apróságok is rengeteget számíthatnak az olvasási kedv megteremtésében.

Játsszuk el, dolgozzuk fel az olvasottakat

Amellett, hogy az olvasottak feldolgozása segíti a szövegértést, még szórakoztató is lehet. Az olvasottakat dramatizálhatjuk, elbábozhatjuk, felépíthetjük a jeleneteket legóból, elkészíthetjük a szereplőket gyurmából, rajzokat készíthetünk stb.

Készítsünk játékos feladatlapokat

Fussuk át az adott napra tervezett részt, fejezetet. Készítsünk hozzá játékos feladatlapot. Például keresztrejtvényt, szókeresőt, bingó játékot, találós kérdéseket stb. Nagyon jól fejleszti a szövegértést, értelmet ad az olvasásnak és játékos is.

Az olvasás soha ne legyen kényszer! Találjuk meg a gyermekünk érdeklődési körének leginkább megfelelő játékos módszert arra, hogy megszeresse az olvasást, és számára is élményt jelentsen!

A cikk forrása: mokastanitas.hu
Fotó forrása: freepik.com

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás