Szülő- és gyereknevelés

A legfontosabb, hogy szeresse a gyerek azt, amit csinál - Mozgás-sport-edzés

Három fogalom, melyek jelentése hasonló, mégis eltérő. Érdemes tehát különbséget tenni közöttük és pontosan meghatároznunk, melyik mit is jelent.

 

Mit és mikor mozogjunk? Mi a célunk az edzéssel, mozgással, sportolással? Hova vigyük el gyermekünket mozogni, sportolni? Mik a legfontosabb szempontok egy sportágválasztásnál?

A mozgás alatt elsődlegesen fizikai hely-, illetve helyzetváltozatást értünk. Ezt végezzük akkor, ha például állva leveszünk egy tányért a polcról, vagy amikor a kisgyerek felemeli a fejét hason fekvésben.

Az edzés tervszerűen végzett tevékenység (program), melynek eredménye (célja is általában) a teljesítmény fokozása. A rendszeresen végzett mozgás (különböző gyakorlatok) hatására a test válaszként a terhelt izmokat, ízületeket fejleszti, így lesz a test egyre ellenállóbb, erősebb, gyorsabb és ügyesebb is. Ilyenkor a test fokozott adaptációs képességét “használjuk” ki, vagyis azt, hogy az adott terhelésnek megfelelően fogja magát felépíteni. Egyszerű példával élve: nagyobb súlyok, terhek emelésével, cipelésével erősödni fog a terhelt izom/izomcsoport, azaz megnő a keresztmetszete, vastagodni fog.

A sport vagy sportmozgás egy mindennapos tevékenység, melynek lehet a célja szórakozás, kikapcsolódás, de versenyzés, testedzés is. A különböző sportágak különböző sportági mozgásformákat tartalmaznak, és az arra a sportágra jellemző edzésmódszerekkel is bírnak.

Láthatjuk, hogy a fent leírt fogalmak összefüggnek és igen szoros kapcsolatban is állnak egymással.

Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy milyen mozgással érdemes kezdenünk, mit edzünk, gyermekünket hova írassuk be sportolni.

Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre magunk is válaszolni tudjunk, nézzünk végig - a teljesség igénye nélkül - néhány fontos szempontot!

  • Talán az egyik legfontosabb, hogy gondoljuk végig, mi a célunk az edzéssel, mozgással, sportolással. Mást és másként fogunk edzeni, ha például olimpiára készülünk, mintha egészségünk megőrzése miatt, vagy rehabilitációs céllal edzünk.
  • Fontos szempont az is, hogy korábban sportoltunk-e már valamit.
  • Az is befolyásolhatja a választásunkat, hogy sportágat váltani készülünk éppen, vagy újrakezdjük azt.
  • A fizikai előképzettségünket, állapotunkat is érdemes szem előtt tartani, felmérni.
  • Az is számít, hogy egyedül, vagy szakember segítségével végezzük az adott mozgásformát.
  • Egyéb, nem elhanyagolható tényezők is vannak: lakóhelyünk közelében lévő lehetőségek, életkorunk, anyagi helyzetünk, rendelkezésre álló szabadidőnk, érdeklődési körünk, egyéni vagy csapat sportágban gondolkodunk, és így tovább.

Mindezeket figyelembe véve és átgondolva - esetleg szakember véleményét is kikérve - könnyebben el tudjuk dönteni, mi is a jó választás számunkra, vagy gyermekünk számára.

Amikor már tudjuk azt, hogy mit szeretnénk, felmerülhet egy újabb kérdés: mikor kezdjünk mozogni, sportolni, illetve a gyereket hány éves kortól “érdemes” elvinni sportkörökbe, egyesületekbe?

A gyermekek esetében fontos, hogy mozogjanak már csecsemő koruk óta. Kezdetben ezek náluk elsősorban helyzetváltoztató mozgások lesznek: a fej emelése, forgatása, a kar, a láb mozgatása. Később feltolja, majd húzza magát, elkezd kúszó, mászó mozgásokat végezni, feláll, leül, stb.

Ezek a fejlődéshez szükséges alapmozgások, mely során kifejlődnek az izmok, kialakulnak az izom-ideg kapcsolatok, a kicsi megtanul “a testével bánni”.

Az óvodai/iskolai testnevelés során megismerkedik nagyon sokféle új mozgásformával is (kézállástól a kislabda hajításon át a röplabdáig). Ebben az időszakban érdemes figyelni gyermekünket, hogy mely mozgás megy neki jobban, mi az, amit szívesen gyakorol és csinál szabadidejében is, mert ezeket űzheti akár szervezetten, egyesületi kereteken belül edzések, versenyek formájában.

Fontos, hogy ne terheljük túl gyermekeinket túl sok vagy sokféle edzéssel, hogy mindig legyen ideje kipihenni magát, illetve a testének legyen elegendő ideje regenerálódni.

De talán, ami a lényeg, hogy szeresse, amit csinál.

 

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás