Szülő- és gyereknevelés

„Tarts ki, később könnyebb lesz a gyerekkel” – valóban?

Valahogy mindig azt hisszük, csak ezt az időszakot éljük túl, és utána könnyebb lesz. Pedig ha arra vársz, hogy egy idő után könnyebb életed lesz a gyerekkel, van egy rossz hírünk: még nagyon sokáig várhatsz. A nehézségek ugyanis nem tűnnek el, csak átalakulnak.


Friss anyuka voltam, karomban ringattam a néhány hetes babámat. Addigra már kezdtek megjelenni a szemem alatt az éjszakázás okozta karikák, még küszködtünk a szoptatással, jelen pillanatban a pedig a gyermek, úgy tűnt, a világ minden kincséért sem óhajtotta abbahagyni a bömbölést. „Mikor lesz könnyebb?” – kérdeztem akkor az édesapámat. „Talán 25 év múlva, de akkor sem biztos.” – felelte.

A 25-ből azóta eltelt 11, a gyerek már átalussza az éjszakát és bömbölni is ritkán szokott, ennek ellenére már tudom, hogy apukámnak – ahogy egyébként a legtöbb esetben – megint igaza volt.

Hiszen nem hogy könnyebb lenne, inkább nosztalgiával gondolok arra az időre, amikor a szoptatás volt a legnagyobb problémánk.

A „már nem sokat kell kibírni” illúziója

Nemrég babalátogatóban voltunk, és mi más lett volna a téma, mint a pici evési és alvási szokásai. Anyuka naiv optimizmussal ecsetelte, hogy a 3 hónapos gyerek ugyan még nem alussza át az éjszakát, de hamarosan majd fogja, és akkor már sokkal könnyebb lesz vele. Mivel tudom, hogy ebben a helyzetben (sem) szereti senki a kéretlen okoskodást, nem kezdtem el sem azt részletezni, hogy az éjszakázás sok esetben években mérhető, sem azt, hogy az éjjeli keléseken kívül még millió, sokkal nehezebb probléma fog még felmerülni a közös életük során, ezért elnyomtam egy félmosolyt, és csak annyit feleltem: „Legyen úgy.”

Kismamás fórumokon gyakori kérdés, hogy melyik időszak a legkönnyebb a gyereknevelésben. Egy bizonyos tapasztalat után azonban a legtöbben tudják, hogy az ilyen kérdések értelmezhetetlenek, hiszen olyanok, mintha az almát akarnánk összehasonlítani a körtével.

Hiszen mi a nehezebb, amikor a hasfájás miatt sír a baba, vagy amikor a fogzás gyötri? Amikor azért vigasztalhatatlan, mert elveszett a kedvenc plüsse, vagy amikor azért, mert elárulta a legjobb barátnője? Amikor azért izgulsz, hogy le ne essen a mászókáról, vagy amikor azért, hogy be ne üljön egy részeg sofőr mellé az éjszakából hazajövet?

Először azt gondoljuk, csak az épp aktuális nehézséget győzzük le, és sínen leszünk. Csak múljon el a hasfájása, nőjön ki a foga. Majd könnyebb lesz, ha elindul, ha végre elhagyja a pelust, ha beszokik az oviba. Milyen jó lesz, ha megtanul beszélni, és el tudja mondani, mi bántja, ha visszamentünk végre dolgozni, ha nem kell már kísérni az iskolába, és ha már kevésbé lesz szüksége ránk. Mintha nem tudnánk: a beszéd megindulásával kéz a kézben jár a szemtelenség, ha visszamegyünk dolgozni, az élet egy logisztikai rémálommá változik, az önálló közlekedés folyamatos aggodalom forrása, amikor pedig magára csukja az ajtót, a fél karunkat odaadnánk még egy napért, amikor a folyamatos csicsergésével nem hagy minket békén.

Már azt is sejtjük, hogy mindez nem fog véget érni a 18. születésnappal. Semmivel sem fogunk kevésbé aggódni a gyerekünkért 20, 30 vagy 40 éves korában sem. Csak jó eséllyel addigra már nem az lesz a gondunk, hogy belenyúl-e a konnektorba, vagy hogy megkapja-e az ötös környezetből, hanem az, hogy sikerül-e a megfelelő élethivatást és a hozzá való társat megtalálnia.

Attól szép, hogy nehéz

„Nem azért akarunk a Holdra utazni, mert könnyű, hanem azért, mert nehéz.” – mondta Kennedy elnök, és ez akár lehetne a gyereknevelés mottója is. Nem azért vágtunk bele, és nem azért csináljuk végig, mert könnyű. Sőt. Minden egyes legyőzendő nehézség és elénk tornyosuló akadály segít: nem csak abban, hogy a gyerekünkkel mélyüljön a kapcsolat, hanem abban is, hogy a mi jellemünk – gyerektől teljesen függetlenül – formálódjon.

És amikor ott áll előttünk a félig, vagy talán egészen felnőtt gyerek, tudjuk, akármennyi akadályt is kellett legyőznünk, bármikor újrakezdenénk az egészet.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás
 
X