Szülő- és gyereknevelés

“Csak még egy kanállal, és kaphatsz csokit.” - nem a megvesztegetés a válogatás megoldása

Vannak gyerekek, akik csecsemőkoruktól fogva bizalmatlanok az új ízekkel szemben, de az is nagyon gyakori, hogy a korábban jó étvágyú kisgyerek egyik napról a másikra válogatóssá válik, és undorral dobja le a földre azt az ételt, amit előző héten még vidáman lapátolt be.

válogatós gyerek,

A válogatást aztán van, aki kinövi, és van, aki kamasz, vagy akár fiatal felnőttkoráig kitart mellette - egész pontosan addig, amíg már neki magának nem válik kínossá, hogy az ételek nagy részét visszautasítja. A helyzetet szülőként teljesen megoldani valószínűleg nem tudod, de néhány alapelvet így is észben tarthatsz, hogy ne a folyamatos harcokról szóljon minden egyes étkezés.

  1. Étkezzetek közösen: Az egészséges táplálkozási szokások kialakításában nagy szerepet játszik a közös étkezés. Üljétek körül az étkezőasztalt lehetőleg minden nap! A közös étkezés legyen vidám, beszélgessetek, nevessetek sokat, és közben mintegy mellékesen vacsorázzatok meg.

  2. Evés közben semmi képernyő! Akár közösen esztek, akár csak te eteted a gyereket, a képernyőt - tévét, okostelefont és társaikat - erre az időszakra kapcsoljátok ki! Csábító lehetőségnek tűnik trükkösen megtömni a gyereket a nemszeretem ételekkel, miközben oda sem figyel, de ezzel egy olyan szokásnak ágyaztok meg, ami nagyon hamar gyökeret ver, és nagyon nehéz róla leszokni. Inkább bele se kezdjetek!

  3. Ne főzz kétfelé! Próbálj meg olyan ételt vagy menüt készíteni, aminek legalább egy részét valószínűleg megeszi a gyerek, de ne főzz kétfélét, egye ugyanazt az egész család. Előbb-utóbb talán megkóstolja azt is, amit addig a tányérja szélére kotort.

  4. Kerüld a jutalmat és a büntetést: Jó taktikának tűnik a “Csak még tíz kanállal egyél a főzelékből, és akkor kapsz csokit” - típusú motiváció, pedig ez semmi más üzenetet nem közvetít, mint hogy a főzelék a kellemetlen kötelesség, amin túl kell esni. Hasonlóképpen eredménytelen büntetéssel fenyegetni a gyereket, ha nem eszik meg valamilyen ételt, ettől ugyanis nem fogja jobban szeretni.

  5. Légy türelmes! A gyerekek rendkívül konzervatívak, és nagyon nehezen fogadnak el újdonságokat. Átlagosan tízszer kell megkóstolniuk egy új ételt, mire megszeretik. Ezért legyél türelmes, és kitartóan kínáld, előbb-utóbb valószínűleg meg fog törni a jég.

  6. Rendszeres étkezések és semmi nasi: Na jó, tudjuk, hogy ez utóbbi gyakorlatilag kivitelezhetetlen, de azért érdemes törekedni rá. Legyen egy rendje a főétkezéseknek, és két étkezés között lehetőleg ne falatozzon a gyerek semmit. Ez nem jelenti azt, hogy muszáj megfosztani az édességtől, de az ilyesmit inkább desszertként fogyassza ebéd vagy vacsora után. Nagyon gyakran ugyanis egyszerűen annyi a gond, hogy a gyerek nem éhes, amikor asztalhoz ül.

  7. Tálald az ételt fantáziadúsan! Pofonegyszerű módszer, és meglepően sokszor beválik. Rajzolj mosolygó fejet a zöldségekből, gyümölcsökből, készíts vicces szendvicseket. Imádni fogja.

  8. Ne fegyelmezd túl sokat! Hadd egyen a kicsi gyerek úgy, ahogy szeretne. Jó, a falra ne kenje a főzeléket, de semmi hosszú távú baja nem lesz abból, ha kétévesen kézzel eszi a darabos ételeket, vagy ha az első, ügyetlen próbálkozásoknál nem mindig talál a szájába (erre az esetre találták ki az előkét.) 

  9. Ne főzz egyszerre sokat az új ételből! Sok szülőt azért frusztrál a gyerek válogatása, mert teljesen érthető módon utálnak ételt pazarolni, márpedig amit a kicsi kitúr, utána mehet a kukába. Megelőzheted ezt, ha nem főzöl egyszerre túl nagy adagot az új, vagy egyelőre nem igazán kedvelt ételből. Egy kisgyerek egyébként sem fogyaszt sokat, szedj ki inkább a magad tányérjából az övére néhány kanállal.

  10. Ne tömd a gyereket! Semmiképp ne erőltesd, hogy mindent megegyen a tányérjáról. Óvodás kortól működhet, hogy amíg eszik a család, nem hagyhatja el az asztalt - így talán jobb híján is elkezd kanalazni -, de azt, hogy konkrétan egye meg, ami előtte van, ne kényszerítsd, mert ezzel akár étkezési zavaroknak is megágyazhatsz. A játékosság viszont nem tilos: figyelhetitek például, hogy mikor kezd látszani a tányérja alján lévő figura.

  11. Semmi stressz! Ez a legfontosabb. A közös étkezés legyen öröm, egy olyan szakasza a napnak, amit mindenki vár. Ha nem eszik a gyerek, hát nem eszik, nem dől össze a világ. Inkább néhány darab kidobott zöldség, mint hogy hosszú-hosszú évekre is a feszültségről és a veszekedésről szóljon minden egyes étkezés, esélyt sem adva arra, hogy a gyerek és a család valóban örömmel üljenek le valaha is az asztalhoz.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás
 
X
Mi bántja a gyerek lelkét? - TeakiadóNem születtél anyának! - TeakiadóKamaszmentő - Teakiadó