Szülő- és gyereknevelés

Ilyen volt az iskolán kívüli első tanítási nap - Diákok és tanárok ráhajtanak az otthoni oktatásra

Tegnapi napon megvolt az első iskolán kívüli digitális tanítási nap, amiből még sok lehet, ha a járvány elhúzódik.

Zsolnai Luca órákig ült a laptopja előtt. Úgy kommunikált a tanáraival, diáktársaival, mintha csak az osztályban ült volna /Fotó: Zsolnai Péter

Zsolnai Luca órákig ült a laptopja előtt. Úgy kommunikált a tanáraival, diáktársaival, mintha csak az osztályban ült volna /Fotó: Zsolnai Péter

A Toldy Gimnáziumban érettségire készülő Zsolnai Lucának (18) most még csak egy magyarórája volt, Radnótit vették, a többi tanár egyelőre csak készül az digitális távoktatásra.

Luca a laptopján hallgatta és nézte tanárát, aki netes kapcsolatban volt velük, kérdezni is tudott tőlük és bárki beleszólhatott az órába.

– Majdnem olyan volt, mintha ott lettünk volna, simán ment – számolt be Luca a Blikknek. A végzős diáklány számára talán még jobb is ez az új rendszer, mert mint mondja, jobban be tudja osztani az idejét, és egyelőre úgy tűnik, nem kell olyan tárgyakkal foglalkoznia, amelyek nem szükségesek a továbbtanuláshoz.

– A töritanár írt, hogy lesz majd később óra vele is, kvízeket és esszét fogunk írni. Hogy az énekkel mi lesz, azt elképzelni sem tudom.

Podhorszky Judit tanárnő összepakolta és hazavitte könyveit a Miskolci Herman Ottó Gimnáziumból /Fotó: MTI-Vajda jános

Podhorszky Judit tanárnő összepakolta és hazavitte könyveit a Miskolci Herman Ottó Gimnáziumból /Fotó: MTI-Vajda jános

Legalább ennyire tanácstalan egyelőre a tantestület is. Csetlik Ágnes igazgató szerint a tanárok a diákokkal együtt tanulják meg rohamléptekben a távoktatást.

Ezt már olvastad? Koronavírus - Újabb digitális feladatok segítik az oktatást

– A feleltetést online videóhívással oldjuk majd meg, és azon vagyunk, hogy fenntartsuk a diákok tanulás iránti érdeklődését. Közösen vagyunk még elveszve, de nem a nulláról indulunk. Nem gondolnám, hogy a járvány után is zárva maradnak majd az iskolák. Biztos vagyok benne, hogy felértékelődik majd az iskola a karantén idején, és nagyon örülnek majd a diákok, amikor újra látják a tanáraikat – vélekedett az igazgató.

Az egyik fővárosi iskola tanára ezt a levelet küldte el az otthon tanuló diákoknak:

Drága Tanítványaim!

Szeretnénk egy kis türelmet kérni tőletek addig, amíg pontosan kidolgozzuk, hogyan tovább. Több tízezer pedagógus egész hétvégén azon munkálkodott, hogy legyen megoldás. Sőt, cégek segítenek, színészek, művészek, tolmácsok és még számtalan remek ember azonnal mozdult, hogy segítsen nektek. Igen, nektek!

Egy nagyon nehéz helyzet lesz ez most mindenkinek, de tudom, hogy meg tudunk vele együtt birkózni. Én bízom bennetek, nagyon is! Tudom, hogy meg fogjátok mutatni a felnőttek világának, milyen szuperek vagytok, és hogy együtt, közösen sikeresen megoldjuk ezt a helyzetet! Ha csak online is, de ott vagyunk mellettetek, ahogy ti is mellettünk, hogy segítsünk, támogassunk, bátorítsunk.

Azt javaslom, hogy alakítsatok ki egy új napirendet. Férjen bele a tanulás, a házimunkában való segítés, a mozgás a játék. Amíg nem kaptok tőlünk új feladatokat, pótoljátok esetleges elmaradásaitokat, gyakoroljátok a már megtanultakat, olvassatok, és persze mozogjatok a lehetőségekhez mérten.

Mindenekelőtt pedig vigyázzatok az egészségetekre!

Szeretlek benneteket!

 

A cikk forrása: blikk.hu - Vajta Zoltán

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás

XMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó