Szülő- és gyereknevelés

Kedves büdös, motiválatlan, lusta, szeszélyes és zavart 14 éves fiúk anyukái!

„A 14 éves fiammal komoly problémám van, mert egyáltalán nem törődik az iskolával. Nem érdekli semmi, nem tanul, nem tervez. Az osztályzatai gyengék és van, amiből bukásra áll. Egyszerűen nem jelentkezik és lusta. Saját szavaival élve, egyáltalán nem lehet semmivel zavarba hozni. És még a saját testszagáról sem hajlandó tudomást venni vagy legalább tiszta ruhát húzni! Kérem, segítsenek rajtam!

A középiskolai angoltanárként és négy fiú szerencsés anyukájaként eltöltött sok év alatt megannyi 14 éves fiúval találkoztam, akikre teljesen ráillik a fenti leírás, amely egy aggódó anyuka tollából származik.

A már kifejtett aggodalmakon túl a feledékenység (például a buszon otthagyja a hátizsákját, benne a PC-jével és az okostelefonnal), a szervezetlenség (azt hittem, holnap lesz a teszt), a motyogás és az egyszótagú válaszok (bármi!), az állandó éhség (nincs mit enni!), a rosszul viselkedő pénisz (főleg reggelinél), minden ürügy és kifogás a házimunkák elkerülésére és a kedvenc dögös ruhák viselésének szenvedélye – lehetőleg fehérnemű nélkül!

Sok kétségbeesett e-mailt kaptam, főleg anyukáktól, akik rendszeresen megkérdezik, mi történhetett az ő gyönyörű fiukkal, és néhányan azon is gondolkodnak, vajon a fiút ellopta-e egy idegen, és kicserélték-e valaki másra…

Sok szülő kérdezi tőlem, hogy: „Hol hibáztam el? Hogyan lehetne ezt jóvá tenni?”, és adnak hangot abbéli aggodalmuknak, hogy ha a fiuk nem kezdi el összeszedni magát az iskolában, tönkre teszi az életét.

Ha képesek vagyunk szem előtt tartani, hogy a serdülőkor útja – fiúk és lányok számára egyaránt – a gyermekből önálló, felelősségteljes és jó döntésekre képes felnőtté válás, akkor logikus lesz, hogy ezt a kort olyan időszaknak érdemes tekintenünk, amikor a hibák és a zavarodottság teljesen normális állapot.

"Minek?" kérdezi…

A világ egyik vezető, fiúkkal foglalkozó szakértője, (Michael Gurian) úgy véli, hogy a fiúkban és a férfiakban van egy egyedi késztetés, ami abban nyilvánul meg, hogy olyan eseményeket, dolgokat választanak maguknak, amelyekhez minden összpontosításukra szükség van.

Ilyen például egy verseny megnyerése vagy bármilyen tevékenység, amelyben kompetensnek érzik magukat, sikeresnek, ami önértékelést ad a fiúknak. Ha viszont kevés az esély arra, hogy elég jól teljesítsenek vagy nyerjenek, akkor bizonyos fiúk hajlamosak elkerülni a részvételt, mert nyilvánvalóan alacsony szinten tudnak majd teljesíteni, és így inkább arra törekszenek, hogy megőrizzék számukra hitelesnek tűnő önértékelésüket.

Sok 14 éves fiú csak "vegetál" az iskolában, nem törekszik semmiben sem kitűnni, sőt, csak abban reménykedik, hogy nem bukik el. Sok fiú szeretne hasonlítani barátaira, és gyakran egyszerűen csak „nem menő” jó tanulmányi eredményeket felmutatni.

A kutatások azt állítják, hogy a fiúk és a férfiak inkább az egy feladatra való összpontosítást részesítik előnyben, mintsem többre figyeljenek, és mivel annyi minden történik egyszerre – változik a testük, hormonjaik és az agyuk is –, ez az időszak különösen zavarba ejtő számukra! Ráadásul ez a szexualitás és a vágy természetes felébredésének kezdete, és mivel a pénisz a testen kívül, látványos helyen található, néhány kellemetlen pillanatot bármikor okozhat az éretlen, hamarosan fiúból férfivé váló kamaszban.

Sok 14 éves fiú agya jelentős változáson megy keresztül, így azoknak, akiknek már volt némi nehézségük az emlékezetükkel, hogy például megtaláljanak valamit a hűtőben vagy a zoknijukat a lakásban, ezután még feledékenyebbé válhatnak. Igazán haszontalannak, sőt hülyének is érezhetik magukat.

Igen, gyakran elfelejtik megmosni a fogaikat, elvégezni a házimunkákat, megjelenni a fogszabályozáson, és gyakran fogalmuk sincs, hogy éppen a hét melyik napja van.

Az is előfordulhat, hogy túl sok kakaót isznak, vagy elrejtik a csokipapírokat a szobájukban. Nagy érzésekkel küszködnek, és nem meglepő, ha nekiugranak testvérüknek, amennyiben az megeszi az utolsó kekszet és nekik nem hagy!

Ez mind nem szándékos. Ez annak a jele, hogy a serdülő agy változik. Az észlelt kudarcok miatt a fiúk álarc mögé bújnak, hogy megvédjék magukat nemcsak a kaotikus világtól, hanem önmaguktól is.

A serdülőkor (ál)arcai

Sokféle maszk létezik – az okoska, a bohóc, a zsarnok, a menő csávó, a félénk kisegér – amelyekkel eltakarják a srácok önmagukat. Ezekre az álarcokra különösen az iskolában van szükségük, mivel az valóban olyan hely számukra, mint egy háborús zóna – annyi szabály, elvárás, különböző tanár, osztály és kihívás, amiknek mind meg kell felelniük, hogy nem biztos, hogy elbírnak velük.

Sok fiú szorongással küzd, és nem is fogja fel, hogy ez a probléma egyáltalán létezik, mivel egyszerűen mindent elnyom magában, ami a sebezhetőségre utalhat.

Az agy fejlődésével egy időben növekszik a tesztoszteron termelése, valamint az éhség, ami a dopamin termelést fokozza, azt a jó közérzetet okozó neurokémiai anyagot, amely a szórakozásból, a kockázatos tevékenységekből, az ijesztő dolgok nézéséből, a játékokból és a kedvelt fizikai aktivitásokból fakad.

Az unalom, a tekintélyt parancsoló személyek általi fenyegetettség, a mozgáshiány és az olyan dolgok megtételére való felszólítás, amelyekről a fiúk úgy gondolják, hogy számukra nincs jelentősége, komoly hatással vannak az agy működésére.

Ha fiad játékszenvedéllyel küzd és ez aggaszt, tudván, hogy ez minden más szenvedélyét is felpörgeti – szórakozás, kockázatvállalás, nyerés, dopamintermelés, másokkal való játék, a hasonló működésűekkel való közösség, hogy megosszák az élményt - vannak tippek, ezek orvoslására.

Rossz választások

Egy kijózanító statisztika szerint a serdülőkorban bekövetkező halálozás esélye, különösen a fiúk esetében, 400%-kal emelkedett, elsősorban a vidéki területeken, ahol például négy gyönyörű fiú is meghalhat autóbalesetben. Mindössze két másodpercen múlt – ami egy rossz döntés következménye.

A rossz döntéseknek sok köze van az elégtelen mennyiségű mielinhez – az életkorral növekvő fehérállományhoz –, ami miatt a fiúk gyakran újra és újra elkövetik ugyanazt a hibát.

Sok igazgatóhelyettes támasztja alá ezt a frusztráló valóságot. Jelentős mennyiségű mielin-re van szükség ugyanis ahhoz, hogy jobb döntéseket tudjunk hozni, képesek legyünk tervezni, motiváltak lenni, akár tudományos cél érdekében – különösen, ha nincs garancia a sikerre, hogy tanuljunk a hibákból, hogy késleltessük a kielégülést a jó érzés érdekében. Az impulzusok kezelése – különösen a hangos fingás az órán – és a frusztrált anya iránti empatikus érzés – mind az agy végrehajtó funkciójának jellemzői, amely fejlődés csak a 20-as évek közepén fejeződik be.

Az a tapasztalatom, hogy a 14 éves fiúknak van a legrosszabb az impulzuskontrollja, és szeretik véletlenszerűen a társukkal való testi kapcsolatokra használni „éhségüket” – lökdösni, csapni, ráülni és ütögetni –, és csak nevetnek azon, ha megsértik a másikat. Ez meglehetősen frusztráló lehet.

A barátokhoz és társakhoz való tartozás biológiai huzalozása egy másik tényező, amely megmagyarázza a sok osztályteremben előforduló neandervölgyi stílusú viselkedést. Sok ilyen korú fiú odakiált nem megfelelő, bántó dolgokat a másiknak. A fejlődő fiú-férfi számára hihetetlenül fontos, hogy az összes társsal együtt nevessen. Ez jelenti azt, hogy tartozom valahova és számítok. Ezenkívül pozitív agyi anyagokat is termelnek ilyenkor, amelyek által kevésbé lesznek agresszívak és dühösek.

Nem szégyen

Sajnos ebben a korban sok fiút keményen megbüntetnek, ha véletlenül összetör valamit, vagy ha megbántja társát. A szándék pedig csak annyi volt, hogy jól érezzék magukat, és mélyebb kapcsolatba kerüljenek barátaikkal, és nem az, hogy bántsanak. Ezáltal viszont nagyon kritikussá válnak belsőleg önmagukkal szemben, és ha nem hallják meg vagy nem értik meg őket, az irracionális haragot válthat ki, amely gyakran később a sportban vagy otthon is megjelenhet. Ha együttérzéssel kezeljük ezeket a pillanatokat, akkor ez nagy változást hozhat az impulzív, mulatságra vágyó serdülő fiúk számára.

A 14 éves fiúk érzelmileg törékenyek, és ezt számos olyan viselkedéssel kompenzálják, amelyek az anyákat különösen frusztrálhatják. Egyszer együtt dolgoztam egy ilyen korú fiúval, miután majdnem kioltotta az életét. Megosztotta velem, hogy az édesanyja elutasítóan viselkedett vele, miután egy gyenge értékelést kapott. Azt hitte, az anyukája már nem szereti őt, és nem akart a szeretete nélkül tovább élni. Ez a fajta női viselkedés az elégedetlenség kifejezése, amit a lányok és a nők gyakran alkalmaznak, a fiúk azonban ezt egészen másképp élik meg.

Dolgoztam egy olyan 16 éves fiúval is, aki csaknem tönkre ment, mert az anyja azt akarta, hogy matematikát és természettudományos tárgyakat vegyen fel, amikor ő művészeti kurzusra vágyott, mivel a zene érdekelte. Az édesanya azt mondta neki, hogy nem tudna boldog vagy sikeres lenni, ha művészeti pályát választ. A fiú szinte szívesebben halt volna meg, mint hogy csalódást okozzon az anyjának. Szerencsére sikerült megoldani.

14 éves fiaink lehetnek büdösek, motiválatlanok, lusták, kedvetlenek és zavartak, ugyanakkor ijedtek, szomorúak, érzelmileg sebezhetőek és mindezekkel együtt jól akarnak lenni. Hihetetlenül fontos lehet egy meleg, feltétel nélküli, szerető kapcsolat az anyukájukkal.

Tehát alább a javaslataim a hihetetlenül frusztrált, csalódott és zavarodott anyukának:

1. Könnyebbülj meg, lazíts, és ne feledd, hogy ez csak egy rövid szakasz, ami el fog múlni.

2. Nyugtasd meg a fiadat, hogy majd jobb lesz a memóriája.

3. Kevesebb szót használj, amikor emlékezteted őt dolgokra – próbálkozzon post-it-ekkel vagy SMS-ekkel.

4. Főzz rengeteg csodálatos és tápláló ételt, hogy jó legyen a hangulata és megfelelően fejlődjön a teste.

5. Tartsd a kapcsolatot az iskolával.

6. Hagyd, hogy megbukjon az iskolában, ha úgy alakul. Tudja meg, milyen érzés.

7. Ne feledd, hogy 14 évesnek lenni csak egyszer fordul elő egy életben.

8. Segíts neki, hogy jó barát legyen, mivel a jó barátok rendkívül fontosak!

9. Emlékeztesd folyamatosan fiad, hogy minden választásnak következménye van.

10. Ne feledd, hogy ha rosszul működik az agya, az ebben az időszakban nem az ő hibája.

12. Tudd, hogy fiad a maszkok ellenére nagyon érzékeny az érzelmei sérülésekre.

13. Légy pozitív világítótorony fiad barátai számára, és kérd meg szüleiket, hogy tegyék ugyanezt a tiédért.

14. Szeresd őt feltétel nélkül, akkor is, amikor nem szól szépen vagy bánt téged.

15. Vond felelősségre, ha bánt.

16. Vedd körül fiadat olyan férfiakkal, akik apafigurák/mentorok lehetnek számára.

17. Tudd, hogy a tini fiúk lassan válnak férfivá.

18. Sok fiú számára a változás kihívást jelent - egyszerre mennek végbe az agyi, a hormonális és a fizikai változások!

19. Írj neki néhány „mama-jegyzetet” (főleg, ha bántott), hogy emlékeztesd őt arra, hogy kedves fiú és bízol benne, hogy egy napon klassz felnőtt férfi válik belőle.

20. Segíts neki megtalálni önmaga egyediségét – valamit a hálószobáján kívül.

Szerencsére a 14 éves fiúk csak egyszer 14 évesek, és ahogy öregszenek, érnek, egyre jobban képesek kontrollálni agyukat, hormonjaikat és testüket. Ha gyengéden szereted őt és vigyázol a szívére, amíg kinő ebből a korból, örökké szeretni fog, édesanya.

 

A cikk forrása: Maggiedent.com  year-old-boys/

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás
 
X Karácsonyi könyvvásár