Szülő- és gyereknevelés

GYERMEKEINK A TANULÁS HÁLÓJÁBAN

Tanulásmódszertani ismeret vagy tanulási önismeret?

Kozsánné Tóth Marianna

Tanár vagyok. Az előző század végétől. Az oktatás különböző színterein tevékenykedtem az óvodától az egyetemig. Voltam óvónő, tanár, előadó, mentortanár, tehetségfejlesztő tanár. Ez mind feladatkör. A mindennapi életben, úgy érzem, egyszerre vagyok mind.


Két fiam van, a Nagy és a Kicsi. A Nagy 10 éve koptatja az iskolapadot, már gimnazista. Kiváló tanuló, világ- és Európa-bajnok élsportoló. Nekem az számít,hogy lelkes és lendületes, jó humorú kamasz, éli életét önállósulási törekvéseivel, sikereivel és harcaival együtt. A Kicsi a Nagyot látja. Sportol, mintát követ. Saját útját keresi. Már vágyik az iskolára, pontosabban fogalmazva a tanulásra, leginkább a tudás birtoklására. Kezdi érezni ezek helyes sorrendiségét. Kezdi megérteni, hogy a tervek csak akkor valósulhatnak meg, ha megfelelő célok kijelölése mellett kiváló stratégia mögé gyors és jó taktikai lépéseket teszünk.

A diákjaim legtöbbször hasonló örömmel és eredményesen dolgoznak velem. Pályakezdőként ragaszkodtam a tények szigorú átadásához, majd kreatív tanárként már egy idő után nem (csak) a tananyagot tanítottam. Szemléletmódot. Remekeltek a srácok.

Intézményvezetők, kollégák és szülők elmélkedtek velem azon, miért…

Stresszmentes tanórák, belső motiváció a külső motiváció helyett, valamint a tanulási önismeret támogatta őket az eredményesség felé vezető úton. Ez jóval több, mint egy sikeres érettségi, felvételi, nyelvvizsga vagy versenyeredmény. Kaleidoszkóp. Életútjainkon egymáshoz kapcsolódunk tanítványaimmal később is, a nehéz és boldog lépések előtt gyakorta. Nem az életkor adta közelség, nem is a tanári lazaság, keménység vagy szigor adta mindezt. Efölött állt valami. Érdekeltek a gondolataik. Csak nyitott ajtók voltak. Ma is csak nyitott ajtók vannak. Én is motivált ember vagyok. Számomra a tanulás nem cél, hanem eszköz az álmaink megvalósításához.

Hol kezdődik az iskolai flow-élmény, miként álmodhatunk nagyot egy tanórán, majd hosszú tanévek során mindvégig? Nehéz az iskola, sok a tanulnivaló…

Valóban az, ha nem tudom, miért tanulok. Ez a lényegi elem szerintem.

A cikk teljes egészében a mora.hu oldalán olvasható. 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás