Szülő- és gyereknevelés

Kitiltották a 6 éven aluli gyerekeket az eperföldről, a tulajdonosnőnek elege lett

Eperrel dobálóztak, letaposták a növényeket, ráadásul az ágyások között végezték el kis- és nagydolgaikat. Ezeket elégelte meg Tóth Kata, a vértesszőlősi eperföld tulajdonosa, aki kitiltotta a 6 év alatti gyermekeket az eperföld teljes területéről – írta meg a KEMMA.

A tulajdonosnő szerint azzal önmagában még nincs baj, ha gyermekes családok érkeznek, hanem szerinte a szülői felügyelet hiányzik sok esetben. Tóth Kata elmesélte, hogy, volt már példa arra is, amikor egy anyuka 2-3 hetes csecsemővel érkezett, aki órákon át étlen-szomjan maradt a babahordozóban az ágyások között, a tűző napon. A tulajdonosnő a portálnak elmondta: „Besokalltak”. Az anomáliáknak pedig véget kellett vetnünk.

Ezért a család 30 év után arra az elhatározásra jutott, hogy hat éves kor alatti gyermeket nem engednek az eperföldre, a 6-12 éves korosztályt pedig felnőtt kísérettel fogadják. Van, aki abszolút egyet ért ezzel a szigorral, mondván, végre rend lesz, az eperföld pedig nem óvoda, viszont vannak akik ezt ellenzik.

Fotó: Freepik

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás