Szülő- és gyereknevelés

Magány, szégyen és elutasítás: ezt élik át nap mint nap a magatartászavaros gyerekek szülei

Minden gyerekközösségnek megvan a maga problémás tagja, akiről a gyerekek sztoriznak otthon, a szülők pedig inkább kerülik a családja társaságát. De vajon belegondoltál-e már abba, mit élnek át a „problémás gyerekek” szülei?

Szinte biztos, hogy a te gyerekeid is rendszeresen jönnek haza az iskolából különböző rémtörténeteket mesélve „arról a bizonyos” gyerekről. Arról a gyerekről, aki már megint kezelhetetlen volt, üvöltözött órán, kiszaladt a teremből tanítás közben, aki már megint káromkodott, nekitámadt valakinek, és két felnőtt kellett a megfékezéséhez. Ilyenkor magadban hálát adsz az égnek, hogy nem a te gyerekedről van szó – talán még az is átfut az agyadon, hogy te szerencsére „tudsz nevelni” –, és újfent megállapítod, hogy az érintett családdal biztos, hogy nem óhajtasz közelebbi kapcsolatba lépni.


De azon vajon szoktál-e gondolkozni, milyen az élet egy problémás gyerekkel?

„Az én gyerekem ’az a bizonyos gyerek’”

Egy amerikai anyuka, Heather a ScaryMommy oldalán kendőzetlen őszinteséggel írt arról, milyen az élet a problémás gyerekével. Hogy mennyi szégyen, szenvedés és aggodalom jár azzal, hogy a gyereke súlyos magatartászavarral küzd, és hogy neki, mint anyának nem csak a helyzetből adódó, gyakran már önmagukban is nehezen bírható problémákkal kell megküzdenie, hanem a segítség hiányával és a környezet elutasításával is, miközben már a környék összes szakemberét megjárták, és a gyermek élete eddigi tíz éve alatt negyedszerre készül befeküdni a pszichiátriára.

„Összeszedem a cuccaimat, és kiabálok a kollegáimmal, hogy értsék már meg, azonnal mennem kell. A munkám nem lelkesít, alul is vagyok fizetve, de csak itt engedhetem meg magamnak, hogy menjek, amikor hívnak. Az iskolába vezető 20 perces út alatt végig az zakatol a fejemben, hogy ma épp mi fog várni: bent vagy kint lesz a gyerek? Megsérült? Vajon ez volt az utolsó csepp a pohárban? Most már tényleg eltanácsolják? A portásnak nem kell mondanom, kiért jöttem. Már ismer.”

Miközben a munkája ás a háztartása között egyensúlyoz, újabb és újabb emberekkel tárgyal és harcol, hogy megkapják a szükséges segítséget, míg végül nagy nehezen eléri, hogy a gyereket speciális szükségletűnek – kevésbé szépen fogalmazva fogyatékosnak – minősítsék. A határozatot tartalmazó levél kézhezvétele vegyes érzelmeket kelt: egyszerre könnyebbül meg, mivel immár papírja van róla, hogy nem „rossz anya”, és közben végtelenül szomorú, mert sejti, hogy a diagnózist mázsás súlyként fogja cipelni a gyerek egy életen át.

Csak egy kis segítség kéne

Egy problémás gyerekkel egészen más az élet, mint a többiekkel. A játszótéren nem látják őket szívesen, senki nem hívja át magukhoz őt játszani, fizetett segítséget is képtelenség találni. Pedig vannak néha szép pillanatok is.

„A jobb napokon tudunk minőségi időt együtt tölteni. Elmeséli, mi szeretne lenni felnőttként, hogy hogyan tervezi megoldani a hajléktalanság problémáját. Megkérdezi, tudok-e kicsit több tízórait csomagolni, mert az egyik osztálytársa mindig éhes marad, vagy hogy van-e egy plusz télikabátunk,mert valamelyik gyereknek szüksége lenne rá. Legyőz sakkban, segít itthon, hallgatja, amikor a kedvenc könyvsorozatát olvasom fel neki, és mindenre rákérdez, ami csak eszébe jut. Lelkesen szívja magába az új információkat, miközben az iskola szerint nem képes tanulni. Naponta hússzor ölel meg, és mondja el, mennyire szeret.”

Nem lenne szükségük másra, csak egy kis támogatásra. Arra, hogy ha a gyereked újabb történettel jön haza, ne állj bele a szidásba, inkább azt mondd: „Úgy tűnik, az osztálytársadnak most nagyon nehéz. Remélem, minél előbb megkapja a szükséges segítséget.” Hogy ne azért indíts petíciót, hogy a nehéz esetet rúgják ki az iskolából, hanem azért, hogy az intézmény kapjon elegendő forrást gyógypedagógusok és egyéb szakemberek foglalkoztatására. Hogy ha azt látod, hogy egy anya a gyerekével küzd, ne megvető pillantásokat küldj felé, hanem inkább egy bátorító mosolyt – akkor is, ha abban a pillanatban ő ezt talán észre sem veszi.

„Olyan jó lenne ha nem felejtenél el. Ha megpróbálnál programot szervezni velem akkor is, ha sokszor vissza kell utasítanom. Ha néha rám írnál, csak azért, hogy újra emberi lénynek érezzem magam. Ha felhívnál, hogy végre egy felnőtt hangot is halljak magam körül, vagy ha az utcán leállnál velem váltani két mondatot. Ha elmesélnél valami vicceset, mert annyira szeretek nevetni, még akkor is, ha az utóbbi időben ritkán van rá lehetőségem. Ha te kérdeznéd meg, hogy vagyok, mert akármennyire is szeretném, nekem már nincs arra energiám, hogy én kezdeményezzek. Mindig csak azt keresem, hogyan segíthetnék a gyereknek, és közben elfelejtem, hogyan kérjek támogatást magamnak.

(…) Azt mondják, egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell. Olyan jó lenne, ha te is ebbe a faluba tartoznál.”

Forrás: scarymommy.com 

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás
 
X
Kismackó: A sztárcsatár + Rúgd be, Pepe! - TeakiadóNem születtél anyának! - TeakiadóMi bántja a gyerek lelkét? - TeakiadóKamaszmentő - Teakiadó
Kismackó: A sztárcsatár + Rúgd be, Pepe! - Teakiadó