Szülő- és gyereknevelés

Miért ragaszkodnak az Aspergeresek a "szokásaikhoz"? Miért van ezekre szükségük?

A legtöbb Aspergeres gyerek ragaszkodik ahhoz, hogy bizonyos dolgokat meghatározott sorrendben végezzen, és nagyon könnyen nyugtalan lesz attól, ha valami nem a megszokott rutin, rend szerint történik. Számukra a változás, a kiszámíthatatlanság nagy nehézséget jelent


- Oviban a kisfiamék csoportja minden nap sétát tett a közeli játszótérre. Ám egy alkalommal, amikor hirtelen leszakadt a eső, és a délelőtti programban változás történt, ráadásul erről nem szóltak a gyerekeknek, a fiamat olyan feszültté tette a helyzetet, hogy nem tudta egyszerűen lekezelni. Nem akart a csoportszobában maradni, nem akart mást, csak a játszótérre menni. Nyűgössé, hisztissé vált egy apró változás miatt. Még napokkal később is erről monologizált. Valószínűleg nagy traumának élhette meg, hiszen nem értette, hogy miért nem az történik, ami a mindig is szokott - meséli nekünk Kriszti, egy Aspergeres fiú anyukája.

Amikor a biztonságot nyújtó kiszámíthatóság, komfortosság egy pillanat alatt szertefoszlik, azonnal felborul a nap. Már annyi is elegendő, ha a szülő egy másik úton kíséri a gyerekeket az iskolába. Ilyen helyzetekben az Aspereres gyerekek számára a világ hirtelen összezavarodik és kaotikussá válik.

Sőt, egészen apró változások is már megzavarhatják nyugalmukat: más a bútor elrendezése a folyosón, más a tányér, új a cipő...

Ha hisszük, ha nem, ezek a mindennapi "szokások", letapadások megnyugtatóan hatnak a gyerekekre, a fura szokások a belső rend fenntartásért "felelnek".

Vonatok, dínók, menetrendek, térképek

A rugalmatlanság mellett másik jellemző Aspergeres tünet, amikor a kisgyerek egy téma iránt nagyon erős érdeklődést mutat: óvodás korban a gyárkémények, vonatok, dínók izgatják a fantáziáikat, iskoláskorban az emberi test, térképek, menetrendek, stb. Szerencsésebb esetben a gyerek mások számára "elfogadható", a szülők számára még „kezelhető” érdeklődési területet választ magának, kevésbé szerencsés esetben a gyerek érdeklődési területe szokatlan irányt vehet: csak a madzagok, kábelek, vagy éppen az undort kiváltó földigiliszták, kukacok érdeklik.

Az ilyesfajta speciális érdeklődési terület már akár 2-3 éves korban is kialakulhat, és időről időre váltakozik néha évekkel később újra felbukkan.

Játékautók kerekei, mosógép forgódobja lenyűgözik az Aspergeres gyerekeket

Bölcsődés, óvodás korban ezek a gyerekek a tárgyak egyes részleteire összpontosítanak: a játékautók kerekeire, a mosógép forgódobjára, a porszívó, a villanykapcsolók működésére. Később a gyerekeket olyan hétköznapi dolgok nyűgözik le, ami nem feltétlenül játék. Ezeket a tárgyakat aztán elkezdik gyűjteni, csoportosítani, ami extrém esetben a tárgyak mániákus katalogizálásába is torkollhat.

Nagyobb gyerekeknél, kamaszoknál ezek az erős érdeklődési területek átvezetnek olyan átfogó ismeretekbe egy adott szakterületen belül, amelyek túlmutatnak az átlagos tényismereteken.

Kamasz fiúk érdeklődése gyakran a számítástechnika, a fantasy regények vagy az elektronika, fizika világába ível.

Aspergeres kislányok speciális érdeklődése kevésbé tetten érhető, ugyanis őket is az átlagos lányos témák érdeklik, úgy mint a lovak vagy a divat. Később szívesen foglalatoskodnak tényfeltárással, regények, történetek olvasgatásával.

Miben segítik a speciális érdeklődési területek az Aspergeres gyereket?

  • Szórakoztatnak.
  • Megnyugtatólag hatnak, segítenek ellazulni, kikapcsolni.
  • Segítenek a mindennapi megnemértésből adódó szorongásokat leküzdeni.
  • A világ kiszámíthatóbbá válik, ha a dolgok állandóak.
  • Az alternatív világban a fantázia szárnyalhat.
  • Fontos szerepe van az identitás keresésben.
  • Önbizalmat ad, hogy "jó vagyok valamiben".
  • Segít kapcsolatot teremteni másokkal, "erről a témáról biztosan tudok nyilatkozni".

A szokatlan, túlságosan extrém érdeklődési területeket a szülők, gyermeknevelők olykor szeretnék elbagatellizálni, elnyomni, ám higgyük el, az Asperegeres gyerekeknek ezek komoly kapaszkodót jelentenek, így megfelelő keretek között engedjük meg nekik, hogy élvezzék, mert a későbbi tudásuk, identitásuk és önbizalmuk forrása lehet.

 

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás