Szülő- és gyereknevelés

Okos építőjáték kamaszoknak

Newton fizikai törvényei a gyakorlatban

A 14 éves nagyfiam szinte kirobbanthatatlan a számítógép mellől, az érdeklődése nagyon nehezen terelhető más irányokba. Persze gondoskodó, jó anyaként azért próbálkozom időről időre, de egyre nehezebb. Mondanám, hogy az Engino fizikai építőjáték megkönnyítette a dolgom, és ahogy a gyerek meglátta a dobozát, azonnal rájött az építhetnék. De nem egészen így történt, igazából az édesapja lelkesedése ragadta magával.

Az Engino építőjáték előnye, hogy fizikai elméleteket könnyedén mutat be a gyakorlatban: magunk alkotta gépeken keresztül. Bíztam benne, ez a 14 éves kamaszfiamnak jó elfoglaltság lesz majd. Amikor elővettem a dobozt, a férjem azonnal nekiállt volna kibontani, majdnem az ebéd is elmaradt. Aztán arra rá tudtam venni, hogy a két fogást kivárja, de az ebéd alatt a fiammal végig azt találgatták, melyik modellt kellene megépíteni, és melyiket miért. Bár jól főzök, de ilyen gyorsan még sosem ürültek ki a tányérok, és pillanatok alatt szedték le az asztalt is. Desszert helyett végül a Newton törvényei építőjátéknak estek neki.

A Discovering STEM építőjáték-sorozat kifejlesztői nem véletlenül tanárok és tudományos szakemberek: céljuk bemutatni a tudomány érdekes világát újfajta, játékos megközelítésben. A játékszettek mind valamilyen tudományos téma köré épülnek, mint a mechanika, az egyszerű gépek, a megújuló energia, vagy Newton törvényei. Játéktesztünkben mi ez utóbbit tettük próbára.

Newton fizikai törvényei a gyakorlatban

Newton törvényei bár a XVII. században születtek, a mai napig érvényesek, mint a klasszikus mechanika alapszabályai. Ezek a törvények a tömeggel rendelkező mozgó testek viselkedéséről szólnak: ilyen a tehetetlenség törvénye, a gyorsulást bemutató dinamika törvénye, a két test kölcsönhatását leíró hatás-ellenhatás törvénye, és az erőhatások függetlenségének elve.

Ezt a sok fizikai alapigazságot mutatja be az Engino építőjáték: de nem száraz tankönyv-nyelven, hanem a gyakorlatban, okos találmányok megépítése közben. Az építőelemek mellé egy munkafüzetet is mellékeltek, amelyben röviden bemutatják magukat a newtoni törvényeket, és egy rövid kvíz segítségével fizikai alapismereteinket is tesztelhetjük.

Anya nagy-nagy örömére két órás programnak bizonyult az építkezés, és nem tudnám megmondani, ki élvezte jobban. Kiváló apa-fia program alakult, bár az építés során bebizonyosodott, apa nélkülözhetetlen segítség: a leírásokban többször elakadtak, egyáltalán nem volt könnyű értelmezni a rajzokat. Lehetséges persze, hogy nem a legösszetettebb feladattal kellett volna kezdeni: a fiúk a gravitációt modelláló, mozgó súlyt emelő szerkezetet választották. A játékszett segítségével ugyanis nyolc izgalmas mozgó modellt tudunk megépíteni, mint a gyorsuló autó, a mozgó kabin, vagy a ballisztikus katapult. A játékleírások online elérhető 3 D-s bemutatóval is segítenek, amelyek okostelefonról könnyen elérhetőek.

Newton fizikai törvényei a gyakorlatban

Sőt, az építőjáték felébreszti a kísérletezőszellemet is: a fiam vacsora közben már arról tartott kiselőadást, mi lenne, ha legközelebb, mondjuk az autó megépítésében az emelőszerkezet forgólapátjai is szerepet kapnának. Biztos lehetek tehát, hogy az első sikeres munkát követi majd a többi hét modell összeszerelése is. Ami nekem legalább hétszer két óra nyugalmat jelent, mondjuk a kedvenc regényeim társaságábansmiley Karácsonyi ajándékötletnek mindenképpen ajánlom minden 14 évesnek: remek közös program lesz apuval a fa alatt.


 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás