Szülő- és gyereknevelés

Színes zajokkal az ADHD ellen – Ártalmas vagy hasznos? Szakembert kérdeztünk

Az ADHD/ADD-ben érintettek, alvászavarral küzdők terápiáinak kiegészítésére világszerte eredményesen alkalmazzák az úgynevezett színes zajokat. Azonban nem mindegy, hogy ez szakember által történik-e, vagy az érintett magától kontroll nélküli hanganyaggal, hangerővel és időtartamban hallgatja-e a zajokat.


Fiatalok által közkedvelt közösségi médiában egyre több ADHD-s fiatal számol be arról, hogy színes zajok (például barna, fehér zaj) hallgatása közben jobban tud koncentrálni, könnyebben oda tud figyelni az éppen végzett feladatára. Alvászavarban küzdők szintén hasonló pozitív eredményekről számolnak be.

Szücs Rita gyógypedagógussal jártunk utána a témának, aki maga is színes zajokkal dolgozik a gyermekfejlesztésben komplementer az AStOP programban.

Színes zajok hallgatása – ártalmas vagy hasznos?

Kérdésünkre, hogy valóban segítség-e a színes zajok hallgatása elmondja, hogy megvan a helye a színes zajokkal való segítségnek, a gyermekfejlesztésben is, de kizárólag szakember által nyújtott segítség lehet szakszerű és célzott.

- Világszerte több betegség, például egyes hallórendszeri, pszichiátriai betegségek gyógyításában is alkalmazzák kiegészítőként a színes zajokat – magyarázza Szücs Rita. - Több neves agykutató, neurobiológus és orr-fül-gégész szakember is foglalkozik a kérdéssel, illetve kutatások is történtek ez irányban. Az egyes színes zajok hallgatásának pozitív hatását főleg figyelem, memória, koncentráció, végrehajtó funkciók és alvás területeken igazolták. Ugyanakkor a korlátlan időtartam és hangerő hosszútávon, hozzászokáshoz vezethet vagy a hallórendszerre és az idegrendszerre negatív hatással lehet.

Hogyan előzhető meg a túlzásba vitt hallgatás negatív következménye?

A pozitív hatás melletti hosszútávú negatív következmények megelőzéséről a szakember elmondja, hogy a megelőzés legegyszerűbb módja, hogy sem felnőttnek sem gyermeknek nem szabad hallgatnia kontrollálatlan időtartamban és hangerővel akár a netről letöltött színes zajokat. - Az érintettek inkább szakember által, az alapprobléma terápiájával oldják meg - például az ADHD diagnózishoz társuló környezeti zajok kizárásának - nehézségét vagy a plusz stimulusra való igényt – javasolja a gyógypedagógus. - Ezeknek a terápiáknak nincs életkori felső határa, és igen hatékonyak. A színes zajok magunktól való hallgatása csak tüneti segítség, ADHD megküzdési stratégia – teszi hozzá.

- Ha mégis úgy dönt valaki, hogy szakember bevonása nélkül magától hallgat színes zajokat, akkor mindenképp figyelje magát, hogy például a pozitív hatás csökken-e, a korábbi problémái fokozódnak-e, változik-e az alvás minősége, a figyelme, memóriája, jobban zavarják- e a környezeti zajok, mint korábban. Figyeljen a barátaira, hozzátartozóira, ha azt jelzik, hogy negatívan változik a magatartása, viselkedése – magyarázza Szücs Rita.

Szabad-e alvás közben színes zajokat hallgatni?

- Alvás közben semmiképp se hallgassunk színes zajokat- figyelmeztet a szakember. - A hallórendszer folyamatosan működik, így egész éjjel is, emiatt az alváshoz legideálisabb színes zaj: a fekete, vagyis a csend! Minden más terheli az idegrendszert a negatív következményeivel együtt. Lehet, hogy könnyebben elalszik, lehet, hogy több órát alszik, de vajon az alvás minősége is biztosan jó? Valóban kipihenten ébred? – zárja gondolatait a szakember.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás