Szülő- és gyereknevelés

Testvérek és egykék

Családi szocializáció

A családban egyedül nevelkedő gyermekeknek számos területen más tapasztalataik vannak, mint azoknak, akiknek van (vagy vannak) testvérei. Se nem jobb, se nem rosszabb: egyszerűen csak MÁS. 

Ha a családba nem érkezik több gyermek, és az első egyedül marad, születési egykéről beszélünk. Egykeként nevelkednek bizonyos szempontból azok a gyerekek is, akiknél a testvérek közötti korkülönbség hét évnél nagyobb: a korosztályát egyedül képviselő gyermek gyakorlatilag egykeként nő fel, ő a funkcionális egyke. Akár születési, akár funkcionális egykéről gondolkodunk, elmondhatjuk, hogy a szülők nagy figyelmet szentelnek a gyermeküknek, aki családon belüli kortársak nélkül nevelkedik, elsősorban a szüleivel kötve „szövetséget” – tudja, érzi, hogy neki az a dolga, hogy a szüleit boldoggá, elégedetté tegye. Ez a „minden szem Rá szegeződik” érzés nemcsak előnnyel, hanem hátránnyal is járhat.

Az egykék, ha gyerekek

A családba elsőként érkező gyermek már a születése előtt nagy odafigyelést kap... Ez az odafigyelés – ha nem jár együtt a szülők felfokozott szorongásával – a biztonságos szülő-gyermek kapcsolat és a későbbi egészséges önbizalom biztos alapjául szolgálhat. (Optimális esetben persze ezt az odafigyelést a később érkező gyermek is megkapja.)

A törődés, odafigyelés mellett azonban gyakori a szülők túlzott aggodalma, szorongása. Az első gyermekét váró szülő bizonytalan magában – legtöbbjük olyan kérdéseket tesz fel magának, párjának, barátainak, ami tanácstalanságát jelzi: „Jó szülő tudok lenni? Mit csináljak, ha kevesebbet szopott, mint kellett volna? Felvegyem vagy hagyjam az ágyában sírni? Megnéztem tíz iskolát, melyikbe írassam? Kiválasztottam neki az egyetem közelében három albérletet, de nem tudom eldönteni, melyik lenne a tökéletes!” Ezek a kérdések fontosak, a válaszok lényegesek, de ami biztos: a szülő szorong, fél, hogy valamit nem jól csinál, gondol vagy mond – majd később szorong, fél attól, hogy idővel nem lesz már központi szerepe a gyermeke életében.  „Akkor mi lesz vele? Mihez kezd majd?”

A gyermek életkorának előrehaladtával ez a szorongó figyelem a szülő bizonytalanságán keresztül növeli a gyermek bizonytalanságát és bizalmatlanságát saját magával kapcsolatban – ez pedig ellehetetleníti vagy lassítja az önállósodás folyamatát. Mivel a szülők nem tudnak bízni a gyermekükben, a gyermek sem tanul meg bízni saját magában...

Ezek a gyakran nem tudatosan megfogalmazott érvek hosszan abban a működésben tartják a szülőt s az egész családot, hogy a szülők a gyermekért vannak, őt segítik, őt szolgálják. Egy idő után persze ez a szereposztás már elvárásokat, sőt időnként követeléseket rejt magában a gyermek részéről: „a szülő dolga, hogy gyermekét segítse, támogassa, kiszolgálja”.

A szülők magukra és egymásra nem fordítanak sem időt, sem energiát, amit azzal magyaráznak: a gyerek annyira „gyerek” még, hogy mindent nekik kell megcsinálniuk helyette. Ezen a ponton a „rókafogta csuka” helyzetben van a család: a szülő már áldozatnak érzi magát gyermeke oltárán, a gyermekből lett felnőtt pedig (jó esetben) bűntudattól szenved, mert a szüleinek annyi gondot okoz. Arról azonban nincsenek emlékei, hogy ez a bemerevedett állapot hogyan alakult ki. Az Egyke felnőtt nem költözik el otthonról, vagy ha el is költözik, hagyja, hogy a szülei hangsúlyosan benne maradjanak az életében. Akár naponta többször beszélnek telefonon – elsősorban azért, mert így akarja meghálálni mindazt, amit érte tettek – egyébként a szüleivel való kapcsolatában mindig is a határtalanság volt jellemző...

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 1. számában olvasható

Partnerünk: 

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás
 
X
Nem születtél anyának! - TeakiadóKamaszmentő - TeakiadóMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó