Szülő- és gyereknevelés

Program gyerekkel

Új állatkert nyílt Budapesthez közel, ahol a falusi élet kellős közepébe csöppenhetünk

A RoBirtok Élményközpont Vác mellett, a vadregényes Naszály hegy lábánál 2019-óta tárta szélesre kapuit a látogatók előtt. Az idei ősz legnagyobb újdonsága, hogy a családi birtok állatkerti minősítést kapott, amit a birtok munkatársai büszkén jelentettek be a Facebookon.

A családi birtok, azaz mostantól már állatkert üzemeltetői olyan vendégeket várnak elsősorban, akik szeretnének elvonulni a város kimerítő zajától, a természet nyugalmára és az állatok közelségére vágynak.  

A Robirtok Váctól nem messze, Kosdon található, amely élmény dús programokat kínál családoknak, ovis és iskolás csoportoknak, baráti társaságoknak. A birtok és a festői szépségű környezetének felkeresésére érdemes egy teljes napot rászánni, hogy aztán gyerekeinkkel közösen kipróbáljuk az összes állati jó programot: állatsimogatást, etetést, tehénfejést, lovaglást, lovaskocsikázást, traktorozást, szalmaugrálót, alpaka sétáltatást és a sok egyéb szezonális mókát.

Indulás előtt azt még érdemes tudni, hogy a birtok viszonylag meredek terepen helyezkedik el, az állatokhoz vezető utak helyenként zúzott kővel szórtak, emiatt babakocsival nehezebben járhatók. 

Milyen állatokat lehet találkozni a birtokon?

  • alpaka
  • dámszarvas
  • házinyúl
  • minipóni
  • juh
  • benett kenguru
  • tengeri malac
  • röfi
  • ormányos medve
  • strucc
  • szarvasmarha
  • emu
  • muflon
  • wallisi juh
  • nagy mara
  • teknős

A nyitva tartásról és az aktuális programokról érdemes előzetesen az új állatkert honlapján vagy Facebook oldalán tájékozódni.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás