AjánlóProgram

Kid's Lab - Kölyöklabor

A Kid’s Lab egy Németországból indult, ám mára a világ 32 országában, így hazánkban is elérhető program, amely a legfiatalabbak számára teszi emlékezetessé az első találkozást a laboratóriummal. 

A kifejezetten gyerekek számára berendezett biztonságos környezetben játékos foglalkozásokon keltik fel a kisiskolások érdeklődését a kémia iránt, hogy jobban megismerhessék a tudományág izgalmas oldalát, és a későbbiekben akár ők maguk is kémikussá váljanak.

Az első Kids’ Lab, azaz Kölyöklabor 1997-ben nyílt meg a BASF németországi központjában, Ludwigshafenben, mára pedig már a világ 32 országában évente mintegy 55.000 kisiskolás vehet részt a foglalkozásokon.

Kevésbé a szakmai ismeretek közvetítéséről, sokkal inkább annak a szemléletmódnak az átadásáról van szó, hogy hogyan is működnek a természettudományok. Ennek fontos eleme az önálló kísérletezés, így a gyerekek aktív részesei a foglalkozásoknak, ügyességüket, pontosságukat és kreativitásukat is fejleszti, hogy kis kémikusként dolgozhatnak. Kísérletezéseik eredményét egy történetbe foglalják: Dr. Buborék és barátai kíséretében kalandozhatnak a kémia világában.

Kik látogathatják a Kids’ Lab-et?

A Kölyöklabor közönsége a 6-12 éves korosztály, vagyis az 1-6. osztályos iskolások. A 45 perces foglalkozásokon egy –egy osztály vehet részt. A kísérletezés védőfelszerelésben, múzeumpedagógus irányításával zajlik.

Hol található a Kid’s Lab?

Budapesten, a Közlekedési Múzeumban, a Városligetben. A május 19-20-i hétvégén pedig Székesfehérváron is, mert a Kölyöklabor a JÖVŐ+ Fesztiválon vendégszerepel.

A részvétel a a BASF Kids’ Lab foglalkozásain a múzeumi látogatással együtt ingyenes!

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: program

Kölöknet hozzászólás

aláírás