Otthon kamaszt nevelnek, a munkahelyen a Z generációval küzdenek – miért éppen a harmincasok kerülnek a legtöbb konfliktusba?
Reggel a kamaszukkal próbálnak szót érteni, napközben a huszonéves kollégáikkal dolgoznak együtt, délután pedig sokszor egy egészen más munkakultúrában szocializálódott vezetőnek számolnak be. Nem véletlen, hogy egy friss kutatás szerint éppen a 30–45 éves munkavállalók számolnak be a legtöbb munkahelyi generációs konfliktusról. Vajon miért pont ők kerültek két világ közé?
Nem a Z generációnak van a legtöbb konfliktusa
Ha megkérdeznénk, melyik korosztály ütközik össze leggyakrabban a kollégáival, sokan valószínűleg a pályakezdő Z generációra tippelnének. A Profession.hu friss, ezer fő bevonásával készült reprezentatív kutatása azonban mást mutat: a legtöbb munkahelyi konfliktusról a jelenleg 30–45 éves, vagyis az Y generáció tagjai számoltak be. Minden második válaszadó jelezte, hogy rendszeresen adódnak nézeteltérései a munkahelyén.
A kutatás szerint ezek a konfliktusok leggyakrabban nem személyes ellentétekből fakadnak, hanem abból, hogy a különböző generációk mást tartanak természetesnek a munkában. A harmincas–negyvenesek szerint leginkább az eltérő munkatempó és a munkához való hozzáállás okoz feszültséget, míg a legfiatalabbak inkább a kommunikációs stílusok különbségét érzik problémának.
Ez is érdekelhet a munkahelyi generációs különbségek kapcsán:
Ismerős helyzet? Otthon is hasonló kérdésekkel találkozunk
Szülőként ezek a helyzetek meglepően ismerősek lehetnek.
Sok családban a kamaszokkal kapcsolatban is visszatérő téma, hogy más ritmusban működnek, más kommunikációs csatornákat használnak, és egészen más elvárásaik vannak, mint a szüleiknek. Amit egy szülő udvariatlanságnak vagy érdektelenségnek él meg, azt a gyerek sokszor teljesen természetesnek tartja.
Ugyanez a jelenség jelenik meg a munkahelyeken is: ugyanazokat a helyzeteket más-más generáció egészen eltérően értelmezi.
A Z generációt elismerik – mégis sok kritika éri
Érdekes kettősség rajzolódik ki a kutatásból. Abban szinte minden korosztály egyetért, hogy a Z generáció magabiztosan használja a digitális eszközöket, és fontos számára a munka-magánélet egyensúlya. Az idősebb munkavállalók azonban már jóval kritikusabban látják a munkához való hozzáállásukat. Sokan türelmetlenebbnek, azonnali eredményeket várónak vagy kevésbé terhelhetőnek tartják a fiatalokat.
Maguk a Z generációsok viszont ezekkel az állításokkal többnyire nem értenek egyet.
Ez jól mutatja, hogy a konfliktusok jelentős része nem feltétlenül abból fakad, amit a másik generáció tesz, hanem abból, ahogyan értelmezzük ugyanazt a helyzetet.
A középső generáció híd szerepben
A mai harmincas–negyvenesek különleges helyzetben vannak. Otthon a saját gyerekeiken keresztül próbálják megérteni a következő generáció működését, miközben a munkahelyükön nap mint nap együtt dolgoznak velük. Felfelé pedig sok esetben olyan vezetőkkel működnek együtt, akik egészen más munkahelyi normák között kezdték a pályájukat.
Nem csoda, hogy gyakran érzik úgy: nekik kell "lefordítaniuk" a különböző generációk nyelvét.
A címkék ritkán segítenek
Talán éppen ez a kutatás legfontosabb tanulsága: a generációs címkék ritkán segítenek valóban megérteni egymást. Ahogyan a kamaszokra sem igaz, hogy "lusták" vagy "kezelhetetlenek", úgy a munkahelyen sem szerencsés egy egész korosztályt türelmetlennek, elkényelmesedettnek vagy éppen rugalmatlannak bélyegezni. A legtöbb félreértés nem abból fakad, hogy a másik generáció rosszabb lenne, hanem abból, hogy más tapasztalatokkal, más mintákkal és más elvárásokkal érkezik ugyanabba a helyzetbe. Amikor tehát egy kamasszal vagy egy huszonéves kollégával kerülünk konfliktusba, nemcsak két különböző életkor találkozik, hanem sokszor két eltérő családi minta és neveltetés is.
A generációk közötti félreértések sokszor nem a jelenben kezdődnek. Számos reakciónkat, elvárásunkat és akár a konfliktuskezelési mintáinkat is a saját gyerekkorunkból hozzuk magunkkal. Erről beszél egy korábbi cikkünkben Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus is, aki azt mutatja meg, hogyan öröklődnek tovább a szégyenre épülő nevelési minták, és hogyan lehet kilépni ezekből a transzgenerációs körökből.
