Ne kiabálj! – és gyermekeid meghallgatnak
Tudtad, hogy jobban hallgatnak rád gyermekeid, ha nem kiabálsz? Ráadásul szívesebben is beszélgetnek veled. A kiabálás oka az, hogy elveszítjük az irányításunkat a dolgok felett. Ez mindnyájunkkal megesik. A harag és a csalódottság miatt olykor kiabálunk. Viszont ne feledjük, hogy amikor nyugodtan beszélünk a gyerekekhez, és nem kiabálunk velük, hatékonyabbak vagyunk. Ráadásul a kapcsolat is jobb lesz közöttünk, ami segít megbeszélni a problémákat.
Először is tisztázzuk magunkban a következőket: Miért kiabálunk? Kint maradtak a játékok? Bementek cipővel a szobába? Folyton kérnünk kell, hogy segítsenek?
Mielőtt kiabálni kezdenénk, gondoljuk végig az alábbiakat:
- Példamutatás
Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk elveszítse önkontrollját, tegyük mi is ezt. Ha azonban azt szeretnénk, hogy nyugodt és összeszedett maradjon, és szembenézzen a problémákkal, mint egy felnőtt, mi is így viselkedjünk.
- Suttogás
Furcsa, de még egy gyerekekkel teli osztályteremben is működik. Amikor a gyerek túl hangos, és nem akarjuk túlkiabálni, suttogjunk. Ennek eredményeként abbahagyja, amit csinált, és valóban elkezd fülelni, hogy mit is mondtunk. Ráadásul mindannyian kicsit megnyugszunk.
- Következmények
A következmények magukért beszélnek. Ha elveszít vagy eltör egy játékot figyelmetlenségből, ne vegyünk helyette másikat. Ha nem mehet ki, mert nem segített a házimunkában, ne adjuk fel. Emlékezzünk, a szabály az szabály, nem változhat aktuális kedvünk szerint. Nem is kell felhívni a figyelmet arra, hogy el lehet térni a szabálytól.
Egyszer a szobában ettünk az étkező helyett, és a fiam megkérdezte: „Biztos, hogy szabad itt enni? Nem gondoltam, hogy itt is ehetünk.” Nem mondtuk ki, hogy van egy ilyen szabály, mégis tartottuk hozzá magunkat.
- Gyerek még
Ne felejtsük el, és időnként emlékeztessük rá újra magunkat: gyerek még. Gondoljunk arra, hogy mi is voltunk gyerekek. Mi is hoztunk rossz döntéseket, de tanultunk belőlük.
- Ne hasonlítgassunk
Számtalanszor látom, hogy a szülők másokhoz hasonlítgatják magukat. Ne feledjük, mindenkinek megvan a maga küzdelme! Senkinek nem olyan tökéletes az élete, mint ahogyan az a facebook profilján látszik. Komolyan! Néha mindannyian kiborulunk (és ez elvezet minket a 6. ponthoz).
- Sajnálom
Ha később rájövünk, hogy túlságosan mérgesek lettünk, és a kiszabott büntetés nincs arányban az elkövetett bűnnel (például egy hétig eltiltjuk a számítógéptől azért, mert egyszer nem ágyazott be), akkor mondjuk a következőt: „sajnálom, ma kicsit túlzásba estem. Nem kellett volna kiabálnom veled. Gondolkodtam, megbeszéltem Apával, és úgy döntöttünk, két napos büntetés elég lesz. Viszont ma segítened kell kicsit a házimunkában, cserébe, hogy beágyaztam helyetted”.
- Hozzá beszéljünk
A gyerekhez beszéljünk, ne a gyereknél. A legjobb, mit tehetünk, hogy leülünk, és úgy beszéljük meg a problémát. Ez nagyobb gyerek esetén különösen fontos. Beszéljünk higgadtan a következők szerint: „Nagyon elkeserít, ahogy viselkedtél. Nem is értem, hogy tehetted ezt. Mit tegyek, ha ez újra megismétlődne? Írjak helyetted bocsánatkérő levelet a testvérednek? Vagy megcsinálod helyette valamelyik házimunkáját? Te mindig olyan kedves vagy, nem is értem, hogy bánthattad meg ilyen csúnyán szándékosan. Valami más is van a háttérben? Kérlek, próbálj meg olyan kedvesen viselkedni, ahogyan máskor szoktál!” Egy kis fordított pszichológia hatásos lehet.
Utóirat: Kiabálni nem megbocsáthatatlan bűn. Ne érezd magad rosszul, ha időnként te is kiabálsz a gyerekeiddel. Azért mondom ezt, mert én se szeretném, ha a gyerekeim soha nem hallanának kiabálást, vagy hangosabb beszédet. Az nem jó, ha az utcán egy egyszerű kiabálástól összerezzennek, és minden hangosabb beszéd megijeszti őket. Csak próbáljunk minél kevesebbet kiabálni!
