Iskola

Barkóczi: "Legyen végre politikai akarat a pedagógusok béremelésére, ne csak a fenyegetésére!"

Barkóczi Balázs DK-s képviselő volt az ATV Szigorlat keddi vendége, akit az oktatás jelenlegi helyzetéről kérdeztek, a pedagógusi béremelésről, a pedagógusok és diákok túlterheltségéről és a tanárhiányról.

A pedagógus béremelés kapcsán elmondta, hogy meglenne a fedezet a béremelésére, ám a kormány részéről legfőképpen a politikai akarat hiányzik. Elmondása szerint egyrészt politikai oka van annak, hogy nem kapják meg a pedagógusok a béremelést, másrészt az elmúlt évek tanár-diák megmozdulásai miatt nemhogy a bérrendezés nem valósult meg, hanem még, idézzük: "bosszútörvénnyel is fenyegetik őket".

Az ellenzéki képviselő emlékeztetett arra, hogy a magyar pedagógus tiltakozások tavaly a sztrájkjog rendeletileg történő megszüntetésével kezdődtek, ami ellen polgári engedetlenséggel léptek fel a tanárok;  ezt követte a szeptemberi kirúgási hullám, ahol először a hat kölcsey-s tanárt bocsájtották el polgári engedetlenség miatt, és folyamatosan próbálták beszűkíteni a pedagógusok mozgásterét. "Amikor a szakma képviselői ilyen módon vannak megalázva és megfélemlítve, akkor nem biztos, hogy névvel és arccal szeretnék ezeket a demonstrációkat vállalni" - tette hozzá.

Közoktatás alapproblémái

A képviselő kitért arra, hogy a eközben a kormány nem beszél arról, ami sokkal fontosabb lenne: a NAT átalakításáról, a tanárok és diákok túlterheléséről, a túl sok adminisztrációról, a pedagógus életpálya modellről, előremeneteli rendszerről, amik mind-mind összetevői a közoktatás problémáinak.
Barkóczi szerint szükséges lenne a fenntartói rendszer átalakítása, mert a jelenlegi rendszer egy - erőszakosan az intézményekre rákényszerített - államosító rendszer.

Barkóczi szerint: az oktatási kormányzatnak a pedagógusok követeléseire kellene fókuszálnia, ehelyett a pedagógusok és a diákok túlterhelésével foglalkozik, illetve azzal, hogy bevezesse a honvédelmi alapismeretek tantárgy oktatását, a nyugdíjas vagy kirúgott katonák újrafoglalkoztatását, akik minimális pedagógusi alapképzést ugyan kapnak, de ezeket mások évekig tanulják az egyetemen.

Túlterhelt diákság

A túlterhelt diákokra vonatkozó kérdés kapcsán elmondta, hogy a probléma gyökere odáig nyúlik vissza, amikor egyrészt bevezették a heti kettő kötelező testnevelést, illetve mellette az erkölcstan- és hittanoktatást. Ez adott egy olyan többletet órarendtervezéskor, amivel az egész addigi koncepció és szisztéma borult, amivel megnövekedtek a tanulók terhei. "Másrészt nagyon sokszor hivatkozunk a finn példára, ahol az alsó tagozatos gyerekek képességei fejlesztésével törődnek az iskolában a pedagógusok. Alapvető kérdés lenne az, amiben nem biztos, hogy van társadalmi konszenzus, hogy az iskola normaadó vagy nem normaadó. További kérdés az is, hogy az iskolában a közismereti tárgyak, amelyek a szakképzésben fájóan hiányoznak - emiatt a szakképzés nem tud olyan "értékű" érettségit adni, minta gimnáziumi oktatás -, azt erőltetni kell-e alsó tagozaton, hiszen alsó tagozaton a gyermek "feladata" az lenne, hogy "játsszon" - mondta.

Hozzáfűzte: kérdés az is, hogy egy 12 éven aluli gyermek szellemileg, fizikailag egyáltalán alkalmas-e arra, hogy ugyanazt a tudást "belé tömjük", amit majd felső tagozaton és középiskolában is más módon, más szempontok alapján belé tömnek, vagy nem lenne-e lényegesebb, hogy ezek a gyerek megfelelő szakemberek irányítása alatt - ha lesznek majd még egyáltalán ilyenek -, fejlődjenek. Megismételte, azt, hogy szerinte ezek sokkal fontosabb oktatáspolitikai kérdések, mint a kötelező hittan, erkölcstan oktatást beiktatása.

Összesen 30 000 dolgozó hiányzik a közoktatásból

Barkóczi Balázs emlékeztetett arra is, hogy ma összesen 30 000 dolgozó hiányzik a közoktatás rendszeréről, ebből 16.000 tanár, illetve arról, hogy jövőre 3434 milliárd forintot fordítanak oktatásra, és ez 629 milliárddal ugyan több, mint az előző évben, ami körülbelül 18-18,3%-os emelkedést jelent, ám "a 24,5%-os orbáni infláció ezt az az összeget, amit az oktatási kormányzat a pedagógusi életpálya modell vonzóbbá tételére vagy béremelésére fordítania, teljesen felemészti".

Fotó: Getty Images
Forrás: ATV Szigorlat

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás