Óvoda

Óvodátokkal, iskolátokkal akár 2,5 millió Forint összegű támogatást is nyerhettek

A Föld bajnokai 2023 elnevezésű pályázati kiírás fenntarthatóság témában várja óvodák, iskolák pályaműveit, amelyek osztálytermi vagy kültéri megvalósításra is kiterjednek, és építenek a diákok ötleteire. Beadási határidő: 2023. május 1-je.

Az E.ON pályázat útján keresi a fenntarthatóság területén példaértékű programokat, együttműködéseket és ötleteket, hogy támogatást nyújtsanak ezek megvalósításához.

Kik jelentkezhetnek?

Óvodai, valamint általános és középiskolai közösségek – osztályok, szakkörök, szülői munkaközösségek, tanár-diák munkacsoportok, egyéb e körből kikerülő szerveződések.

Milyen pályázatokat várnak?

A pályázat kiírója olyan kezdeményezéseket szeretne támogatni, amelynek során egy óvodás, általános- vagy középiskolai közösség együtt dolgoznak környezeti fenntarthatóság témában, így a közös munka és élmény hozzájárul a gyerekek oktatásához és neveléséhez, rajtuk keresztül pedig tágabb környezetük szemléletformálásához.

Pályázni olyan egész éven át tartó közösségi projektekkel lehet, amelyek központi témái a következők:

  • megújuló energia
  • energiahatékonyság
  • klímavédelem
  • vizeink, termőföldjeink, erdőink védelme
  • hulladék-újrahasznosítás
  • természeti erőforrások fenntartható használata
  • biodiverzitás

Olyan új vagy futó fenntarthatósági projekteket keresnek, amelyek rendszeres közösségi tevékenységekből állnak, a fentiek közül egy vagy akár több témát is érintenek, osztálytermi és/vagy kültéri megvalósításra is kiterjednek, építenek a diákok ötleteire és önálló munkavégzésére, és képesek arra, hogy bevonják a szülőket, tanárokat, esetleg a helyi közösséget is. Olyanokat, amelyet a közösség régóta tervez, esetleg folytatni vagy kiterjeszteni kíván, ehhez azonban támogatásra van szüksége.

Fontos kritérium a közösségi szemlélet, az, hogy egy egész csapat dolgozzon a pályázni kívánt fenntarthatósági szemléletű projekten, ezért egy pályázó csoport létszámát minimálisan 13 főben határozták meg. Egy óvodából vagy iskolából akár több különböző projekt is érkezhet, de egy közösség csak egy pályázatot nyújthat be.

Díjazás

Az E.ON 2023-as A Föld bajnokai pályázatának költségvetése 25 millió forint. A nyertes projektek maximum 2,5 millió forint összegű támogatásra nyújthatnak be pályázatot.  

Jelentkezés és még több információ ezen a linken elérhető.

Fotó: Gettyimages

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás