Szülő- és gyereknevelés

A Trükkös Babok itthon is versenyre kelnek!

A fiaim kiskoruk ellenére szinte napra készek a különböző társasjátékokból, de a Trükkös Babokkal mégsem találkoztak, ezért nagy örömmel álltak neki a Mighty Beanz Slammer Time dobozának kibontásához, a játék felfedezéséhez. Először rávettem őket, hogy nézzünk körül az interneten, mit lehet tudni ezekről a mókás kis „fickókról”. Felfedeztük, hogy ezek az „őrült babok” már léteznek egy ideje, és most visszatértek! Sőt, gyűjthetőek is, tehát biztosan nagy rajongótáboruk van!

Mighty Beanz Slammer Time

Ezután körbeültük a játék dobozát, hogy most már élőben is kipróbálhassuk ezt a remek mókának ígérkező játékot. A dobozban a játék elemei találhatóak, darabokra szedve és csomó kis zacskó, melyekbe egyenként van becsomagolva minden egyes bab. Amikor először elgurítottunk egy babot, akkor vettük észre, hogy egy kis súly van a babok belsejében, ami miatt elég vicces a mozgásuk.

Útmutatót is találtunk az összerakáshoz, de valójában nem szükséges, hiszen a nagy dobozt nézve, mindössze pár percbe telt, mire együtt megépítettük a pályát. Az elemek összepattintásánál kell némi erő, így mindenképp jól jön a szülői segítség. Gyorsan ment a szerelés, nagyon célszerű, hogy nem tart órákig az összeállítás, és addig sem csügged a lelkesedés, no, meg addig lehet már a kis babszemekkel is játszani.

Mighty Beanz Slammer Time

A gyártó 5 év felettieknek ajánlja.  Az én fiaim 6,5 illetve 5 évesek, így korban pont passzolnak a célcsoportba. De szerintem mindenképpen érdemes betartani a korosztályi besorolást: kisebb gyerekeknek valóban nem ajánlott, a babszemek épp falatnyi méretűek, így a kicsik biztos, hogy szájba vennék őket!

Amiért nekünk nagyon bejött ez a játék, hogy végre nem kell koncentrálni, nem kell az agytekervényeket tornáztatni, egyszerűen egy nagyon szórakoztató játék. Ha már tele a padlás és a polc ilyen-olyan képességfejlesztőkkel, akkor ez a játék kakukktojásként pont megfelelő arra, hogy csak szabadon játsszanak és hangosan nevessenek a gyerekek. Igazi móka-kacagás volt a gyerekszobában, amíg a fiúk játszottak a Mighty Beanz  játékkal.

A játék menete:

A játék egy kicsit zajos, hiszen egy légharmonikára kell ököllel csapni, amely kilövi az ütős babokat a versenypályára. Ehhez kell azért gyakorlat, sokadik próbálkozásra sikerült csak a szabályoknak megfelelően elindítani a kis fickókat, az első egy-két körben bizony csaltunk és kihagytuk a kilövést, mert nem csaptunk annyira oda, de aztán hamar belejöttünk és jókat nevettünk, meg szurkoltunk egymásnak, az adott kör győztesét mindig kihívta egy meccsre egyikünk.

Mighty Beanz Slammer Time

A pálya nem bonyolult, egy kereszteződés és két kalapács is izgalmassá teszi, és az nyer, akinek a babja legelőször ér a célba és emeli fel a zászlót. A babszemek viccesek, jópofa arcokat kaptak. Ajánljuk!

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás