Szülő- és gyereknevelés

Szexuálisan zaklatták a gyereket éveken át többen is - Az anya tudott róla, semmit nem tett

Kiskorú lány éveken át tartó szexuális zaklatása miatt ítélt el a Győri Ítélőtábla jogerősen négy felnőttet, köztük a sértett közeli hozzátartozóit - közölte a Győri Fellebbviteli Főügyészség szerdán az MTI-vel. (A fotó csak illusztráció).

A tényállás szerint az apa a tizenhárom éves lányával 2017 nyara és 2018 nyara között legalább hat alkalommal közösült. Részben ezzel egyidőben, 2019 tavaszáig a kislány bátyja három alkalommal erőszakkal közösült a gyerekkel.
A lány beszámolt a vele történtekről az anyjának, aki felelősségre vonta a családtagokat, de mást nem tett.

A család egyik barátja is zaklatta a kislányt

A család egyik ismerőse pedig már a gyerek tizenkettedik életévének betöltése előtt is közösült vele. Alkoholt itatott vele, amelytől a lány elbódult, védekezésre képtelen állapotba került.
A férfi a szexuális cselekményeket havi rendszerességgel 2019 áprilisáig folytatta, és előfordult, hogy abban a férfi szeretője is részt vett.

A kislány súlyosan sérült pszichésen

A gyermek reménytelennek érezte helyzetét, emiatt 2019. április 27-én megszökött, majd a hatóságok őt és húgát is kiemelték a családból.
A cselekmények miatt súlyosan sérült a kislány érzelmi, erkölcsi és pszichés fejlődése.

A Győri Ítélőtábla jogerősen négy felnőttet ítélt el

A gyermek apját 6 év börtönbüntetésre, fiát 7,5 év fegyházbüntetésre, a gyermek anyját 2 év, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvetésre, míg a család ismerősét 12 év fegyházbüntetésre ítélték.
A táblabíróság a döntéssel az apa büntetését egy évvel súlyosította, fia esetében 1,5 évvel enyhítette, a nőét helybenhagyta, a család férfi ismerőse esetében pedig egy évvel enyhítette az első fokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék határozatát.
A bíróság az apa szülői felügyeleti jogát megszüntette két kiskorú lányával szemben.

Forrás: MTI
A fotó csak illusztráció, forrás: GettyImages

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás