„Anya, te ezt régen hogyan csináltad?” – Az újdonsült anyukák ma ezt már nem kérdezik

Az internet a mindentudás forrása, nagy segítség a babás-kisgyermekes mindennapokban az utóbbi néhány évtizedben édesanyává vált nők számára. Az internet térnyerésével egyidőben ugyanakkor a generációk teljes eltávolodása is lezajlott, elsősorban a fizikai térben, de a szülői, nagyszülői hatások, tanácsok tekintetében szintúgy. A modern életmód és a megváltozott függetlenségi igények gyakorlatilag eltörölték a több generációs együttélési formát. Ezáltal MEGSZŰNT a korábban természetes „egymástól tanulás, egymástól ellesés” folyamata, a kétségbevonhatatlan anyai tapasztalatok működés közbeni átadása.

Természetesen a korábbi formával együtt járó rengeteg kellemetlenség is megszűnt, a fiatal párok önállósága soha nem látott mértékben valósult meg. Az a következmény viszont, hogy a szülők és nagyszülők százszázalékosan kiszorultak a segítők közül, mintha ők soha nem neveltek volna gyermeket, nem hiszem, hogy a pozitív fejleményekhez tartozik. A fiatal szülők egyszerűen rávetették magukat az internetre, és a világon minden témában „őt” faggatják, egyszerűen eszükbe sem jut feltenni a kérdést: „Anya, te ezt hogy csináltad?” Ha anya megpróbál mesélni, mennyivel kevesebb felhajtással csináltak korábban ezt meg azt, jó esetben néma oldalpillantásokkal megússza, vagy a „Ma már minden máshogy van”, „Az interneten máshogy olvastam” mondatokkal szerelik őt le.

Csakhogy az internet és főleg a különböző közösségi platformok és csoportok inkább egy kétarcú szörnyeteghez hasonlítanak. Rengeteg, gyakran egymásnak ellentmondó tanács és vélemény érhető el minden kisgyermekes kérdésben, ami túlterheltséget, tanácstalanságot, szorongást és akár cselekvésképtelenséget is okozhat, vagyis az anyák nem tudják eldönteni, melyik tanácsot kövessék. 

Számos anya a közösségi médiát vagy tematikus online csoportokat választ elsődleges információforrásként vagy támogatásként – például szoptatási kérdésekben.

Anyai norma – ami ma a legjobban hiányzik

Amit korábban anyánktól lestünk el, vagy kérdeztünk meg, ahelyett most vadidegenek százait faggatjuk az online térben, tudományos értekezéseket bújunk és a világon mindent tudományosan megalapozottan szeretnénk csinálni. Vagyis, nincs többé megbízható anyai norma, mert a sok bába között bizony elveszik a gyerek. És valljuk be, nem hiszünk a saját anyánknak, mert annyi egyéb dolgot olvastunk, hallottunk, hogy a zűrzavarban elveszik anya hangja.

Én őszintén sajnálom az internetes korszak anyukáit, mert óriási nyomás nehezedik rájuk. 
A szoptatással kapcsolatos online nyomás például, az „anyatej a legjobb mindenáron” diskurzus bizonyítottan szorongást, bűntudatot, sőt szülés utáni traumához hasonló tüneteket is kiválthat, különösen, ha valaki nem tud vagy nem akar szoptatni. Könnyen beszél az, akinek probléma nélkül ment a szoptatás egy olyan anyukának, akinek a kisbabája elutasítja az anyatejet, vagy egyéb okok miatt nem sikerül az anyatejes táplálás. Persze, hogy az anyatej a legjobb táplálék, ezt nem lehet vitatni, de ha valami oknál fogva nem sikerül a babát szoptatni, akkor ma már szerencsére számtalan nagyszerű tápszer áll rendelkezésre.

Cumit adni a babának? 

Az online csoportokban és weboldalakon a cumiról szóló információk is gyakran ellentmondóak. Egyes cikkek szerint nincs kimutatható összefüggés a beszédfejlődési problémák vagy fogászati eltérések és a cumihasználat között, mások szerint galád tett egy cumival kockáztatni gyermeked fejlődését. Megint csak könnyen beszél egy nyugodt babával megáldott édesanya egy olyan anyukának, akinek nyűgös, hasfájós babáját egyedül a cumival lehet megnyugtatni. Egy holtfáradtra gyötört anyát azért elítélni, mert este cumival éri el, hogy gyermeke végre elcsendesedjen, nagyon igazságtalan. A cumira talán az az egyetlen mindenható állítás igaz, hogy egyáltalán nem tragédia, ha használata korlátozott és időben abbahagyják.

Szobatisztaság – mikor kellene elkezdeni?

És itt van még a szobatisztaság kérdése, ahol aztán igazi „tipp-dömping” zúdul a keresgélő anyukák nyakába. Ha ráérő időnkben utána olvasnánk, a világon hányféle életkorban kezdik meg vagy javasolják a szobatisztaságra szoktatást, nagyon meglepődnénk. A skandináv országok például nyugodtabb tempót diktálnak, és inkább a gyermek hajlandóságához igazodnak, míg egyes kelet-ázsiai országokban már egy éves kor előtt megkezdik a szoktatást. Az Európában általában elfogadottnak tekintett életkor 18-24 hónap táján van, ami természetesen szintén nem szentírás, és nagyban függ az adott gyermek élethelyzetétől. A különféle módszerek persze kipróbálhatók, de a siker kulcsa mindenképpen A gyermek érettsége lesz, vagyis az a felismerés, hogy őt is kezdi érdekelni a pelusmentesség, a bilizés, vagyis ahogy a nagyok csinálják. A szeretetteljes, türelmes és jó hangulatú próbálkozások többet érnek mindenféle csodamódszernél. Egy túl korai vagy rosszul megválasztott módszer pedig éppenséggel hátráltathatja a szobatisztaságra szoktatás sikerét.

Hozzátáplálás – mikor mi a "tuti"?

A különféle ételek bevezetése, illetve a szilárd táplálékhoz szoktatás talán az egyik legtöbb vitát kiváltó téma manapság. Az évszázadokig gond nélkül működő rutin, a pépes ételek adása elsőként a szoptatás után mára nagy riválisra talált a BLW rövidítés mögött megbújó módszerben. Ez nagyjából annyit jelent, hogy a szülő lehetővé teszi, hogy a baba maga válassza ki és fogja meg a szilárd falatokat, amiket képes elrágcsálni. A gyermeket a fulladástól féltők kézzel-lábbal tiltakoznak a módszer ellen, míg mások esküsznek rá és eszükbe nem jutna pépes étellel vacakolni a következő gyermeknél sem. A módszer állítólagos előnyei, hogy a baba a családi asztalnál ülve eszik, a szülő nem etet, csak kínál, javítja a finommotorikát és az önállóságot, valamint fokozza a gyermek étkezés iránti érdeklődését. Meglehet, vitát nyitni viszont erről sem érdemes, mert itt is ugyanaz a helyzet: ami a te gyerekednek beválik.

Arról pedig, hogy melyik esetlegesen allergiát kiváltó ételt mikor lehet bevezetni, végképp soha nem fogunk tudni teljesen korrekt információt kapni, akkora az ellentmondás a végtelen sok tanács között. Egyik véglet, hogy mindentől óvakodunk, még 2 évesen sem adunk neki egy halom ételt, amit már rajta kívül mindenki eszik. A másik nézet szerint pedig, minél hamarabb vezetünk be egy ételt, annál kevesebb lesz az esély egy későbbi allergiára. Azt kell, hogy mondjam, az igazság odaát van. Fogalmunk sincs. Én úgy csináltam, ahogy anyámtól tanultam. A szoptatás után szépen fokozatosan, apró adagokban próbálgattam a zöldségeket, gyümölcsöket, meg mindent, amit mi is ettünk, figyelve a baba reakcióit. Akkoriban még nem volt BLW, szóval pépes formában ismerkedtek az első ízekkel, aztán később kedvükre maszatoltak mindennel az etetőszéken. Senki nem fogja tudni megmondani nekem, hogy jól csináltam-e, de szépen felnőttek. 

Van azért néhány biztos dolog ebben a rettenetes információs zűrzavarban:

    • A te gyermeked egyszeri és megismételhetetlen, mindenben egyedi és a te gondjaidra van bízva. Ebből kifolyólag nincs előre borítékolt tuti módszer, akkor sem, ha a barátnőd esküszik rá.

    • A legnagyobb hiba, amit elkövethetsz, ha más gyermekekkel hasonlítgatod a tiédet és emiatt látsz rossznak, vagy jónak dolgokat. Ha emiatt akarsz módszereket próbálgatni, hátha így utolér majd valakit valamiben a gyermeked. Nem kell senkit utolérnie, minden gyermek a saját módján fejlődik.

    • Két szörny ami úgy ahogy van tönkreteszi az egész anyaságot: az ítélkezés és a bűntudat. Korábban is létezett, de az internet világában döbbenetes méreteket öltött a „máshogy csinálók” feletti ítélkezés és az emiatt kialakuló bűntudat az érintettekben. De a játszótér is kiváló platform erre, hiszen oda már a netes információkkal „csőre töltve” érkeznek az anyukák.

    • A fenti két szörny szülőanyja pedig a „tökéletes anya" illúziója, ami minden ellenkező híresztelés ellenére: nem létezik! Akármennyit olvasunk az interneten, akárhány módszert vezetünk be és akárhány eltérő véleményt ítélünk el fennhangon, ettől még nem leszünk tökéletes anyák. Legyünk egyszerűen szerető és gondoskodó anyák, figyeljünk a gyermekünkre, mindent aszerint tegyünk, ami az adott fejlettségi állapotának megfelel! Nem kell ennél több, mondjon bármit is az internet!

Varga Mónika könyve: Beírás felnőtteknek

Olvasnál további hasznos ötleteket, tippeket iskolai témában is? Rendeled meg a szerző Beírás felnőtteknek című könyvét a lenti képre kattintva. A kötet végigvezeti az olvasót a gyermek-szülő és gyermek-tanár kapcsolat általános buktatóin, különös tekintettel a helytelen érzelemkezelésre, a felgyorsult világ és hibaközpontú oktatásból fakadó problémákra.