FőoldalSzülőszerep és gyermeknevelésEl akarod rontani a gyerek nyarait? Akkor kövesd a „18 nyár” trendet

El akarod rontani a gyerek nyarait? Akkor kövesd a „18 nyár” trendet

Anya a telefonjával tökéletes nyári emléket próbál készíteni a strandoló gyerekeiről

A modern szülői trendekben sok mindent lehet nem szeretni. Ott vannak a helikopterszülők, akik folyamatosan a gyerek feje fölött köröznek, a hókotró szülők, akik minden akadályt eltakarítanak előle, és most már a FAFO-nevelés is, amely lényegében azt mondja a gyereknek: rendben, akkor derítsd ki, mi történik, ha mégis megcsinálod. Egyvalami azonban szinte mindegyikben közös: úgy bánnak a gyerekneveléssel, mintha az egy tizennyolc évig tartó, különösen rosszul definiált iskolai projekt lenne.

Hiteles tartalmak. Szakér­tői szem­lé­let. Szülők­nek és pedagógu­sok­nak. Kövess minket a Google-ben is!

Mi az a 18 nyár trend?

Az alapgondolat szerint mindössze tizennyolc közös nyarad van a gyerekeddel, mielőtt felnő és elhagyja a családi fészket. (Már ha elhagyja: a jelenlegi lakásárak mellett jó eséllyel harmincöt éves koráig velünk nyaral, és még a rezsit is elvárja, hogy fizessük utána.) A trend arra biztatja a szülőket, hogy becsüljék meg ezt az időszakot és gyűjtsenek közös élményeket. Nem tudományos nevelési módszer, és nincs ismert megalkotója: egy érzelmileg hatásos internetes mém, amely bakancslistákhoz, emlékalbumokhoz és gondosan megtervezett családi programokhoz is kapcsolódik.

A „Csak tizennyolc nyarad van” mégis tökéletes internetes mondat. Rövid, megható, rá lehet pasztell betűkkel szerkeszteni Canvában egy naplementés családi fotóra, és körülbelül három másodperc alatt képes elhitetni veled, hogy valamit már megint nem csinálsz elég jól.

Pedig nincs gyorsabb módja annak, hogy tönkretegyünk valami természeteset, mint ha közösségimédia-trendet gyártunk belőle. Ami addig egyszerűen csak egy nyári délután volt, abból hirtelen „közös emléket” kell készíteni. A fagyizásból Életre Szóló Fagyizás lesz, a biciklizésből Nagy Közös Családi Biciklizés, és ha a gyerek a meghitt pillanat közepén közli, hogy melege van, unatkozik és inkább hazamenne Minecraftozni, az egész tizennyolc éves terv veszélybe kerül.

A gyerek nyara nem családi bakancslista

A „18 nyár” trend egyik legfurcsább mellékhatása, hogy miközben elvileg a gyerekkel töltött idő megbecsülésére biztat, könnyen megfeledkezik magáról a gyerekről. Arról például, hogy neki esetleg egészen más elképzelései vannak a tökéletes nyári napról, mint nekünk. Lehet, hogy nem akar hajnalban felkelni a családi kirándulás kedvéért, nem érdekli a levendulaszüret, és a gondosan összeállított bakancslistáról legszívesebben csak azt pipálná ki, hogy „egész nap pizsamában maradni”.

Mert ami nekünk közös élmény, az az ő naptárában néha egyszerűen csak újabb program. Egész tanévben felnőttek mondják meg neki, mikor keljen fel, hová menjen, mit csináljon és mikorra végezzen vele. Furcsa volna, ha a vakáció szabadsága mindössze annyit jelentene, hogy az órarendet lecseréljük egy vidám betűkkel megírt családi bakancslistára.

Ráadásul a gyerekek meglehetősen megbízhatatlanul viselkednek, amikor életre szóló emlékeket próbálunk gyártani nekik. A méregdrága programon összevesznek, a panorámára rá sem néznek, a különleges vacsorából csak a sült krumplit eszik meg. Aztán hónapokkal később lelkesen emlegetik azt a délutánt, amikor leszakadt az ég, ezért a nappaliban kellett piknikezni. Korábban már annak is utánajártunk, mire emlékszik valójában a gyerek a közös nyarakból – és meglepően ritkán arra, aminek a megszervezésébe a legtöbb pénzt, időt és szülői energiát fektettük.

Miért érint meg ennyi szülőt a „18 nyár” gondolata?

Mielőtt a „18 nyár” trendet újabb szülői bűntudatgyárként intéznénk el, érdemes elismerni, hogy az alapgondolata nem teljesen ostobaság. Azért képes ennyi szülőt mellbe vágni, mert valami nagyon is igazat mond: a gyerekkor véges, és miközben az egyes napok néha végtelennek tűnnek, az évek zavarba ejtően gyorsan eltelnek.

A Mother Jones trendről szóló cikke éppen erre az oldalára hívja fel a figyelmet. A „csak tizennyolc nyarad van” mondat segíthet egy pillanatra megállni, és észrevenni azt az életszakaszt, amelynek a közepén vagyunk. Könnyű ugyanis úgy végigrohanni a gyerek gyerekkorán, hogy közben mindig a következő feladatot próbáljuk megoldani: mikor kezdődik a tábor, ki vigyáz rá jövő héten, hol van a napteje, és mégis miért most jutott eszébe, hogy éhes.

A probléma nem az, hogy néha emlékeztetjük magunkat: ez az időszak nem tart örökké. Hanem az, amikor az emlékeztetőből visszaszámlálás lesz. Attól ugyanis aligha élvezzük jobban az együtt töltött időt, ha közben már előre gyászoljuk az elmúlását. A „becsüld meg” és a „nehogy elrontsd” között meglepően rövid az út, a közösségi média pedig ezt a távolságot általában néhány másodperc alatt megteszi.

Amikor a közös emlékből megvásárolható termék lesz

Természetesen egy ilyen hatásos gondolat nem maradhatott meg egyszerű mondatnak. A „18 nyár” köré idővel egész termékkínálat épült: egyes amerikai webáruházakban már kifejezetten erre a célra iskolai és születésnapi emlékkönyveket, anyaságnaplókat, inspirációs kártyákat, matricákat, ajándékcsomagokat, sőt lekaparható programkártyákat is vásárolhatunk. Ha pedig attól félnénk, hogy egy fontos pillanat dokumentálatlanul marad, külön napló segít megőrizni a gyerekkor „örömteli pillanatait”.

Ezekkel a tárgyakkal önmagukban természetesen nincs semmi baj. Sokan szeretnek naplót vezetni, fényképeket rendezni, vagy néhány mondatban megőrizni azokat a történeteket, amelyeket különben tényleg elfelejtenének. Az már érdekesebb, milyen könnyen lesz a közös emlékből újabb teljesítendő feladat – majd a feladatból megvásárolható termék.

Bagoly mondja... – teszteld a tudásodat!
Mit jelent a „Kétszer ad, ki gyorsan ad” kifejezés?
Bagoly mondja... – teszteld a tudásodat!
Mit jelent a „közös lónak túrós a háta” kifejezés?
Bagoly mondja... – teszteld a tudásodat!
Mit jelent a „Nem babra megy a játék” kifejezés?
Bagoly mondja... – teszteld a tudásodat!
Mit jelent az „A vér nem válik vízzé” kifejezés?
Bagoly mondja... – teszteld a tudásodat!
Mit jelent a „Nem kényszer a disznótor” kifejezés?
Bagoly mondja... – teszteld a tudásodat!
Mit jelent a „lerágott csont” kifejezés?
Bagoly mondja... – teszteld a tudásodat!
Mit jelent a „Pálcát tör valaki felett” kifejezés?
Bagoly mondja... – teszteld a tudásodat!
Mit jelent a „Lenyeli a békát” kifejezés?
Bagoly mondja... – teszteld a tudásodat!
Mit jelent a „Holló hollónak szemét ki nem vájja” kifejezés?

Nem kell minden nyárnak varázslatosnak lennie

Talán tényleg gyorsabban elfogynak ezek a nyarak, mint szeretnénk. De nem biztos, hogy attól használjuk ki jól őket, ha már közben is az elvesztésüket gyászoljuk. A gyereknek pedig alighanem nem tizennyolc hibátlanul megtervezett nyárra van szüksége. Inkább néhány olyanra, amelyben senki nem várta el tőle, hogy megfelelően emlékezetes pillanatokat produkáljon.

Fotó: AI-generálás