„Ők nem értenek minket” – vagy mégis? Így hoztak közelebb egymáshoz tanárokat és diákokat egy magyar középiskolában
„A tanárok nem értenek minket.” Sok diák mondja ezt. A DIÁKHANG csapata azonban feltett egy másik kérdést is: vajon mi értjük a tanárainkat? Ebből az egyszerű felismerésből született egy olyan kezdeményezés, amely közelebb hozta egymáshoz a két oldalt – és amely ma már nemzetközi döntőbe jutott az UNICEF Rajtad áll a jövőd! programjában. A diákok ezúttal is saját szavaikkal mesélik el kezdeményezésük történetét – az első gondolattól a nemzetközi porondig.
„Úgy éreztük, valami hiányzik”
A DIÁKHANG története nem egy logóval, egy pályázattal vagy egy felújított közösségi térrel kezdődött. Sokkal egyszerűbben. Egy érzéssel. Azzal, hogy valami hiányzott az iskolai hétköznapokból.
Szerettük az iskolánkat, mégis sokszor úgy éreztük, hogy a tanárok és a diákok két külön világban élnek. Nap mint nap találkoztunk, mégis ritkán beszélgettünk egymással.
Könnyebb volt azt mondani, hogy „ők nem értenek minket”, mint azon elgondolkodni, hogy vajon mi értjük őket?
Több mint 2000 diák és pedagógus véleményét is megkérdeztük
A saját ötleteink mellett szükségesnek tartottuk, hogy a szakma további szereplőit is bevonjuk a projekt előkészítésébe, ezért több mint 2000 diák és pedagógus tapasztalatait kértük ki. A visszajelzések megerősítették, hogy nem egyetlen iskola problémájáról van szó. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a tanárok részéről hasonlóan volt igény nyitottabb kapcsolatokra, csak sokszor hiányzott hozzá az idő, a megfelelő alkalom vagy egyszerűen egy biztonságos tér.
Ki akartuk deríteni, hogy miként lehetne közelebb hozni egymáshoz két olyan közösséget, amelyek minden nap együtt vannak, mégis gyakran elbeszélnek egymás mellett.
Hogy született meg a DIÁKHANG?
Nem szabályrendszerként vagy egyszeri programként, hanem egy olyan kezdeményezésként, amely lehetőséget ad arra, hogy a tanárok és a diákok valós közösséget alkossanak.
Az UNICEF Rajtad áll a jövőd! programja ehhez támogatást, két nagyszerű mentort és szemléletet adott. Megtanított bennünket kérdezni, kutatni, vitatkozni, együttműködni, és arra is, hogy a változás nem attól kezdődik, hogy hangosabban mondjuk el a véleményünket, hanem attól, hogy kíváncsiak vagyunk a másikéra is.
A következő hónapok során kialakítottuk a DIÁKHANG közösségi terét, megterveztük a programjainkat, szerveztünk, festettünk, építettünk, egyeztettünk.
A legjobb pillanatokat nem lehetett megtervezni
Az iskolában tartott projektnapon, hónapokig tartó előkészítő munkát követően végre megnyílt a DIÁKHANG közösségi tere. A programoknak természetesen volt egy előre megtervezett menete, de hamar világossá vált, hogy a legemlékezetesebb pillanatokat nem a pontos forgatókönyv nyújtotta.
A tanáraink házi készítésű süteményekkel és finomságokkal érkeztek, mi pedig játékokkal, beszélgetésekkel és közös programokkal vártuk őket. A társasjátékok és festés alatt személyes történetek kerültek elő, és közben végig jó hangulatban telt az idő. Annyira jól éreztük magunkat, hogy a nap végére mindenki tovább akart maradni az eltervezettnél.
Ekkor értettük meg először, mit jelent a párbeszéd; nem azt, hogy mindenben egyetértünk, hanem azt, hogy kíváncsiak vagyunk egymás gondolataira.
Egészen más szemmel kezdtünk nézni a tanárainkra
Mind mi, mind a tanáraink nyitottabbá váltunk, és ennek is köszönhetően egészen más szemmel kezdtünk rájuk nézni. Már nem csak azt láttuk bennük, aki számonkér vagy értékel, hanem azt az embert is, aki ugyanúgy örül a sikereinknek, elfárad egy hosszú nap végén, és jól érzi magát abban a közösségben, amelynek mi is a részei vagyunk.
Különösen sokat jelentett számunkra az osztályfőnökünk támogatása, aki koordinátor tanárként vett részt a programban. A közös munka során végig valódi partnerként volt mellettünk. Együtt kerestük a megoldásokat, együtt terveztünk, együtt örültünk a sikereknek, és közben kialakult közöttünk egy olyan bizalom, amely túlmutat egy átlagos tanár–diák kapcsolaton.
Külön öröm volt számunkra, hogy munkánkra olyan pedagógusok és oktatáskutatók is felfigyeltek, akik hosszú évek óta az oktatás fejlesztésén dolgoznak, az elődöntőben és a döntőben zsűritagként kísérték végig projektünk alakulását. Kérdéseik, szakmai észrevételeik és biztató visszajelzéseik megerősítettek bennünket abban, hogy érdemes tovább építeni azt, amit elkezdtünk.
Kapcsolódó cikkünk:
Nemzetközi döntő előtt
Most egy újabb kihívás vár ránk.
A DIÁKHANG bejutott a nemzetközi döntőbe, ahol egészen más háttérrel érkező fiatalok mutatják majd be a saját projektjeiket. Tudjuk, hogy sokan egyetemi kutatásokkal és komoly innovációkkal érkeznek. Ez egyszerre izgalmas és felelősségteljes feladat számunkra.
Mi hiszünk abban, hogy a tanár–diák kapcsolat minden országban az iskola egyik legfontosabb pillére. Kíváncsian várjuk, hogy betekintést nyerjünk abba, hogyan épül a bizalom más oktatási rendszerekben, és milyen jó gyakorlatok működnek. Továbbá reményeink szerint új szemléleteket tanulhatunk el, melyek színesíthetik a magyar iskolák mindennapjait.
Ugyanilyen fontosnak érezzük, hogy megmutassuk, egy középiskolai kezdeményezés képes valódi változásokat elindítani. Nem csupán bemutatni szeretnénk a DIÁKHANG történetét, hanem olyan nemzetközi tapasztalatokkal hazatérni, amelyekből a hazai iskolai közösségek is hosszú távon építkezhetnek.
Mi következik ezután?
A következő tanévtől a Diákok Hangja országos témanapként jelenik meg a tanév rendjében. Örömmel tölt el minket ez a kezdeményezés, hiszen a céljai megegyeznek azzal a programmal, amelyért mi magunk is elkötelezetten dolgozunk, és hamarosan több ezer diákhoz és pedagógushoz juthat el.
Nyitottak vagyunk arra, hogy együtt gondolkodjunk pedagógusokkal, oktatáskutatókkal, döntéshozókkal és mindazokkal, akik hisznek abban, hogy az iskola nemcsak a tudás, hanem a bizalom és az együttműködés elsajátításának tere. Nagy megtiszteltetés lenne számunkra, ha a következő időszakban olyan szakemberekkel is folytathatnánk eszmecserét, akik az oktatás jövőjéért dolgozó kutatók és szakértők. Hiszünk abban, hogy a DIÁKHANG nem egy kész recept, hanem egy nyitott kezdeményezés, amely mások tapasztalataiból tanulva válhat még értékesebbé.
Miért fontos ez a szülőknek?
Ha egy gyerek úgy érzi, hogy az iskolában meghallgatják, könnyebben kér segítséget, bátrabban mond véleményt, és erősebben kötődik az iskolai közösséghez. A DIÁKHANG története azt mutatja, hogy néha nem új szabályokra van szükség, hanem olyan alkalmakra, amikor a tanárok és a diákok egyszerűen leülnek beszélgetni egymással.
Fotók: UNICEF
