Iskola

Dilemmák a vadászati kiállításról - jogom van nem elengedni a gyereket, csak mert nekem nem tetszik?

A lányom osztálya majdnem elment a vadászati kiállításra, csak végül leszavaztuk a programot. Szomorú történet Magyarországról 2021-ből, arról a pillanatról, amikor a politika felütötte csúf képét a harmadik cében.


Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

“Tisztelt Szülők! Osztályunk lehetőséget kapott szerda délután ingyen meglátogatni a vadászati kiállítást. Kérem, kommentben jelezzék, jöhet-e a gyermek.” - írta ki az osztályfőnök a Facebook-csoportba egyik nap. Erre aztán tényleg nem számítottam.

Az első néhány válasz pozitív volt. Én egyre kétségbeesettebben vakartam a fejemet.

Nem akarom, hogy a lányom vadászati kiállításra menjen. Nem akarom, hogy a családunk csupán a jelenlétével is támogassa ezt a tőlünk oly távol álló kultúrát, és ezzel karöltve 70 milliárd forint közpénz elszórását. Nem tudom, milyen a kiállítás, mert nem láttam, de nem szívesen töltöm az időmet kitömött vadállatok társaságában, és a vadászatot olyan szükséges rossznak tartom, aminek elismerem a létjogosultságát, de tapsolni nem fogok neki.

És mivel álszentség lenne úgy tenni, mintha nem tudnánk, mennyire át van az egész rendszer itatva a politikával, ki kell hogy mondjam: nem támogatom azt sem. 

-Akarsz délután az osztállyal vadászati kiállításra menni? - kérdeztem a lányomat, hiszen azt azért éreztem, hogy nem lenne tisztességes a megkérdezése nélkül visszautasítani a nagyszerű lehetőséget.
-Az meg mi? - kérdezett vissza.
-Hát vannak ott kitömött vadállatok, meg minden…
-Jézusom, Anya, dehogy. Írd meg, hogy nem megyek.

Ez könnyebben ment, mint gondoltam. Mély levegő, telefon a kezembe, és pötyögöm: “Elnézést kérünk, Fruzsinak abban az időpontban táncórája van, nem tud menni.” Utánunk aztán vérszemet kaptak az ellenzők is, a harminc fős osztályból kerek tízen utasították el a programot, amely így aztán le lett fújva. De a tüske ott maradt.

Jogom vagy kötelességem-e a gyereket a saját értékrendemre nevelni?

Az eset még múlt héten történt, de azóta csak egyre többet gondolok rá. Egyre többet eszem magam azon, hogy amit tettem - hogy a saját értékrendem alapján gyakorlatilag lebeszéltem a gyereket egy olyan programról, amit akár élvezhetett is volna - mennyire volt rendben. Jogom volt nekem ehhez? Vagy nem csak hogy jogom, hanem egyenesen kötelességem is a gyereket az általam helyesnek tartott irányba terelni? Az odáig oké, hogy nem nézünk itthon valóságshow-kat és horrorfilmet, de ezzel nem léptem túl egy határt? Végül is a gyereknevelés elsősorban erről szólna, és nem kizárólag arról, hogy meleg ételt adok neki, és időnként kimosom a zokniját.

Hiszen mi történt volna, ha elmegy a kiállításra? Semmi. Legrosszabb esetben elszomorodik a sok kitömött nagyvad láttán, de ez sem biztos, (bár amilyen érzékeny mostanában, esély van rá). Egy fővel gyarapította volna a kiállítás látogatóinak a számát, ami állítólag annyira nem érdekel senkit, hogy ingyenesen szállítják oda az iskolásokat, csak hogy ne pangjanak üresen a termek.

Mit tanult abból, hogy nem ment el? Valószínűleg szintén nem sokat. Nagyon óvatosan beszélgettem csak vele a témáról, mert nem szerettem volna, ha elherdált közpénzekről tart másnap kiselőadást az osztályban - annak ellenére, hogy mi simán politizálunk az étkezőasztalnál, és a gyerekek amúgy eléggé tisztában vannak a nézeteinkkel. 

Akkor miért nem ment el? Magam miatt. Mert én nem tudok ezzel azonosulni, és én nem akarom támogatni ezt az egészet. Látszólag a saját döntése volt, de minden szülő tudja, hogyan kell a gyereknek úgy feltenni kérdéseket, hogy végül maga mondja ki azt, amit sugallunk neki. De vajon baj ez? Jellemfejlesztés, vagy inkább a szabad gondolkodás megnyirbálása?

Elengedtem volna, ha annyira szeretett volna menni. Itthon szívtam volna a fogam akkor is, ha oda szervezik a kötelező osztálykirándulást, de nem vertem volna ki a balhét miatta. Mondhatjuk, hogy nem volt kötelező, senkit nem kényszerítettek semmire, nincs itt semmi látnivaló. Valahogy mégis annyira tisztességtelennek tartom az egész eljárást. 

Mintha ez az alsós osztály most veszítette volna el az ártatlanságát.

A harmadikosok és a politika

Az, hogy az osztályt eddig elkerülte mindenfajta politikai csatározás, nem a körülményeknek, kizárólag a szereplők józanságának köszönhető. Több helyi, sőt, országos politikus gyereke ül itt együtt. Volt olyan, hogy két szülő egymástól nem messze, két ellentétes párt képviseletében gyűjtött aláírásokat, majd a nap végén összepakolták a cuccaikat, és a legnagyobb egyetértésben elsétáltak a szülői értekezletre. Annyira nem volt ez téma soha, hogy még büszke is csak magamban voltam a közösség higgadtságára és intelligenciájára: lám, ezt így is lehet.

A nyilvánvaló szülőkről mindenki tudta, hogy hova húznak, de nem volt érdekes. A téma nem szivároghatott be az iskola falain belülre. Most viszont ezen az erős, és biztonságot adó védőpajzson megjelent az első repedés. Ha nem is nyíltan és egyértelműen, de színt kellett vallani. Ami - mennyire nem meglepő - a gyerekeinken csattant.

Hiszen ismét azt kérem, ne legyünk naivak: hivatkozhatott az a tíz szülő - az osztály egyharmada - edzésre, szolfézsórára vagy a gyerek érzékeny lelkivilágára, valójában mindenki tudja, mi volt a fő oka annak, hogy távol akarta a családját tartani a vadászati kiállítástól. Az osztály másik, szintén egyharmada, akik dühös és szomorú fejeket küldözgettek, vagy éppen hangosan méltatlankodtak a program meghiúsulása miatt, jórészt elsősorban szintén nem azt sajnálták, hogy a gyerekeik nem fognak szarvasagancsok között sétálgatni. A harmadik egyharmadnak pedig mindegy az egész.

Minimális érzékenységgel meg lehetett volna spórolni ezt a cirkuszt. De én már kicsit tartok a tavasztól: a választásokig hányszor fogja még megosztani a harmadik cét a politika?

 

Nyitókép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás
 
X
Nem születtél anyának! - TeakiadóMi bántja a gyerek lelkét? - TeakiadóKamaszmentő - Teakiadó