Szülő- és gyereknevelés

12 legendás várunk lenyűgöző környezetben! Várak, amiket mindenképpen látni kell a gyerekkel!

A gyerekek rajonganak azokért a családi kirándulásokért, amelyek felfedeznivalókat, izgalmas "rejtélyeket" kínálnak, mint például a történelmi titkokkal és évszázados legendákkal övezte váraink is. Ezek felkeresése, bejárása egy örök életre élményt hagynak bennünk, amikre évek, évtizedek múltán is szívesen emlékszünk vissza. Kedvcsináló kirándulásajánlók következik. (Nyitókép: Kilátás a Szigligeti várból, forrás: Kölöknet)

1# Cseszneki vár

Távolság Budapesttől: 114 km

Fotó: Kölöknet

A vár a tatárjárás utáni "várépítési hullám" egyik szereplője volt, kis idővel rá lovagvárként működött, majd többször is gazdát cserélt. Tulajdonosa volt többek között az a Török Bálint, akinek szomorú történetével az Egri Csillagok történelmi regényben ismerkedhetnek meg iskolás gyerekeink. A várról részletesebben ebben a cikkben írtunk.

2# Kisnánai vár

Távolság Budapesttől: 101 km


Fotó: Oszter-Fekete Gréta

Kisnána az ország egyik legelőkelőbb származású nemzetségének, az Abáknak a birtoka volt. Magyarázzuk el gyermekeinknek, hogy milyen furcsa "elsőségek" köthetők Aba Sámuel nevéhez: ő volt az első választott király és az első király, akit a hatalom miatt megöltek... Az izgalmas történelmi időket megélt, legendákkal övezett várat legutóbb 2011-ben újították fel. Kiállítótermek és egy lenyűgöző panorámát kínáló toronyterasz várja a családokat. Gyermekeinkkel rácsodálkozhatunk a régmúltra az úgynevezett kronoszkópok segítségével, amelyek feltárják, milyen lehetett a vár több száz évvel ezelőtt.

3# Siroki vár

Távolság Budapesttől: 121 km

Fotó: sirokivar.hu

Mátra legfestőibb várromja a csodálatos környezetben fekvő siroki vár, amely részben rom, részben felújított. A panoráma egyedülállóan pazar, és emellett a hegy gyomrába vájt bonyolult alagútrendszert is felfedezhetjük kis kalandorainkkal. Gyermekeinket minden bizonnyal a panoptikum fogja a leginkább lenyűgözni, vagy a vár egyik legendája: a helyiek szerint éjjel a sziklába zárt lelkek zaja hallatszik, vagy épp „a török bég kísért”.

4# Salgó vára

Távolság Budapesttől: 115 km

Fotó: Gaál István Egyesület

A meredek vulkáni kúpra épült vár romjait könnyű kirándulással érhetjük el. A 625 méter magasságú csúcson elképesztő körpanoráma tárul elénk a környékbeli hegyekre. Tiszta időben ellátni akár a Tátráig. Meséld el a gyereknek, hogy Petőfi 1845-ben ellátogatott ide, és olyan mély benyomást tett rá a látvány, hogy megírta a „Salgó” című versét. A vár egész évben ingyenesen látogatható, a romvár felkeresését érdemes összekötni a Boszorkány-kő megtekintésével.

5# Boldogkő vára

Távolság Budapesttől: 189 km

Fotó: Kölöknet

A Zempléni-hegység lábainál fekvő, sziklára épített romantikus lovagvár egészen különleges környezetben, újjáépített palotaszárnnyal és gyönyörű panorámával várja a látogatókat. A gyerekek imádni fogják a a magyar történelem híres csatáit bemutató ólomkatona kiállítást és a "várbörtönt" is. Természetesen ehhez a várhoz is legenda kapcsolódik: egy boldog asszonyról szól, aki itt vészelte át a tatárjárást, innen a név: „Boldogkő”. A hely egyszerűen mesébe illő.

6# Szigligeti vár

Távolság Budapesttől: 144 km

Fotó: YouTube

A "Balaton vára" mintegy 750 éves múltra tekint vissza. Bárhonnan közeledünk Szigliget felé, a régi vár mindenhonnan szemünk elé tárul. Meséljük el gyermekeinknek, hogy a Szigligeti vár a török időkben is állta a sarat, egyike azon kevés várainknak, amely a török soha nem foglalt el. A várhoz sok legenda kapcsolódik, ezek közül a gyerekek azon fantáziálnak szívesen, amely egykor a Balatonig vezető titkos alagutakról szól. A fiúkat a fegyverkiállítás, míg a lányokat inkább a középkori konyha és lakószoba rekonstrukció nyűgözi le.

7# Regéci vár

Távolság Budapesttől: 250 km

Fotó: hellozemplen.hu

Ha II. Rákóczi Ferencről és a kuruc időkről szeretnénk tanítani új ismereteket a gyerekeknek, akkor irány Regéc! A fejedelem ugyanis itt töltötte gyermekéveit miután édesapja, I. Rákóczi Ferenc meghalt, és édesanyja, Zrínyi Ilona ide menekült vele. Az 1300-as években épült erőd sajnos ma már csak romvár formájában látogatható, ugyanis a Habsburgok bosszúból felrobbantották. Ez a tény mit sem von le a gyerekek számára izgalmas történelmi felfedezni való értékéből. A csúcsról pazar panoráma nyílik a Zemplén vadregényes tájaira. A legenda úgy tartja, hogy a várhegy belsejében titkos járatok húzódtak, amelyek a közeli forráshoz és talán még a Hernádhoz is elvezettek, ahol a Rákóczi-kincs rejtekhelyét feltételezték. A kincset természetesen soha nem találták meg.

8# Nógrádi vár

Távolság Budapesttől: 60 km

Fotó: YouTube

A Nógrádi vár egy igazán különleges, relatív kicsi, de történelmileg igen fontos erődítmény a Cserhát nyugati szélén. Magyarország legrégebbi kővára, amely már I. István királyunk idejében állt és fontos végvár volt a török korban, amiről még rengeteget fognak tanulni a gyerekek. A helyi legenda szerint a vár pincéiben kincset rejtegettek, amit az utolsó várvédők próbáltak megmenteni, mielőtt a vár felrobbant volna.

9# Kereki vár, más néven Fehérkő vára

Távolság Budapesttől: 116 km

A Kereki vár, más néven Fehérkő vára, egy rejtett, de különösen hangulatos középkori várrom Somogy megyében, a Külső-Somogyi-dombság egyik erdős magaslatán. Egyik érdekessége, hogy az egyetlen középkori kővár a Balaton déli partjának közelében. A legenda szerint a várat Kinizsi Pál, Mátyás király híres hadvezére kapta ajándékba hősiességéért. A romot egy madárcsicsergős erdei ösvényen keresztül lehet megközelíteni Kereki faluból. A várból a Balaton egy szegletére is rálátunk. "Kalandra" csábító fapallóit a gyerekek imádni fogják. A faluban található az ország egyik híres dínoparkja. A várról bővebben ebben a cikkben írtunk.

10# Hollókő vára

Távolság Budapesttől: 98 km

Fotó: Kölöknet

A várat a 13. század közepén építették a tatárjárás után. A Cserhát dimbes-dombos vidékének egyik legszebb pontján áll. Ha a középkori váréletről szeretnénk gyerekeinknek tanítani, itt jó helyen járunk. Szenzációs interaktív kiállítások, páncélzatban álló lovag, középkori konyha és sok más érdekesség tudja felcsigázni a gyerekek érdeklődését. Meséljük el nekik a híres hollós legendát is: a várat építtető földesúr elrabolta egy boszorkány leányát, akinek nővérei bosszúból hollókká változtak, és a vár köveit éjjelente elhordták egy sziklaszirt tetejére. Itt áll a mai vár, innen ered a falu és a vár neve is.

11# Drégely vára

Távolság Budapesttől: 75 km


Fotó: Kölöknet

A csodálatos, érintetlen erdei környezetben található Drégely vára több, mint várrom. Meg kell hagyni, kissé combos túra vezet fel a várromhoz, de a fáradozás mindent megér. A börzsönyi oromról nem csak a kilátás lélegzetelállítóan szép, hanem a vár történelme is megható. A történelmi emlékhelyet Drégelypalánkról (rövidebb) és Nagyoroszi felől (hosszabb úton) is meg lehet közelíteni. Ha már kinézelődtük magunkat, akkor olvassuk fel gyerekeinknek Arany János Szondi két apródja című balladáját, és hagyjunk nekik ezzel egy kis elmélkedni valót. A várról részletesebben ebben a cikkben írtunk.

12# Egri vár

Távolság Budapesttől: 140 km


Fotó: Kölöknet

Utazásunk előtt érdemes tájékozódni az egrivar.hu oldalon, hogy éppen mikor milyen tárlatvezetéssel látogathatók a különböző termek; ugyanis nem mindig látogatható minden tárlat, úgy mint a Kazamata, a Fegyvermustra, a Hősök terme, a Börtön kiállítás, a Múlt kirakó, vártörténeti kiállítás. A kincseket rejtő kiállítások modernek, interaktívak, gyerekcentrikusak és elképesztően látványosak, így a legkisebbek is könnyen bele tudják élni magukat a történelmi regény cselekményeibe. A várlátogatásunkról itt írtunk bővebben.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!

Kölöknet hozzászólás

aláírás