Szülő- és gyereknevelés

Ami a propagandából kimaradt: régen sem volt általános a “hagyományos, rendes család”

Veszélyben a hagyományos család! Mentsük meg a családot! Ismerős szlogenek? És abba belegondoltál, hogy amit ma hagyományos családnak nevezünk, valójában soha nem volt általános a történelem folyamán?


Hagyományos család: férj, feleség, gyerekek. Legjobb, ha a férj a kenyérkereső, a feleség pedig otthon őrzi a tűzhely melegét. Ez a családforma állítólag évezredek óta kipróbált és működőképes, és néhány évtizeddel ezelőttig mindenhol általános volt.

Vagy mégsem? Lehet, hogy amit ma “hagyományos családnak” nevezünk, az valójában egy hamis norsztalgiára épülő elképzelés, amit a való élet helyett sokkal inkább a propagandagépezet alapozott meg? Amely rövid ideig volt csak elterjedt, a bukása pedig elkerülhetetlen volt?

Családok a huszadik században

Négy nagyszülőm közül csak kettőnek adatott meg a klasszikus család, vagyis hogy a saját, házasságban élő szülei nevelhették őket. Egyik nagyapámnak hamar meghalt az édesanyja, és nevelőanyát kapott, a nagymamámat pedig édesapja halála után az anyja a nagyszülőkre bízta, így ők és az egyedülálló nagynéni nevelték a gyerekeket. Ők voltak a család. Külön érdekesség, hogy a néni nem azért nem házasodott meg, mert ne lett volna rá jelentkező - voltak udvarlói szép számmal -, csak neki épp semmi kedve nem volt férjhez menni. Nem a jelöltekkel volt a baja, hanem magával a házasság intézményével. A rosszmájúak ma karrierista szinglinek hívnák. Akkor különc vénkisasszony volt.

De a dédszüleim sem tudnak mind hibátlan pedigrét felmutatni. Róluk már kevesebb az információm, de a nyolcból kettőről tudom, hogy törvénytelen gyerek volt. Házasságon kívül született. Mindkettőnek együtt éltek amúgy a szülei, de különböző okokból nem kötöttek házasságot. Az élettársi kapcsolatban - akkori nevén vadházasságban - született gyerek úgy látszik, akkoriban sem volt olyan ritka: az én dédszüleim minimum 25 százaléka nőtt fel ilyen családban.

A történetünk nem kirívó: bárki, aki kicsit elkezd kutakodni a családjában, hasonlót tapasztalhat.

A családok változása a történelem folyamán

Főleg vallásos, keresztény körökben népszerű elmélet, hogy a családot “meg kell védeni” és ezzel kapcsolatban a “bibliai családmodellre” hivatkoznak. Pedig elég egy felületes bibliaismeret is ahhoz, hogy belássuk, itt csúsztatás van: az ókori hithősöknek számtalan, első- és másodrendű feleségük volt, ezen kívül a szoros családhoz tartoztak a szolgák és azok gyermekei is. Még az Újszövetség sem tiltja kategorikusan a többnejűséget, csak Pál apostol utal egyszer arra, hogy a püspök “egyfeleségű férfiú” legyen.

Később ugyan már törvény is tiltotta a poligámiát, de a család még nagyon sokáig több generációt foglalt magában. A hagyományos paraszti életközösségbe rendszerint a férj vitte haza a feleségét, együtt éltek az ő szüleivel, sokszor a testvéreikkel és azok családjaival is. A mai fogalmaink szerint privát szféra teljesen ismeretlen volt, gyerekek-felnőttek egymás hegyén-hátán aludtak, éltek, lélegeztek. A helyzetnek a kétségtelen hátrányokon kívül -  mint erős hierarchikus felépítés, kényelmetlenség, járványok villámgyors terjedése - azért előnye is volt. Amit ma az állami intézmények vállalnak magukra, azt megoldották a családon belül, mindig kéznél volt a gyerekfelügyelet, a gyerekek a szülőktől, nagyszülőktől lesték el az akkor szükséges tudást, az öregeket is mindig volt, aki ápolja.

A helyzet a földművelés visszaszorulásával, az iparosodással és a nincstelen rétegek városba áramlásával kezdett fokozatosan megváltozni. Amerikában az 1950-es évekre vált általánossá a tágas külvárosi otthonban élő, dolgozó apuka-otthon csinosan a konyhában sürgölődő anyuka-jól nevelt, tiszta, boldog gyerekek képét bemutató család. Magyarországon egy darabig a lakáshiány miatt maradt a generációk kényszerű összezártsága, de a 70-es évekre, a nagy lakótelepek felépítésével már itthon is a nukleáris - kétgenerációs - család vált mindennapossá.

A nukleáris család tündöklése és bukása

A század közepére általánossá vált családmodellről viszont rövid idő alatt kiderült, mennyire sérülékeny. 1960-ban az amerikai gyerekek 73 százaléka élt olyan családban, amelyet a saját házas szüleik és a velük élő gyermekek alkottak, míg ez az arány 2014-re 46 százalékra csökkent. Ma a tengerentúlon a gyerekek több mint egynegyede (26 százalék) egyedülálló szülővel él, 7 százalék élettársi kapcsolatban élő saját szülőkkel, 15 százalék pedig egyik szülőjével, és annak új párjával. A fennmaradó öt százalékot nem a szülei nevelik (ez utóbbi arány egyébként nem változott az elmúlt évtizedekben).

Hogy veszélyben van-e a család? Semmiképp. Család mindig volt, és amíg emberek élnek a földön, lesz is. Hogy mit értünk család alatt, kik alkothatják, ki tartozik bele, az változik az évezredek óta folyamatosan. Most is. De ez a változás szükségszerű.

 

Forrás: Pewresearch.org

 

 

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás
 
X Karácsonyi könyvvásár