Szülő- és gyereknevelés

Hogyan jutalmazzuk következetesen a gyerekeket?

A jutalmazási rendszerek alapja a pozitív megerősítés, aminek célja a jó viselkedés ösztönzése. Ez működik a kisgyermekek, az óvodások és az iskoláskorú gyermekek esetében is.

Ha segíteni akarsz gyermekednek abban, hogy a viselkedése korának megfelelő legyen (és mindeközben néhány dührohamot is sikeresen tudjatok kezelni), érdemes kipróbálni egy jutalmazási rendszert, amire sok szülő esküszik, azaz pozitív megerősítésen keresztül ösztönözni a viselkedésváltozást.

„A pozitív magatartás hangsúlyozása segíti az önértékelés kialakulását" - mondja Katarzyna Bisaga, Ph.D., gyermek és serdülőkori pszichiáter. "A folyamat a következő: amikor a gyermek pozitív magatartást tanúsít és ezért (sok) dicséretet kap, akkor nagyobb valószínűséggel fog együttműködni más helyzetekben is.”

Íme egy példa: Amikor Dr. Bisaga fia 7 éves volt, állandó küzdelem volt, hogy elkészüljenek és időben elinduljanak az iskolába. Ahelyett, hogy a negatív dolgokkal foglalkozott volna, kiemelte a pozitívumokat, majd világossá tette elvárásait, és kialakított egy jutalmazási rendszert fia számára.

"Reggel kisfiam pontokat kapott azért, ha időre felöltözött, fogat mosott és megreggelizett" - meséli. "Amikor hazajött az iskolából, pontokat ért a kabát és a cipő helyre tétele és a keze megmosása is, este pedig a fürdés és a fogmosás." A hét végén összeszámolták a pontokat, és minden három pontért bizonyos összeget kapott fia, aki nagyon örült, hogy az összegyűjtött pénzből apró játékokat vásárolhatott.

Szeretnél hasonló jutalmazási rendszert bevezetni otthon? A legfontosabb, hogy a jutalmazást testre szabjuk gyermekünk kora, személyisége és érdeklődése alapján.

Jutalmazás kisgyermekek és ovisok számára

Kisgyerekeknél érdemes matricával jutalmazni és táblázatba ragasztani őket. Egyszerű a megvalósítás: ragassz egy matricát a táblába minden alkalommal, amikor gyermeked teljesít valamilyen feladatot. Egyes szülők jutalmat is adnak bizonyos dolgokért. (Például kaphat egy matricát minden alkalommal, amikor felöltözik. Tíz matrica egy kis játékot vagy új könyvet érhet.) Nyomtatható táblázatok könnyen elérhetők az interneten, de sajátot is készíthettek.

A „jutalomtáblázatok” sokféle formát ölthetnek: érmék egy tégelybe, mágnesek a hűtőszekrényen, gyermekbarát appok, alkalmazások – bármi jó, ami motiválja a gyermeket. Ne feledd, hogy a legtöbb kisgyerek a vizuális ábrázolást ékeli a legjobban.

Íme néhány tipp a jutalomdiagram használatához kisgyermekek és óvodások számára:

  • Azonnal jutalmazd kisgyermeked, óvodásod. Fontos a matricákat azonnal odaadni az elvárt viselkedés után - mondja Dr. Bisaga. Ellenkező esetben a gyereked elfelejtheti, miért is jutalmazták meg.
  • Egyszerre csak egy viselkedésre fókuszáljatok, és kövesd a változást. Kisgyermeked vagy óvodásod matricákat kaphat például a WC használatáért, az öltözködésért, a „köszönöm”-ért, vagy ha nem nyafog stb. Miután egy adott viselkedés már nem jelent többé problémát, jöhet a következő, de mindig ügyelj arra, hogy a célok reálisak és a gyerek életkorának megfelelőek legyenek.
  • Dicsérj sokat. A kisgyermekek és az óvodások imádják kivívni szüleik tetszését. Adj sok dicséretet gyermekednek, amikor elér valamilyen célt, ezzel ösztönözni fogod őt a folytatásra. Emlékeztesd gyakran a jutalomtáblára is („Ne felejtsd el, ha szépen felöltözöl, matricát kapsz!”)
  • Fogalmazz egyszerűen. A kisgyermekeknél és az óvodásoknál könnyen érthető kifejezéseket kell használni. Ahelyett, hogy a hálás viselkedést díjazod, kérd, hogy „azt mondja, " kérlek/kérem szépen "és" köszönöm ".
  • Ne vesztegesd meg gyermekedet! Még akkor sem, ha kétségbeesetten akarod elérni, hogy nyilvános helyen ne vállalhatatlan módon viselkedjen. Lehet ugyanis, hogy gyermeked szándékosan kezd el nem megfelelően viselkedni, tudván, hogy jutalom jár azért, ha abbahagyja.

Jutalmazás otthon

Az iskoláskorú gyerekek jutalmazási rendszere matricák helyett inkább pontokkal működik. A pontok önmagukban azonban nem ösztönzőek viselkedésük megváltoztatására, ezért a szülőknek mást kell kitalálni. Például a gyerekek 20 pontot cserélhetnek be egy játszótérre menésért, vagy egy későbbi lefekvésért, esetleg további fél órás videojátékért vagy kis összegű pénzért. (Emlékezz Dr. Bisaga taktikájára, amit fiánál alkalmazott.)

Íme néhány tipp a sikerhez:

  • Nyomon követhetsz egyszerre többféle viselkedést is. Gyermekeid életkorának növekedésével egyre több elemet is megjeleníthettek a jutalomdiagramon. Pontokat kaphat a beágyazásért, a harag visszafogásáért, a házimunkában való segítségért, a kutya sétáltatásáért és azért is, ha a testvéreivel kedvesen bánik.
  • Gondolkodhatsz pontok levonásán is. A szülők dönthetnek úgy, hogy eltávolítanak pontokat egy-egy rossz viselkedés miatt. Ha ez megtörténik, világosan magyarázd el gyermekednek, mik az okok, amik miatt ezt megteszed.
  • Határozz meg időkorlátot. Jellemző gyerekedre a halogatás? Eldöntheted, hogy gyermekednek reggel 10 előtt kell-e beágyaznia, hogy pontokat kapjon, vagy vacsora előtt kell-e elvégeznie az összes házimunkát. Beszéljétek meg előre, hogy tudja, mire számíthat.
  • Vond be gyerekeidet az ötletelésbe. Beszélj gyermekeddel, hogy közösen találjatok ki olyan jutalmakat, amelyek motiválják. Lehet, hogy nem érdekli egy újabb könyv, ha már tele vannak a polcai olvasatlanokkal – viszont egy családi kerékpárútra az új fagylaltozóba megfelelő cél lehet számára.
  • Ne térjetek el a megbeszélt rendszertől. A jutalomtáblázatok lényege, hogy egyértelműen kifejezik, mit vársz el a gyermekedtől, de csak addig működnek, amíg be is tartjátok őket. "Még az egyszerű diagramok is sok energiát, erőfeszítést és időt igényelnek." - mondja Dr. Bisaga. "Hogy jól működjön a rendszer, fontos állandóan jelen lenned és figyelned, hogy gyermekeid mit és hogyan csinálnak."

- VIA -  

Fotó: freepik.com; GettyImages

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás