Főoldal › Szülőszerep és gyermeknevelés › 764: a történetnek nincs vége – szakértőt kérdeztünk arról, amit a szülők nem látnak

764: a történetnek nincs vége – szakértőt kérdeztünk arról, amit a szülők nem látnak

Kiskamasz szobája, ahol az asztalon fekvő telefonból sötét pókháló terjed a bútorokra; az ágyon egy plüssmaci ül.

A gyerek otthon van, tanul, barátai vannak – közben egy online kapcsolatban olyan nyomás nehezedhet rá, amiről a szülő semmit sem tud. A 764-ről szóló korábbi, nagy port kavart cikke után Szilágyi Kinga prevenciós szakembert kérdeztük arról, mit tapasztal a kamaszok körében, és hogyan kerülhetnek közelebb a felnőttek a gyerekek online világához.

Hiteles tartalmak. Szakér­tői szem­lé­let. Szülők­nek és pedagógu­sok­nak. Kövess minket a Google-ben is!

– Milyen szakmai út vezetett a kamaszokkal végzett prevenciós munkádhoz?

– Több mint húsz éve dolgozom emberekkel, szervezetekkel és különböző rendszerekben. Pályám jelentős részét vezetőként töltöttem, ahol megtanultam, hogyan lehet egyszerre átlátni egy nagyobb rendszert, emberekkel együttműködni, problémákat felismerni és működő megoldásokat keresni. Gyermekvédelmi területen is dolgoztam, majd az állami szociálpolitikai rendszerben fogyatékosságügyi pályázati és szakmai feladatokat láttam el. Gyermek- és ifjúsági preventor, valamint pedagógiai – és családsegítő szakember vagyok. Oktató és gyógypedagógusként dolgozom szakképzésben 15-21 éves fiatalokkal, és a Kunigunda Központban 5 éve prevenciós tevékenységet folytatok.

Szilágyi Kinga gyermek- és ifjúsági preventor, pedagógiai és családsegítő szakember

– Miért érezted fontosnak, hogy a 764-ről írj?

– Mert komoly rést látok a gyerekek online valósága és a felnőttek tudása között. A szülő látja, hogy a gyerek iskolába jár, sportol, délután otthon van, és könnyen azt gondolja: rendben van. Közben lehet egy olyan online élete, amelyről alig tudunk valamit.

A 764 azt mutatja meg, hogy egy veszélyes kapcsolat hétköznapi online felületen is kezdődhet. A másik fél először barátnak tűnhet, később viszont a gyerek már fél, szégyent érez vagy zsarolhatóvá válik. Azt szeretném, hogy a szülők jobban értsék ezt a folyamatot.

A képernyőidő mögött rejtve maradó kapcsolatok

– Mit nem mutat meg a képernyőidő?

– Azt, hogy mi történik a képernyőn. Az időtartam mellett tudnunk kellene, kikkel beszél a gyerek, milyen közösségekhez tartozik, és van-e olyan kapcsolat, amelyben nyomást gyakorolnak rá.

Érdemes beszélgetni arról, kért-e tőle valaki olyasmit, amit nem szeretett volna megtenni, vagy fél-e valamelyik online ismerősétől. Ha csak a perceket számoljuk, a kapcsolatok működése rejtve maradhat. Tapasztalatom szerint viszont a közvetlen kérdéseket egy kamasz könnyen vallatásnak érzi. Jobban odafigyelhet, ha a szülő először elmeséli, hogy hallott egy ilyen történetet. Ebből könnyebben indulhat beszélgetés.

– Milyen reakciókkal találkozol a kamaszok körében?

– A foglalkozásaimon a kamaszok közül sem mindenki ismeri a 764-et. Amikor viszont a Discordról és bizonyos online közösségek működéséről beszélünk, van olyan diák, akinek már sajnos ismerős ez a világ.

A diákok reakciói nagyon különbözőek. Van, aki megijed, elkomolyodik, láthatóan elkezdi magában összerakni, amit hall. Más inkább elvicceli vagy elbagatellizálja. Ezt nem feltétlenül úgy értelmezem, hogy nem érdekli a téma. Lehet egyfajta védekezés is: könnyebb viccet csinálni valamiből, ami kellemetlen vagy félelmetes.

Van, aki egy korábbi, interneten terjedő „bálnás” történethez hasonlítja, és ezen keresztül próbálja megérteni. Mások azt kérdezik, hogyan lehetnek ezek a csoportok ilyen „sejtszerűen” sokan, és ha az egyiket elkapják, miért nem szűnik meg az egész. Előkerül az is, hogy mi örömöt vagy hasznot jelenthet valakinek kamaszokat zsarolni, és hogyan lehet valaki annyira „naiv”, hogy bedől egy ilyen kapcsolatnak.

– A felnőttek mennyire ismerik ezt a világot?

– Amikor felnőttekkel beszélek, gyakran maga a 764 elnevezés is új nekik. Fontosnak tartom, hogy az online veszélyekről szóló tudás azokhoz is eljusson, akik a gyerekekkel foglalkoznak, és helyet kapjon a prevenciós programokban.

Az online tér aktívan átszövi a mai gyerekek életét, ezért a tiltás önmagában kevés. Igyekezzünk megismerni azt a virtuális világot, amelyben ők otthonosan mozognak. Miközben mi, szülők a Facebooknál és az Instagramnál maradunk, előfordulhat, hogy a gyerekeink olyan platformokon vannak jelen, amelyeknek még a létezéséről sem tudunk.

– Miért kevés a 764-et állatkínzó online csoportként bemutatni?

– Mert így kimarad a manipuláció és a kényszerítés folyamata. A 764 erőszakos online hálózat, amelynek tagjai gyerekeket és más kiszolgáltatott embereket is célba vesznek. A kapcsolatfelvétel közösségi felületeken, üzenetküldőkben vagy játékokhoz kapcsolódó közösségekben is megtörténhet.

A legsúlyosabb ügyekben szexuális kizsákmányolás, önsértésre vagy mások bántalmazására kényszerítés is megjelenik. Az online fenyegetésnek tehát fizikai következménye is lehet. Szülőként azt kell megértenünk, hogyan válik egy kapcsolat olyan helyzetté, amelyből a gyerek már nem mer kilépni.

Háttér: az FBI figyelmeztetése a 764 és más erőszakos online hálózatok működéséről

– A jól tanuló, rendezett családban élő gyereknél is érdemes erre gondolni?

Igen. Nem feltétlenül jelenik meg látványos iskolai romlás vagy más olyan változás, amelyre a felnőttek rögtön felfigyelnek. Előfordulhat bezárkózás, szokatlan titkolózás, megváltozott telefonhasználat vagy pánikszerű reakció bizonyos értesítésekre.

Ezek önmagukban nem bizonyítják, hogy a gyerek kapcsolatba került a 764-gyel. Arra viszont okot adhatnak, hogy érdeklődjünk, mi történik vele. Az első reakciónk ne a számonkérés és a büntetés legyen. Fontos, hogy merjen elmondani valamit akkor is, ha szégyelli, vagy attól tart, hogy haragudni fogunk.

Hogyan ismerhető fel az online manipuláció?

– Hogyan beszélsz a 764-ről úgy, hogy ne az ijesztgetés legyen a középpontban?

Nem a sokkoló részletekből indulok ki. Nem az a cél, hogy a fiatalok minél többet tudjanak a 764-ről, hanem hogy felismerjék a manipuláció működését.

Például egy hétköznapi online helyzetet veszünk: valakivel elkezdtél játszani, órák óta játszotok, privátban is cseteltek. Nagyon figyelmes, megértő és érdeklődő irántad. Mintha ezer éve ismernétek egymást, vagy jobban megértene, mint bárki más. Később titoktartást kér, majd olyasmit, amit már nem szeretnél megtenni. Végül megjelenik a fenyegetés.

Ilyenkor arról kell beszélnünk, mit adhat ez a kapcsolat, amit a fiatal máshol nem kap meg. Mikor változott meg? Hol érezte először, hogy valami furcsa? Hol lehetett volna segítséget kérni, és mit tehet, ha már fél kilépni? A prevencióban kapaszkodókat és megértést szeretnék adni. Érdeklődöm, milyen platformokon vannak jelen, melyiket miért kedvelik. Ha rögtön azzal kezdjük, hogy melyik miért veszélyes, abból nehezen lesz párbeszéd.

– Hogyan kapcsolódik mindez a többi prevenciós témádhoz?

– Három nagy területtel dolgozom: a keretekkel és határokkal, a függőségekkel, valamint a veszélyforrások felismerésével. A függőségeknél nemcsak cigarettáról, e-cigiről vagy drogokról beszélünk, hanem a digitális eszközökről és az emberi kapcsolatokban megjelenő egészségtelen függésről is. A veszélyforrások között ott van az iskolai és az online bántalmazás, a közösségi média, az önértékelés kérdése, valamint az olyan szélsőséges online közegek, mint a 764.

Nem szeretem egyszerűen rátenni a fiatalokra a „szabad–tilos” vagy „jó–rossz” címkéket. A káromkodásnál például arról beszélünk, miért használunk tabuszavakat, és milyen helyzetben milyen hatásuk lehet. Azt szeretném, hogy értsék, mikor, hol és mi fér bele. Ugyanez a szemlélet fontos a nehezebb témáknál is: értsék, miért van egy határ, és milyen döntési lehetőségeik vannak.

A 764 ezért nem különálló programtéma nálam. Súlyos példája annak, amiről egyébként is beszélünk: hogyan működik a manipuláció, a csoportnyomás és a határok fokozatos átlépése, és hogyan lehet segítséget kérni.

– Előfordult, hogy egy diák saját zsarolásáról vagy fenyegetettségéről számolt be?

– Szerencsére ilyen esettel még nem találkoztam a foglalkozásaimon. Volt olyan fiatal, aki a saját elmondása szerint találkozott ezzel a közeggel, de nem ment bele a kapcsolatba, mert érezte, hogy valami nincs rendben. Ha veszélyhelyzet derülne ki, a gyermekvédelmi felelős, a szülők és a rendőrség bevonásával kellene megfelelő segítséghez juttatni a fiatalt.

Az online világban is jelen kell lennünk szülőként

– Mi az a legfontosabb gondolat, amit szeretnél átadni a szülőknek?

– Az online tér sok fiatalnak ma már nem pusztán eszköz, hanem természetes élettér. Itt is alakulnak a közösségeik, barátságaik, és innen indulhatnak közös kezdeményezések. Ugyanebben a közegben azonban a 764-hez hasonló kizsákmányoló hálózatok is elérhetik őket. Emellett nem mehetünk el szó nélkül.

Nem kell minden platformot tökéletesen ismernünk, de érdeklődnünk kell. A rendészeti és intézményi keretek fejlesztése elengedhetetlen; szülőként és pedagógusként pedig a tájékozódással, a nyílt párbeszéddel és a következetes prevencióval tehetünk sokat. Ne csak akkor beszéljünk a határokról, a kapcsolatok működéséről és a segítségkérésről, amikor már megtörtént a baj.

Azt szeretném elérni, hogy ha egy fiatal hasonló helyzetbe kerül, legyen mire támaszkodnia. Felismerje, hogy valami nincs rendben, és tudja: nem kell egyedül maradnia vele.

Hová fordulhat segítségért a fiatal?

Közvetlen veszélyben a 112-t kell hívni. Fenyegetés vagy zsarolás esetén rendőrségi feljelentést lehet tenni. A Kék Vonal 116 111-es száma éjjel-nappal, ingyenesen és anonim módon hívható.

Kék Vonal: 116 111

Rendőrség: teendők bűncselekmény esetén

Fotó: saját AI generálás