Kérdések

Elmondani vagy nem, de meddig?

Kedves Szakértő,

Több mint 20 év után szétváltak útjaink. Az ok megcsalás volt,nyilván voltak előzmények de ez már mindegy. 3 gyerkőc vele ment, ennek 3 éve immár. A legnagyobb amint betöltötte a 18at költözött el de nem vissza. A két nagyobb akkor levágta mit tett. A legkisebbel bajban vagyok. Alig találkozunk teljesen elidegenítette. Most lett 15 éves.A két nagyobb azt javasolta mondjam el az igazat ne csak egyféle verziót tudjon, nyilván a lightosabbat ismeri. Tehát jogom van e tisztázni ezt a helyzetet, lehet e ettől javulás várni a gyerekkel való kapcsolatban? 3 éve nem mondtam el de nagyon rosszul esik, hogy alig találkozunk. Van e ennek értelme?
Köszönöm
Tovább >>


4,5 éves nem beszél másokkal

Spanyolországban élünk. A 4,5 éves, nagyon érzékeny, kíváncsi, jó humorú, fizikailag kb. fáraszthatatlan kisfiam nagyjából csak itthon, vagy csak velünk hajlandó verbalisan kommunikálni. A saját korosztályaval a non-verbalis lassan kezd oldódni, de oviban (sem) továbbra sem hajlandó beszélni. Kitűnően használja a magyar, olasz nyelvet, érti az angolt. És otthon naponta vagy fél órát eljátszik spanyolul is, pl a 1,5 éves öccsével. Emellett szinte naponta megtortenik a duhkitores. Vagy ovi után, vagy később, vagy este... Az óvó néni egyelőre csak azt nehezményezi, hogy nehezen tudja "osztalyozni", mivel, ugye verbalisan nem kommunikál. Egyébként, szerintem, kölcsönösen szimpatikusak egymásnak. Rendkívül feszültnek érzem,miután kijön az ovibol, habár már összemosolyog más gyerekkel, és, van olyan is, aki nyitna felé. Én, mint a szülője, konkretan hogyan segithetem őt és ez által a családunk napjait is? Köszönöm, ha futja az idejéből válaszolni, üdvözlettel.

Tovább >>


Hallássérülten az iskolában

Kedves Judit! Nekem van egy hallássérült négyéves kislányom. A jobb oldalt 70%, bal 80% felett nem mérhető. Erről van egy hivatalos szakvéleményünk, a kislányom a körzeti óvodába jár. Az lenne az első kérdésem, hogy mikor iskolaköteles lesz, akkor kell-e speciális iskolába járatnom, vagy úgy mint az óvodában, külön pedagógus fog-e vele foglalkozni. 

Tovább >>


Hol találom a kompetenciamérés eredményét?

Tisztelt Szakértő! Szeretném megnézni leányom kompetencia eredményét. Az iskola által küldött egyéni kódját tudom, de nem tudom, mely oldalon találom az eredményeket. Köszönöm!

Tovább >>


Tesztre tanítanak az iskolában

Kedves Judit! A lányom most hatodikos. Hetek óta nincs normális magyar- és matekóra, hanem a kompetenciamérésre készítik őket, és mindenféle teszteket oldanak meg. Ez normális dolog Ön szerint?

Tovább >>


Hitoktatás

Kedves Szakértő! A kisfiam jövőre megy iskolába, amelyet hosszas keresgélés után választottunk neki, és nagyon nehéz volt ide bekerülni. Nagyon jó iskolának tűnik, de kiderült, hogy bár nem kötelező senkinek a tanrendbe illesztett hitoktatásra járni (nem egyházi iskola), gyakorlatilag mindenki jár rá, és nincs is helyette más foglalkozás (talán ezért is jár ide mindenki?). Mi nem vagyunk vallásosak, és félünk attól, hogy ilyen fiatalon még nehéz lenne számára megemészteni a gondolkodásbéli különbségeket. Viszont ha kihagyná ezt a foglalkozást akkor egy közösségi eseménytől fosztanánk meg, amelyet szintén el szeretnénk kerülni. Mi tegyünk? Üdvözlettel,

Tovább >>